Népi építészet a Kárpát-medence északkeleti térségében (Miskolc, 1989)

Sopoliga, Miroslav: A parasztház jellegzetes vonásai a Kárpátok ukránlakta területein

ból fennmaradt - kő- vagy téglaházakkal. Ezeket a házakat leginkább a jobbmódú parasztok vagy az ún. „amerikások", azaz azok a személyek építették, akik az Egyesült Államokban töltött néhány év után hazatértek. Néhány helyen, főleg a bojk-lemk átmeneti zónában, az építkezés már jóval szerényebb minőségű fából, leginkább a bükk felhasználásával történt. A kedvezőbb gazdasági és szociális körülmények mellett élő jómódú gazdák azonban itt is drágább, jobb minőségű fából építkeztek. így például a Kárpátok déli részén élő lemkek a kész házakat, amelyeket elemeikre bontva szállítottak a falvaikba, még a huszadik század elején is az északi szomszédaiktól vásárolták. Bártfa (Bardejov) környékén (Cigelka- Cigel'ka, Felsőfricska - Fricka, Végpetri - Petrova falvakban) találkozunk ilyen faházakkal, amelyeket a lakosság polókynak (lengyelkéknek) nevez.

27 A vizsgált területen - a többi szláv területhez hasonlóan - már ősidőktől kezdve különböző épületek, építmények készültek ácsolt gerendákból. A boronafal sarokkötésének két megoldása terjedt el: 1. amikor a falat alkotó boronák a sarkokon túlnyúlnak (viazanha z vuhlamy, na vuhla, na uhla, na zamok), ez a gerendák rögzítésének régebbi megoldása; 2. a fecskefarkas lapolás, amit itt „halfarok formájú"-nak neveznek (na rybjacij chvist, na kahu, na modly), ennél a megoldásnál a gerendavégek a fal síkjában maradnak. Az első mód mind a mai napig a legnagyobb mértékben elsősorban a huculok és a bojkok által lakott területen maradt fent. Az oszlopszerkezetet a faépítészetben az egész vizsgált régióban csak mint kiegészítő szerkezetmegoldást alkalmazták, elsősorban különféle tornácok, ereszek, illetve más kisebb gazdasági objektumok építésénél. Egy másik, aránylag széles körben elterjedt kiegészítő technikának tekinthető a fonás, a fonat (pl. vesszőfonat), amelyet főként a különféle pajták és más toldaléképületek, szín, csűr, kapuk, válaszfalak és még inkább a kerítések építésénél használták. Az épületek falait a huculok rendszerint természetes formában hagyták, a belső falakat csak akkor tapasztották és meszelték, ha a ház hulladékfából (gulácból) épült. Agyagot csak a kemenceépítésnél használtak. A gyengébb minőségű faanyagból épült gerendavázakat (zruby) elsősorban a bojkok és a keleti lemkek-belülről és kívülről egyaránt-sárgaagyaggal tapasztották és mésszel meszelték. A lemkek által lakott terület nyugati településein a gerendavázat kívülről (és csak a legritkább esetben belülről) természetes színben hagyták meg, csak a már korábban mohával betömött gerendaréseket (spary) tapasztották be agyaggal. Az építkezés egész folyamata lényegében itt is ugyanaz, mint a szomszédos etnikai területeken. Bizonyos eltérések - és csak részeltérésekről van szó - elsősorban a népi terminológiában figyelhetők meg. A tanulmány szabott terjedelme miatt, sajnos nem áll módunkban a Kárpátok e körzete népi lakóházainak, népi építészete más építészeti részleteire és díszítő elemeire részletesebben kitérni, pedig mindez, főleg a huculoknál rendkívül jellegzetes formában (mindenekelőtt a fafaragásnál, égetésnél stb.) jutott kifejezésre. 27. Vö. REINFUSS, R.: Narodnaja architektúra Lemkov, id. munka 47.