Viga Gyula: Árucsere és migráció Észak-Magyarországon (Miskolc, 1990)

III. A MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEK, VALAMINT FELDOLGOZÁSUKKAL NYERT JAVAK A HAGYOMÁNYOS TERMÉKCSERÉBEN

szekéren hozzák a zsemlyéhez hasonló fehér búzakenyeret a piacra. Szekéren árusítják a darabokra szelt vagy egész kenyeret. A fekete kenyeret a környékbeli asszonyok hozzák. A kenyereket padokra helyezve árusítják, s ha marad kenyerük, akkor a szekerükön töltik az éjszakát, és másnap folytatják a kenyerek árusítását. Kenyérszükségletét mindenki az asszonyoktól szerzi be, a pékek forgalma éppen ezért kicsi."

149 A Nógrád megyei Pincről Mocsáry Antal írja: ,,A' régebb időkben ezen helység' asszonyai a' kalátssütésből nagy előmeneteleket látták, azt hol Losontzon, hol Füleken árulták el . . ."

15ü Századunk elején Tahi-Tótfalu (Pest m.) asszonyai hajóval hordták Pestre árulni a kenyeret. Még korábban ladikkal vitték a fővárosba a pékárut.

151 A hegyaljai mezővárosokat Szabolcs megyei települések is ellátták kenyérrel. Fényes Elek Szentmihályxől jegyzi fel, hogy lakosai „Tokajra sok kenyeret szoktak hordani".

152 A sütögető asszonyok sajátos példáját jelentik századunkban az Erdőhorváti (Zemplén m.) perec-sütők, akik nem csupán Erdőbénye, Miskolc, Rakamaz, Gönc, Encs és a hegyaljai mezővárosok vásáraira hordták jóízű készítményüket, hanem a zempléni, abaúji, bodrogközi és szabolcsi falvakba is eljártak perecet sütni.

153 A tej, túró, tejfel rövid távolságokra történő kereskedésre adott csupán lehetőséget. Mivel régiónk városai és mezővárosai is rendelkeztek saját „őstermelő" réteggel, sőt a múlt század első felében még az iparűzők zöme is folytatott mezőgazdálkodást, a tej- és tejtermék-kereskedelem főleg a 19. század második felétől virágzott fel. (Egybeesik ez a tejfogyasztás intenzívebbé válásával, ill. a szarvasmarha-állomány fajtaváltásával is.) A tej és tejtermékek a hetipiacok állandó árui, a városok, valamint bányászés ipartelepülések kiszolgálására - egyéb élelmiszerekkel együtt - vonzáskörzetük mezőgazdálkodó népessége rendezkedett be. A megtermelt tej, tejtermékek értékesítésére a tejeskofák sajátos típusa és rétege jött létre, de a tehetősebb parasztcsaládok jelentős része hordott házhoz tejet tisztviselőknek, vasutasoknak, iparosoknak. Ez a szisztéma az 1950-es évek végéig jól nyomon követhető, s nem csupán a fővárosba bejáró, környékbeli és Börzsöny-vidéki tejesasszonyok tevékenységében, hanem a nógrádi és borsodi iparvidék, s a 3-4000 lakosú hegyaljai mezővárosok tejesei esetében is.

154 Valójában csak a bolthálózat állandó tejellátása bontotta meg a társadalmi munkamegosztás e sajátos megnyilvánulásának hagyományos rendjét. Nagyobb távolságra kereskedtek a különféle módon konzervált tejtermékekkel. A felső-magyarországi vármegyék ez irányú tevékenységéről részletesen szól már Magda Pál is. A liptóiakról azt írja, hogy „sok és jó legelőjük lévén a' Liptaiknak; ditsekedhetnek sok és jó vajjal, híres és zsíros sajttal, s túróval, mellyet Besztertzén, Posonyban, s másutt szép haszonnal eladnak." A Turóc megyeiek ,,A' szarvas marha után vajat Besztertzén és Körmötz Bányán el is adhatnak". Zólyom és Eiptó vármegyékből sok vaj került Bécsbe és Pestre, s „. . . különösen a Breznó Bányaiak (a' Kis Hontiakkal) az egész orszban leg jobb ízű túrót, sajtot, ostyepkát készítenek s messze elküldöznek, mint hogy nagy betsbe tartatnak. A ' Szlatinai és Dévai völgy sok és jó vajjal még a' Bétsieknek is szolgál".^

55 A liptói túró márkanévvé válik, s ez a sajátos ízlést kielégítő tejtermék nem csupán az északi hegyvidéken ismert általánosan, hanem kis fadézsákban - szlovák árusok révén - eljut Szabolcs és Szatmár megyékig is,

156 s századunk első felében sajátos 149. Bozena Nèmcova 1852. 15. 150. Mocsáry Antal 1826. I. 188-189. 151. Szoboszlai Istvánné gyűjt. EA. 2393. 152. Idézi: Páll István 1986. 162. 153. Bakó Ferenc 1952. 416-432. 154. A bányásztelepüléseken ez igen korai gyakorlat lehetett. Vö. Paládi-Kovács Attila 1973c. 555. 155. Magda Pál 1819. 214., 221., 229., 55. Kiemelések tőlem. 156. Gunda Béla 1984. 95.