Népi építészet a Kárpát-medence északkeleti térségében (Miskolc, 1989)

Sopoliga, Miroslav: A parasztház jellegzetes vonásai a Kárpátok ukránlakta területein

felé néző homlokrész kivételével) prytulakkal és /(//fékkel, vagyis a gazdasági igényeket szolgáló építményekkel vették körül, amelyek a gazdasági szerepen túl a lakórészeket a zord éghajlat ellen is védték. Az átriumszerű beépítés kialakulása elsősorban a kedvezőtlen, rideg éghajlati viszonyokkal járó rendkívül zord éghajlati hatások ellen való megfelelő védelmet nyújtó hajlékok építésére való törekvés magyarázza. Ez a beépítési forma a környéken előforduló igen nagyszámú vadállattal szemben is védelmet biztosított, és a mindennapi életben az embernek a háziállatokkal való kapcsolatát, különösen a télvíz ideién, megkönnyítette. Az udvaron belüli építmények minél kedvezőbb összekapcsolására irányuló törekvések, azaz valamennyi lakó- és gazdasági épület fentebb említett okok miatti összekapcsolását célzó szándék tipikusnak elsősorban a bojkok és a lemkek által lakott vidékeken tekinthetők, de ismertek a Kárpátok egész vidékén is. Igaz ezek a telekbeépítési módokat mindenhol az adott körülményeknek, feltételeknek, tehát többnyire saját igényeknek megfelelően oldották meg, mint ahogyan erről a későbbiek során meggyőződhetünk. A bojkok és lemkek lakta területen a 19. században és a 20. század elején a legelterjedtebb házforma a nyitott egysoros udvar, az ún. dovha chyza - hosszú háztípus. Ez azt jelenti, hogy a gazdasági építményeket és a ház lakóhelyiségeit közös tető fedte. A bojkok által lakott terület keleti részében az ólak és más szerényebb gazdasági építmények az udvarban szabadon álltak. A több épületből álló (két-, három- és négyoldalas beépítésű) udvarok főleg a lemkek lakta terület nyugati részében, azaz a Szepességben fordulnak elő, ezt jelentős mértékben az építőanyag beszerzésének az átlagnál jóval kedvezőbb lehetőségei (a közelben lévő erdők) és a fa minősége (jegenye, lucfenyő) jelentősen befolyásolta. Az udvar egysoros beépítésének legegyszerűbb formái a bojk és a vegyes; bojk-lemk vidéken fordultak elő. Ezekre az udvarokra az egyszerű gerendavázas építmények a jellemzőek, amelyek gyakran bükkfából is készültek, s az építményeket egy közös zsúptetővel fedték. A két vagy három részből álló, szimmetrikusan elrendezett lakóház mellé egy vagy két gazdasági épületet emeltek. Legtöbb esetben ez csak a kecskék, juhok, illetve a szarvasmarhák részére épült kis ólféle volt. A tehetősebb gazdák már pelevhat (csűr, pajta) is építettek, amely egyszerre szolgált a gabona cséplésére és raktározására. A házfalhoz a tetőkiugrás alá, a hátsó hosszú homlokzathoz szinte szabályszerűen hozzáépítették a leginkább mogyoróvesszőből font toldaléképületet, ahol a szalmát, szénát, pelyvát tárolták, ez volt az ún. polovnyk, prybik. A hagyományos népi építészetnek ezzel a jellemző elemével azonban a Kárpátok más vidékein is találkozunk. A huculoknál ezeket a toldaléképítményeket prytulyknak, klitnek nevezték. Az általunk vizsgált régiónak ebben a részében az udvarok nyitott udvarok voltak, az udvarokat néha vízszintesen vagy függőlegesen font kerítéssel vették körül. Az udvarok egyik jellegzetes sajátossága a különálló nyitott abora (oborohy), ezeket mozgatható, négy oszlopon álló tetővel fedték. Igaz, ilyen építményekkel a többi területen is találkozni lehet, mégis eredeti és legteljesebb formájukban, és időben is legtovább itt, ebben az etnográfiai régióban maradtak fent. Az említett udvarok sajátos elemei voltak a nyitott széna- és szalmapajták. Mivel az itt élő lakosság