Viga Gyula: Árucsere és migráció Észak-Magyarországon (Miskolc, 1990)
V. A SZÁLLÍTÁS A TERMÉKCSERE SZOLGÁLATÁBAN
lönböző szokások, hiedelmek sorát is. Az utóbbiaknál ennek kevesebb szerepe van, bár el ők sem szakadnak egészen a paraszti világtól és paraszti mentalitástól. Mivel a vásárra induló parasztember tevékenységéről, szokásaírói, a vásári forgatag egészéről, s benne a különböző árus alakok tevékenységéről, az alku lefolyásáról stb. néprajzi irodalmunkból ma már igen sokat tudunk, 217 ezért itt most elsősorban a fuvarosok és a különböző vándorló, házaló árusok szempontjából mutatom be a kereskedőút fő mozzanatait. Számos leírást ismerünk a régi utazás, kereskedés veszélyeinek ismertetésére vonatkozóan, ám ezek legfőbb tanulsága mégiscsak az, hogy a valóban rendkívül rossz utak, szállítási nehézségek és veszélyek ellenére a kereskedelem mindig zajlott, s jelentős társadalmi réteg számára áthághatatlan gazdasági és életparancs volt a kereskedés, így volt ez még a török hódoltság korában, a részekre szakadt ország különböző részei között is, ahol a kereskedők a török és a magyar végvári katonaság védelmét egyaránt megvásárolva, a nehézségek ellenére is folytatták tevékenységüket. 218 Kétségtelen ugyan, hogy a háborús időszakok nem kedveznek az árucserének, de éppen a fennálló nehézségek azok, amelyek a népességnek a hadak járása által jobban sújtott részét rákényszerítik arra, hogy másutt szerezze be a számára szükséges javakat - így nem is szünetelhet a kereskedelem. A kis távolságban zajló kereskedés jellegzetes alakjai voltak a piacra-vásárra gyalog indulók, elsősorban asszonyok. Terhüket háton és (vagy) kézben cipelve, 10-15 kmes utat jártak be, hogy különféle portékájukat értékesítsék. Jelentőségük elsősorban a városok-mezővárosok napi- és hetipiacainak kialakulásával nőtt meg. A kereskedőútjuk általában egynapos volt: hajnalban, kora reggel indultak, s az eladott termékek (gyümölcs, tejtermékek, zöldségek, egyéb élelmiszer) árából gyakran a városi boltokban vásároltak árut. Egy-egy áruféleség (pl. gyümölcs dömpingje idején néha többen összeálltak, s szekeret fogadtak, ami a piacra szállította őket. Ahol a vasút közel volt, ott gyakran vonaton is utaztak, de a vasúti és autóbusz-közlekedés kiépülésével párhuzamosan lecsökkent jelentőségük a javak cseréjében. A nagyobb távolságra való szállítás, s a kereskedelem fő közvetítői a fuvarosok, fogatosok voltak, ill. a távolsági kereskedelem sokáig a szekerezéshez kötődött. Az egyes áruféleségek szállításához alakított szekerek felszerelése általában szegényes volt, s csak az áru eladását (mérőeszközök, tárolóeszközök), biztonságát szolgálta (ponyvák, gyékények, takarók, ládák), a fuvarost és az állatokat az érintett vidékek népességével való állandó kontaktusra kényszerítette. A fuvarosok általában a szállított áruért cserében szerezték meg élelmüket, állataik takarmányát, gyakran szállásukat is. Bár az éjszakát gyakran a szabad ég alatt töltötték, s állataikat az utak mentén hagyták legelni, azok, akik rendszeresen jártak egy-egy úton, szívesebben szálltak állandóan azonos helyen. Ennek révén igen gyakran állandó kapcsolatok, családi barátságok szövődtek. Az őrhalmiak, ha Pásztora vagy Hatvanba mentek vásárra, Nagylócon szálltak meg, a nagylóciak viszont őrhalomban éjszakáztak. Mindenkinek megvolt az állandó helye, s az évtizedek alatt szoros baráti és családi kapcsolatok alakultak ki. 219 Számos adatunk mellett ennek egy tárgyi emlékét is ismerjük: Kresz Mária egy Süvétén készült butykoskorsót ír le, amelyet - felirata szerint - 1880-ban egy gömöri fazekas készített a Bükkaljára, Bogácsra barátjának. 220 217. Elsősorban Dankó Imre számos tanulmánya taglalja ezt a problémakört. A teljesség igénye nélkül: Dankó Imre 1977. 3b7-387.; Dankóltnre 1977. 404-415.; DankóImre 1979. 251-289.; Tárkány-Szücs Ernő 1976. 333-376.; Katona Imre 1976. 111-191. stb. 218. Pálmány Béla 1985. 163. 219. Zólyomi József 1984. 291. 220. Kresz Mária 1972. 166.
