Népi építészet a Kárpát-medence északkeleti térségében (Miskolc, 1989)

Sopoliga, Miroslav: A parasztház jellegzetes vonásai a Kárpátok ukránlakta területein

szoba alapterülete ezek szerint 17-30 m

2 volt. Bár első pillantásra ez a helyiség viszonylag tágasnak tűnik, mégis ha közelebbről megnézzük, ez a szoba csak minimális életteret biztosított a család számára. Ez főleg akkor szembetűnő, ha figyelembe vesszük, hogy a szobatér egyharmadát, egynegyedét a kemence foglalta el. A fennmaradó teret pedig úgy kellett felosztani, hogy az több feladat betöltésére legyen alkalmas. Egy ilyen szoba több funkciót egyesített magában, egyszerre volt a mai szoba, konyha, háló, gyermekszoba, műhely stb. Egy-egy ilyen helyiségben 10-12 ember is élt, s ezenkívül télen még az apró jószágot, háziállatot is itt tartották. A lakószoba hagyományos berendezésének jellegzetessége, hogy a szoba minden része, valamennyi sarka meghatározott funkciót töltött be. A bútort és más berendezést rendszerint a szobasarokban és a falak hosszában helyezték el. A népi lakóház nélkülözhetetlen eleme, a házban élők lételeme a tűz, a tüzelőberendezés volt. A tüzelőberendezés, a ház tüzelésének, fűtési rendszerének a színvonala jelentős mértékben befolyásolta a házban való lakás, lakáshasználat, a berendezkedés egész módját. Az, hogy a Kárpátoknak ezen a vidékén a tüzelőberendezés hosszú ideig a fejlődés legalacsonyabb fokán állt, döntő mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a lakóház hagyományos berendezése fő vonásaiban hosszú időn át változatlan maradt. A vizsgált régióban például a kemence csaknem egészen 1945-ig a szobában maradt, vagyis a ház fűtését a kemencével oldották meg. A kemence füstjét csak részben vezették ki az előtérbe vagy az eresz alá. Az első világháború előtt a terület számos településén még igen elterjedt volt az ún. „füstös ház" (dymaiïky), ahol a füstnek a szobában szabad mozgása volt. Ezen a környéken tehát nem alakultak ki azok a feltételek, amelyek a népet arra késztették volna, hogy a lakóház jobb berendezésére törekedjen. Számos bojk és lemk faluban még közvetlenül az első világháború előtt is a lakóházak 50-80 százalékában volt ilyen „füstös ház". Tömeges felszámolásukra csak e század húszas éveiben került sor. A füstös házak arányát a Kárpátok északi lankás hegyoldalain elterülő lemk falvakban R. Reinfuss a harmincas években is tíz százalékra becsüli.

31 Ami a kemencék helyét, a szobán belül való elhelyezkedését illeti, V. Sicynskij már a harmincas években megfigyelte, hogy a bojk és a hucul falvaktól eltérően a lemk településeken a kemence szája a ház rövid homlokfala felé fordult.

32 Ezt a megfigyelést talán azzal egészíthetnénk ki, hogy a kemencének ez a hosszanti elhelyezése nemcsak az egész lemk területre, hanem a bojk-lemk átmeneti zónára is jellemző. E tény alapján arra lehet következtetni, hogy éppen ez a lemk terület az, ahol az ukrán kemencék legrégibb formái fennmaradtak és ahonnan aztán fokozatosan a többi nyugatszláv területen is elterjedtek. Néhány szepességi-magurai ukrán községben azonban a kemencét már a múlt század végén - éppen a délebbre fekvő szlovák etnikum hatásá31 Részletesebben lásd SOPOLIGA, M.: Ohniskové zariadenia víudovom obydli vo vychodoslovensko-ukra]insko-pol'skej kontaktovej oblasti. - Zborník SNM LXXVII, Etnográfia 24. Martin. 1983. 157-181. 32. SICYNSKYJ V. id. munka 77.