Viga Gyula: Árucsere és migráció Észak-Magyarországon (Miskolc, 1990)
IV. AZ ÁRUCSERE FORMÁI ÉS RÉSZTVEVŐI
sokirányúság, a különböző szintű és jellegű „piackeresés" az árutermelés minden fokán jellemző, így nincs okunk merev, változatlan struktúrákat feltételezni a csere semmiféle mozzanatánál, még akkor sem, ha azokban nem vitathatjuk el - a kapcsolatok jellegét és kiterjedését tekintve sem - a generációkon átöröklött hagyományok jelentőségét. Az árucsere egésze szempontjából meghatározók az egyes tájak, ill. népcsoportok termelési viszonyai, a társadalmi-területi munkamegosztás színvonala, amelyek kihatnak a csere formáira is. A különböző árucsereformák között sajátos összefüggésrendszer áll fenn, amely a térkapcsolatok, valamint a társadalmi-területi munkamegosztás jellemző összetevőit tükrözi. E vonatkozásban különösen megfontolandónak tartom Andrásfalvy Bertalan megállapítását, aki az eltérő geográfiai adottságú zónák termelési rendjét, ill. az azokkal összefüggő árutermelés és értékesítés, hozzákapcsolódóan a paraszti mentalitás két nagy típusát tartja körvonalazhatónak. Megítélése szerint a Felföld nagyobb része - hasonlóan Közép- és Dél-Dunántúl, Északkelet-Magyarország és Erdély kiterjedt térségéhez - a sokoldalú, összetett életforma következtében kialakult, viszonylagosan önellátó területekhez sorolható, amelyre a közvetlen csere a jellemző, szemben az árutermelő vidékek viszonylagosan egyoldalú, alkalmanként szinte monokultúrás termelési struktúrájához illeszkedő vásáros árucseréj ével .^ 2 Bár ismételten hangsúlyozom, hogy lényegében osztom Andrásfalvy véleményét, néhány megjegyzés kívánkozik hozzá. (Nem tudom, hogy kritikai megjegyzések-e, mert ő a Felföld „nagy részét" említi, de ezen túl nem tagolja tájilag megállapításainak tartalmát.) Mindenekelőtt az, hogy a Felföld területe tájilag és termelési struktúráját tekintve is rendkívül tagolt, s még akkor is differenciáltabb az árucsere jellege is, ha kétségtelenül vannak benne konstans jegyek. így mindenekelőtt vannak viszonylagos termelési-strukturális „stabilitással" bíró tájak, amelyek olykor szinte monokultúrásak-pl. Tokaj-Hegyalja-, máskor pedig aránylag hosszú időn keresztül épülnek be sajátos, speciális termékeikkel az árucsere rendjébe (gömöri fazekasfalvak, Mátra, Bükk, Zempléni-hegység huta-, ill. hámortelepülései, faragófalvak stb.). Utóbbiak - árutermelésük révén - az árucsere szervezett formáihoz (is) kötődnek. Másrészt utalnom kell arra is, hogy éppen az eltérő adottságú zónák érintkezése, árucsere-kapcsolata teremt sajátos viszonylatot a fentebb jelzett kettősség vonatkozásában is: ti. az „árutermelő zóna" termékei az „önellátó zónában" is elsősorban vásárban cserélnek gazdát (pl. gabona, állat), míg a Felföld portékái az Alföldön - a vásárok mellett - elsősorban a közvetlen csere révén jutnak randeltetési helyükre. A cserében részt vevő javak is visszahatnak tehát a csere formáira: amíg az alapvető élelmiszerek és kézműipari termékek a szomszédos tájak határain, a társadalmi és területi munkamegosztás történeti erővonalai mentén kikristályosodott vásárhálózat rendjében cseréltek gazdát (lásd a táji munkamegosztás fejezetét), addig az alkalmazkodás speciális formái révén előállított termékek más része a szervezetlen csere útján jutott el rendeltetési helyére. Vagyis az árucsere két nagy vonulata együtt, egymás mellett létezett - más-más rétegeket, más-más áruféleségeket (is) bevonva a csere folyamataiba. Az árucsere szervezett alkalmai A történeti-néprajzi irodalom az árucsere két nagy formáját tartja számon: a szervezetlen és a szervezett árucsere-alkalmakat. 23 (A szervezetlen kifejezés nem pontosan adja vissza a fogalom tartalmát: mint számos helyen hangsúlyoztam, s különböző Vidékek és népcsoportok összeműködése, amely az árucsere ezen típusában is megnyilvá22. Andrásfalvy Bertalan 1982. 66-67. 23. Dankó Imre 1979. 251.
