Viga Gyula: Árucsere és migráció Észak-Magyarországon (Miskolc, 1990)

VI. AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI VÁNDORMUNKA TÖRTÉNETI NÉPRAJZÁHOZ

95. kép. A szüretelés vonulása szeptember-október folyamán (Prinz Gyula és Teleki Pál nyomán) Ugyanígy hirdetik ki az aratás, kukoricatörés, vetés, burgonyaszedés és szüret idejét is."

1113 Jeleznünk kell azonban, hogy régiónkban a szénamunkára való, kisebb volumenű vándorlásoknak sajátos rendszere, belső „szövete" volt, amelynek mindenkori arányait a kaszálórétek helye és termése, a birtoklási viszonyok (pl. erdők), a gazdálkodás helyi célkitűzései szabták meg. Olykor szomszédos települések, tájak között is sajátos kiegyenlítődés figyelhető meg, s nem független ez a kérdés a takarmánykereskedelem különböző formáitól sem.

104 A szénakaszálás és -betakarítás nem mindig önálló, erre a célra szerveződött munkacsapatok feladata, hanem a summásoké, vagy igen gyakran a vándor aratóké.

105 Vándorlás szőlőmunkára A munkaerő jelentős koncentrálói voltak a szőlővidékek, amelyek olykor nagy távolságról is felszívták a különböző tájak munkaerő-feleslegét. Szükségessé ezt a szőlő rendkívüli munkaigénye tette, lehetővé pedig az a tény, hogy a szőlőmunkák csúcspontjai lényegében elkerülték a szántóföldi munkák dömpingjét (95. kép). Különösen Tokaj-Hegyalja történeti borvidéke volt jelentős gyűjtőmedencéje az idénymunkásoknak. A nagy hagyományú szőlőművelés itt munkafolyamataiban is rendkívül differenciált, s a 17-18. században egy holdnyi szőlő megművelése átlagosan 120-150, helyenként 200-240 munkanapot igényelt.

106 Ennek megfelelően a fejlett termőtáj nemcsak a közeli, hanem olykor távolabbi tájak népességének munkaerejét is igényelte, s a helyi agrárnépesség mellett a vendégmunkások jelentős vándorlását indu103. Némcová, Bozena 1852. 28. 104. Paládi-Kovács Attila 1979. 77-86. 105. Balassa Iván 1985. 34-35. 106. Frisnyák Sándor 1985. 64.