Népi építészet a Kárpát-medence északkeleti térségében (Miskolc, 1989)

Sopoliga, Miroslav: A parasztház jellegzetes vonásai a Kárpátok ukránlakta területein

A Kárpátok ukránoklakta vidékén különösen jól megfigyelhető, hogy a hagyományos háromhelyiséges házakban a legnagyobb jelentősége a kamrának volt. A kamra a falusi család életében többféle funkciót töltött be, de elsősorban a raktározás céljait szolgálta. A kamrának lakóhelyiségként történő használata viszont már újabb jelenségnek tekinthető. Ezen a vidéken ezt a múlt század végétől, illetve századunk elejétől lehet nyomon követni. A hagyományos népi lakóház másik alaptípusa a háromhelyiséges alaprajzú lakóház. Háromhelyiséges lakóház ezen vidéken a 19. században és a 20. század elején már uralkodó formának tekinthető, amelynek azonban ezen a vidéken is megvoltak a maga sajátos változatai. A hagyományos népi lakóház legelterjedtebb alaprajztípusainak egyike ezen a vidéken a háromrészes alaprajz, amelynek közepén a bejárati helyiség (siny, siny) kapott helyet. A bejárati helyiség egyik oldalán a lakószoba, a másikon pedig a kamra állt. Az ilyen típusú lakóház a vizsgált régió központi részén, a bojkok által lakott területen a leggyakoribb. Ez a lakóházforma gyakori a szlovák és az ukrán nemzetiség között húzódó képzeletbeli határvonal menti falvakban is. Az Oslava és Cirocha folyóktól nyugatra eső vidékén ugyancsak megszokott a háromhelyiséges lakóház, azonban a kamrát itt az épület széltében a lakóhelyiség mellé építették. Ezt az alaprajztípust a lengyel etnográfusok mint lemk típust emlegetik. Ez a lakóház aztán ezekről a területekről terjedt el a szomszédos lengyel és szlovák területeken. Ezeken a típusokon kívül és a más összefüggésben már említett formák mellett olyan lakóházakkal is találkozunk - igaz csak elvétve -, amelyeknél egy tetőszerkezet alatt két vagy több lakóegységet vontak össze. Ilyen házak főként a Zamagurie vidékén Szepesjakabfalva - Jakubany, Kövesfalva - Kamienka stb. falvakban terjedtek el. Minden paraszti lakóház alap lakóhelyisége a szoba - a chata, chyza (shiza, hiza, hyza). A szobának az ember életében betöltött jelentőségét már maga az a tény is bizonyítja, hogy a chyza (szoba), vagyis a ház fogalom átvitt értelemben az egész házat jelenti. A ház lakóhelyisége csaknem az egész vizsgált régióban az utcára merőlegesen épült hosszú épület utca felé eső végén helyezkedik el, ez a benne tartózkodóknak az utcára való közvetlen kilátást biztosít. Kivételt e szabály alól csak a huculok hrazdái és az oszturnai lakóházak képeznek, ahol a szoba két helyiség közé iktatásával a gazda kizárólag a lakóhelyiség melegen tartását próbálta biztosítani. A ház tervezésénél a mester a lakószoba részére a lehető legkedvezőbb helyet jelölt ki. A szoba formáját, az ajtók, ablakok, a kemence, a bútorok és más berendezés elhelyezését mindenkor a helyiség gyakorlati és racionális használatának elve határozta meg. A szobába az előtéren, a pitvaron keresztül lehetett bejutni. A fő-, vagyis az udvar felőli bejáratra való tekintettel a lakószobát rendszerint az utcához közelebb eső részén helyezték el. Néha azonban, főként az utcára hosszú oldalukkal forduló bojk és lemk házaknál a házba való bejáratot az előtér hátsó fala felől is biztosították (ez volt a „hátsó ajtó" - zadni dveri). A paraszti lakóház szobaformája a leggyakrabban négyzet alakú, vagy azt megközelítő. A lakószoba méretei hozzávetőleg az alábbiak voltak: szélessége 4-5, hossza 4,5-5,5, a belső falak magassága 2,2-2,3 m. Egy ilyen