Népi építészet a Kárpát-medence északkeleti térségében (Miskolc, 1989)

Sopoliga, Miroslav: A parasztház jellegzetes vonásai a Kárpátok ukránlakta területein

(pl. a németeknél) is ismertek,

26 viszont a szepességi-zamaguriai (Zamagurie) átriumszerű udvaroknak is megvan a sajátos vonásuk. Ez főleg az egyes épületek szerkezeti harmóniájában, alaprajzi tagolásában stb. jut kifejezésre. Az osztornyai házak rendszerint az utca hosszában épültek; a ház előterébe (predsien) a pitvaron át két oldalról: az utca, azaz a ház homlokfala felől és a ház hosszanti fala mellett húzódó udvarból lehetett bejutni. A ház lakórésze három helyiségből áll, s középen a szoba helyezkedik el. Az utcáról a házba nagy deszkakapun át juthatunk, s a gyalogosok részére a deszkakapuban egy külön kis ajtót vágtak. Az udvar kapuval szembeni oldalába építették a pajtát (stodola); a pajtán keresztül a gazda szekérrel is be tudott jutni a szérűskertbe. Ezenkívül a gyalogosok a szérűskertbe még az ún. pudprycinából, a sopaból kivezető külön ajtón át is kijuthattak. A szepességi udvarokban szinte törvényszerűen ott találjuk a juhok számára épült külön ólakat - juhaklokat (uvcarni). A juhtenyésztés fellendülése és intenzív fejlődése magával hozta a már említett gazdasági lakó komplexumok, azaz a falvak határában olyan idényjellegű udvarok kiépítését, amelyek pl. Szlovákia és Lengyelország határvidékén (a fentebb említett Zamagurie területen), Hársad (Litmanovcá), Kövesfalva (Kamienka), Berkenyéd (Jarabina) falvakban csak századunk hetvenes éveiben tűntek el. Az egész gazdasági udvarkomplexumnak, amelyet osedoknak, hrazdanak, ooysfanak, zahorodanak, zaruboknak, óborának neveztek, a lakóház szerves részét képezte. A gazdaságon belül a vezető szerep a ház lakrészéé, a lakóházé volt, lényegében tehát a lakóház volt az, amely a népi építészet egész jellegét alapvetően meghatározta. A közlekedésre, összeköttetésre - a kommunikációra - való tekintettel a ház elhelyezését nagymértékben a helyi geomorfológiai adottságok: a völgy, s ennek következtében az utca iránya, a telekforma, a telek topográfiai tulajdonságai stb. befolyásolták. Pl. előnyösebb volt, ha a szűk völgyekben húzódó meredek lejtőkön a lakóházat a hosszanti oldalfalával utca felé fordulva építették, mivel ilyen terepviszonyok mellett a rövid házhomlokzat utca felé való fordítása esetén a jelentős szintkülönbség miatt rendkívül magas házalapot kellett volna építeni. Éppen ezért feltételezzük, hogy a régebbi időkben az utcás típusú falvakban az utca felé hosszanti oldalukkal néző házak voltak túlsúlyban. Ezt az elképzelést támasztja alá Lengyelország középső, a lemkek által lakott terület középső részén épült falvak beépítésének mai arculata is. Az eltérő fejlődésnek köszönhetően azonban a vizsgált területen a 19. és a 20. század fordulóján már nagyobb számban a rövid homlokzatukkal utcára néző házak épültek. Ennek egyik vitathatatlan oka a földterület állandó zsugorodása, azaz a földtulajdon felaprózódása, a házépítésre alkalmas telkek folyamatos kisebbedése elsősorban a lakosság számának növekedése miatt. Az egész általunk figyelemmel kísért régióban az a házelhelyezési elv érvényesült, amelynek lényege, hogy a lakóház nyitott (bejárati) falai a hideg északi szelektől mindenkor védve maradjanak. Ahogy erre részben már utaltunk is, a vizsgált terület egyik jellemző vonása volt, hogy az épületek - a lakóházakat is beleértve - a múltban többnyire fából épültek. Csak elvétve lehetett találkozni - főleg még a múlt század26. Vö. FROLEC, V.: kulturni vzthay v lidovem stavitelství. . . (id. munka)