Viga Gyula: Árucsere és migráció Észak-Magyarországon (Miskolc, 1990)
VI. AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI VÁNDORMUNKA TÖRTÉNETI NÉPRAJZÁHOZ
rádi, a Sajó- és Hangony-völgyi juhászat ez irányú munkáját, ám emellett nagy számban jártak az Alföldre aratni és summásmunkára is. 156 Természetesen meg sem kísérelhettem r hogy mindazokat a szálakat, kapcsolatokat felfejtsem, amelyek mentén kisebb-nagyobb csoportok vándorlása indult meg közelebbi vagy távolabbi tájak munkaalkalmai felé. Az azonban nyilvánvaló, hogy a történeti Magyarország egészén jelentős népességmozgással kell számolni, s ebben igen fontos hely illeti meg Felső-Magyarország, ill. a Felvidék, valamint a mai Magyarország északi sávjának egymással lezajló és. a Magyar-alföldhöz kapcsolódó munkakapcsolatát. Tömegek kerekedtek fel az év egy részében, s kerestek fel más tájakat. Igaz, a migráció legfőbb mozgatója a mezőgazdaság, ill. a vegetáció éves rendje volt, ám a vándorlás különböző módon, különböző fontossággal, igénnyel jelentkezett az egyes tájak, sőt az egyes jobbágyi-paraszti üzemek tevékenységében. A munkára való elvándorlás a domb- és hegyvidéki területen - a népesség egy része számára - parancsoló kényszer, ám, mint fentebb is jeleztem, nem egyszerűen a munkaerő-felesleggel rendelkező területek, s az abban szűkölködő régiók automatikus kiegyenlítődéséről van szó. Különféle életmód-stratégiák keletkeztek, s - különösen a jobbágy-felszabadítás és a bérmunka egyértelmű térnyerése után - a vándorlásnak, munkavállalásnak is különféle lehetőségei és funkciói alakultak ki. Mindez függött a kibocsátó tájak adottságaitól, helyzetétől, a birtokstruktúrától, s a családok munkaszervezetétől, helyzetétől is. Szélsőségesen mostoha adottságú vidékeken kényszer a család gabona- és élelemszükségletének megszerzése, így behatároltabbak a „választási lehetőségek" a munkamigráció szempontjából is. A vándorlás a gabonatermő tájak felé azonban csupán a nyár néhány hetét veszi igénybe, mellette az év nagyobb részében a helyi lehetőségek, vagy más funkciójú vándorlás kap teret. A domb- és középhegységi zóna mezőgazdálkodó térszínein a népesség egy része saját gazdaságát művelheti, így számára esetleg az aratáskor nyílik lehetőség távoli munkavállalásra, a szegényebb réteg azonban az év nagyobb részében távoli munkákra szorul. Ebben a térségben a mezőgazdálkodás, summásság vagy mezőgazdasági napszám, erdőmunka, fuvarozás, bányaés ipari munka sajátos éves ritmusa áll össze az egyes üzemek gazdasági rendjévé. Ezt gyakran sajátos családi munkamegosztás is tovább bontja: még a tehetősebb családok fiatal gyerekeit is summásmunkára küldik, ahol nem csupán a család jövedelmének megnöveléséről van szó, hanem a fiatalok „belenevelődéséről" is a summásmunkába, amely egyfajta „erőpróbája" is a paraszti életnek. Alkalmas ez olykor a hozomány, a stafírung előteremtésére is, s nem csak a legszegényebbek számára! A példákat hosszasan sorolhatnánk, ám összegzőén arra utalnunk kall, hogy a domb- és hegyvidéki zóna e vonatkozásban is sajátos termelési rendet, munkaszervezetet képvisel, amelyben a paraszti munka fogalmához - a mezőgazdálkodás mellett - számos más kiegészítő tevékenység társul. A domb- és hegyvidéki zónában némiképp mást jelent a paraszti munka tartalma is, mint az alföldi régiókban, s a kiegészítő tevékenységnek nevezett cselekvési formák igen gyakran egybeforrnak a paraszti munka éves rendjében a mezőgazdálkodással. A táji feltételekhez való alkalmazkodás itt sajátos termelési zónákat hozott létre, amelyek vizsgálatára a - meggyőződésem szerint határozottan Alföld-centrikus - magyar néprajz közel sem fordított olyan figyelmet, mint a „hagyományosnak" vélt síksági műveltségre. Összetett, a mindenkori „kihívásokra" sokféle „választ" adni tudó, sajátos paraszti életstratégiák ragadhatok meg e térségben, különösen a középhegységi övezetben, amely sajátos átmeneti, kiegyenlítő zónát képvisel. Jelen tanulmány természetesen ennek csak a munkásvándorlásokban való megjelenését villanthatta fel, a mentalitásban, az összetett etnikai képben és kultúrában való megjele156. Paládi-Kovács Attila 1965. 126-129.
