Népi építészet a Kárpát-medence északkeleti térségében (Miskolc, 1989)

Sopoliga, Miroslav: A parasztház jellegzetes vonásai a Kárpátok ukránlakta területein

a viszonylag szegényes gabonatartalékait főként fonott kosarakban és faládákban, szuszékokban a padlástérben vagy más tetővel fedett helyen tárolta, magtárakat ezen a vidéken csak elvétve találunk. A burgonyát a szobában kiásott veremben tárolták; ezt a gödröt ezen a vidéken rupanak nevezték. A legszegényebb családoknál a burgonyavermeknek leggyakrabban az ágy alatt szorítottak helyet. Különálló pincét az udvarban csak a tehetősebb - a gazdag - parasztok építettek. Az udvarok kétoldalas vagy kétsoros beépítése vidékünkön csak elvétve fordul elő, erre főként olyan esetben került sor, ha a gazdasági épületek és a ház lakórésze egy sorba történő építését a terepviszonyok (pl. a völgy szélessége) nem tette lehetővé. Több épületből álló udvarok tulajdonosai a gazdag parasztok voltak, akik telkükre önálló csűröket és ólakat építettek. Az egysoros udvarok a vizsgált régió lemkek által lakott területén is elég gyakoriak és jellemző beépítési típusnak tekinthető. Viszont már az első pillantásra feltűnik, hogy itt lényegesen tágasabb és hosszabb, vagyis az előbbieknél jóval fejlettebb udvartípussal találkozhatunk. Az épületszélességet a ház aszimmetrikus alaprajza eleve meghatározza, ebben a háztípusban a kamra (a későbbi második szoba) a lakószoba mellett, az épület szélességében kapott helyet, tehát az épület kereszt irányban tagolódik. A régebbi házakban a predsieh = az előtér, a pitvar (pitvor) funkcióját a bojisko helyettesíti, amely a kommunikációs szerepen túl gazdasági funkciót (a gabona cséplése, tárolása, a termelőeszközök, berendezések elhelyezése) is betölt. Néhány háznál közvetlenül a bojiskoból nyílt az ólba vezető bejárat. Általánosságban azonban az ólakba a bejárat mindig az udvar felől épült. Higiéniai és más gyakorlati szempontokat, követelményeket figyelembe véve a későbbiek során gazdasági céllal egy önálló (az ól másik oldaláról megközelíthető) bojisko is épült; az eredeti bojisko ekkor már csak a pitvar {pitvor, sieh) szerepét töltötte be, erről egyébként elnevezésének megváltozása is tanúskodik, mivel ezután ezeket a helyiségeket siny-, s/n/knek nevezik. Az ólba vezető mellékbejárat fokozatosan eltűnik, illetve feledésbe merül. A vizsgált régió bojk területéhez viszonyítva a magasabb mezőgazdasági termésátlagok itt újabb gazdasági épületek kialakítását tették szükségessé. Ezeket az újabb építményeket a gazdák rendszerint a már meglévők mellé, tehát a már adott gazdasági építményekkel közös tető alá építették. Ez legtöbbször 1 -2 sopa (szín) vagy pelevha (pelyvás), illetve a szlovák értelemben vett stodola (csűr), sopka, kolesha (kocsiszín) stb. hozzáépítését jelentette. Az udvar szerves részei ekkor már - főleg a biztonsági okok miatt az udvartól néha 10-12 méterre külön épült sypkak (magtárak, hombárok). A magtárak közül a legérdekesebbek a Bártfa (Bardejov) környékén találhatók; különlegességük sajátos szerkezetükben és boltíves mennyezetükben rejlik; a magtárt kívülről agyaggal tapasztották be. Tűz esetén a magtár tetejét könnyen el lehetett távolítani, mivel a tető szerkezetileg nem volt a tartógerendavázzal összekapcsolva. A magtárak közül jó néhány más gazdasági építménnyel csűrrel, pajtával, óllal, pincével stb. - kombinálva, illetve kiegészítve épült. Helyenként fel-feltűnt egy-egy csupán ácsolt gerendavázból épült magtár is, de ezek az előbbieknél már sokkal jobb minőségű építőanyagból készültek. A huszadik század 20-as, 30-as éveiben a bojkok és lemkek gazdaságában - és nemcsak elvétve - a fő épület mellett több kisebb önálló épület jelenik