Népi építészet a Kárpát-medence északkeleti térségében (Miskolc, 1989)

Paládi-Kovács Attila: A középhegységi állattartás építményei a Kárpátmedence északkeleti térségében

tás - jellegét, s a hozzájuk csatlakozó, különösen jellegzetes építményeket.

2 Ezek közül a juhászat két történeti-gazdasági rendszere, úgymint a havasi és a kosarazó juhászat a történeti Felföld régiójában is nagy fontosságú. A merinótartás azonban csupán az Északi-középhegység és az általa közrefogott medencesor területén honosodott meg a 19. század elején. Magam a keleti palóc juhászat építményeit - s még előbb az északhevesi juhászatét - üzemformák szerint csoportosítva írtam le, s csak másodlagosan vettem figyelembe morfológiai szempontokat. Kezdetlegesebb, s egyben hagyományosabb építményeket csupán az erdei rideg és félrideg tartásmód tradícióit is őrző paraszti juhtartásban mutathattam ki. Az uradalmak, meg a hozzájuk igazodó gazdag paraszti réteg juhásztanyákra összpontosított üzemeiben már csupán a közel másfél évszázados merinótartás épületállományát figyelhettem meg az 1960-as évek elején.

3 A nógrádi tájakról Zólyomi József, a Bódva és a Hernád közötti Cserehát juhászatárói Bene Zsuzsanna szintén csak az utóbbi 100-150 év merinótartásának építményeit regisztrálhatta. Cserhátsurányról szól a következő megállapítás: „Külső építmények meglétéről csak az uradalmi állattartással kapcsolatban tudunk. A község határában lévő három pusztán (Szilvágy, Nagypatak, Bodóvölgy) 1867-ben még csak birkaaklok és juhászlakások voltak. Vályogból készült, minden oldalról zárt aklok voltak azok. A századfordulóra a három puszta már az uradalmi cselédek lakóhelyeivé vált. Az újonnan szerzett és a csökkentett számú régi állatállomány a falu szélén épített akiokban és hodályokban kapott helyet."

4 Az építmények topográfiájára, belterületi vagy külterületi elhelyezésére a morfológiai típusrend nincs tekintettel. Azonban közismert, hogy a pásztorszállások, a mezei és erdei állattartó építmények létezésében egy jellegzetes, nagy múltú üzemszervezési gyakorlat tükröződik. Ezért a morfológiai alapozású típusrend esetében sem lehet teljesen figyelmen kívül hagyni az épületek topográfiáját. Tájspecifikus vonások elemzésére ad módot az építőanyagok vizsgálata. A Magyar Alföld pásztorépítményeinek egyik jellegzetes vonását éppenséggel a nád, mint építőanyag kitüntetett szerepében jelölhetjük meg. Mint a Magyar Néprajzi Atlasz egyik térképlapja is dokumentálja (155. térkép), az Alföld élesen kiválik a Kárpát-medence minden más nagytája közül a nádból készült szélfogók, szárnyékok, kosárkarámok, kontyoskunyhók használatával. A Felföld pásztorépítményeinek jellegzetes építőanyaga a fa és a föld, hagyományos tetőfedő anyaga pedig a zsúpszalma. A vizsgált építménycsoport osztályozásának, típusainak kialakítására még további szempontok is kíná'koznak. Ezek azonban jól beépíthetők a morfológiai rendszerezésbe (lásd pl. helyhez kötött és szállítható mobil építmények kérdése). További megközelítési lehetőségek sorolása helyett célszerűbb most már felvázolni azt a morfológiai típusrendet, amelyet az 2. FÖLDES László 1957. 149-156. 3. PALÁDI-KOVÁCS Attila 1965. 52-83.; PALÁDI-KOVÁCS Attila 1964. 369-394. 4. ZÓLYOMI József 1960. 75. Lásd még ZÓLYOMI József 1975. 75-92.; BENE Zsuzsanna 1961. 559-579.