Viga Gyula: Árucsere és migráció Észak-Magyarországon (Miskolc, 1990)
V. A SZÁLLÍTÁS A TERMÉKCSERE SZOLGÁLATÁBAN
ban aligha vitatható, hogy ez a sajátos társadalmi-foglalkozási réteg azzal, hogy ÉszakMagyarország tradicionális műveltségét - átadóként és átvevőként egyaránt - kinyitotta a világ felé, túl nem becsülhető szerepet kapott a hagyományos népi kultúra formálásában - beleértve az anyagi és a szellemi kultúra szféráját is. A SZÁLLÍTÁS EGYÉB MÓDJAIRÓL A továbbiakban rövidebben ejtek szót a szállítás egyéb módjairól, hiszen annak egyes formái vissza-visszatérnek az árucsere egyes ágazatainak bemutatásánál. Vízi szállítás A történeti Magyarország geográfiai és vízrajzi adottságai alapján szembetűnő, hogy egykor igen jelentős szerepet kaphatott a vízi szállítás. A folyóvizek helyzete, folyási iránya közvetlenül is lehetővé tette, hogy a hegyvidéki áru az Alföld felé haladhasson, ám ez a szállítási mód szinte soha nem különült el a fuvarozástól: a hegyvidék fáját és egyéb terményeit, nyersanyagait fuvarosok szállították a kikötőhelyekre, majd újra ők voltak azok, akik a délebbi kikötőkből tovább szállították és „terítették" az egyes leúsztatott anyagokat. A középkori útviszonyok különösen megnövelték a vízi utak jelentőségét, s a szárazföldi szállítás útvonalai is - főleg hegyvidéken - a vízjárások völgyeit követték. 178 A belső kereskedelem szempontjából előnyös vízföldrajzi adottságok 179 jelentőségét növelte az, hogy a vízi szállítással - közvetve vagy közvetlenül-eltérő adottságú tájak kereskedelmi kapcsolata valósulhatott meg. A legnagyobb volumenű kereskedelmi cikk a Kárpátok, ill. az északi fenyőerdőzóna fája volt, amely évszázadokon át óriási tömegben jutott a víz hátán az alföldi régió népéhez. Janco, Stefan szerint a 17. század első negyedében Árva megye 22 településének jobbágyai telkenként és évente 3-3 tutaj összeállításának szolgáltatásával tartoztak. Az Árván leúszó tutajok - a fő rakományt jelentő só mellett - rezet, vasat és vaseszközöket (fejszék, kapák, lapátok) szállítottak. Lengyelország felől gabonát, szénát, szalmát, zsindelyt, tölgy- és fenyőkérget, hordókat, deszkát és szőlőkarót hoztak. 180 Mivel a Duna és a Tisza, a két legfontosabb vízi út valójában csupán szegélyezi az általam vizsgált régiót, nem lehet eléggé hangsúlyozni a felső-magyarországi folyók {Vág, Árva, Kiszuca, Poprád, ill. a Dunajec, 1 ^ valamint a Garam 182 és a Bodrog m ) jelentőségét, amelyek a felső-magyarországi megyéket bekapcsolták egy közép- és délkelet-európai árucsererendszerbe. A Duna és a Tisza valójában gyűjtőmedrei voltak ennek a kereskedelemnek. A felsoroltakon kívül is joggal feltételezhetjük, hogy a vízfolyással megegyező irányú szállításnak, az „ereszkedésnek" valamennyi kisebb-nagyobb folyóvíz esetében volt olykor jelentősége. Élénk volt a tutajforgalom Felső-Magyarországról észak felé is. A Poprádon a tutajok borovicskát, bort, olajat, mézsört, viaszt, sózott húst vittek Lengyelország és Oroszország felé, s rajtuk utaztak a vándorútra induló szlovák olejkárok is. 184 178. Gráfik Imre 1983. 8. 179. Gráfik Imre 1978. 138. 180. Janâô, Stefan 1971, 149-159. Különösen 150-152. 181. Huska, A. M. 1972. 182. Magda Pál 1819; 32., 227. ; IIa Bálint 1976. 403. 183. Cseri Miklós 1986.211. 184. Márkus Mihály 1972. 36.
