Népi építészet a Kárpát-medence északkeleti térségében (Miskolc, 1989)

Dám László: Építészeti régiók a Kárpát-medence északkeleti térségében

Ezen, a Ligetaljának nevezett területen csak későn jelenik meg a tornác, s igen egyszerűek, díszítetlenek, igénytelenek a házoromzatok is. A lakóház tüzelőberendezése az alföldi típusnak felel meg, de a konyha tüzelőberendezéséből hiányzik a középpadka, a múlt században pedig a szobában még gyakori volt a kívülről fűtött boglyakemence mellé épített kandalló. Történeti és néprajzi adatok egyaránt tanúsítják, hogy a még korábbi időszakban sem lehetett ritka a kandalló önálló szobai tűzhelyként való alkalmazása. A hagyományos konyhai tüzelők rovására századunk első felében elterjedt a konyhai kemencék egy olyan formája, amely szögletes alakú, s a szoba-konyha válaszfalába van beépítve úgy, hogy egyik fele a szobába, a másik a konyhába nyúlik (6. kép). Fűtése a konyhai szabadkémény alól történik.

23 Egy korábbi tanulmányomban azt írtam, hogy a Nyírség északi részének építészeti képe közelebb áll a szatmári házkultúrához, mint a közép-nyírségihez, s ennek megfelelően „bátran állíthatjuk, hogy az Észak-Nyírség és a beregi Tiszahát egységes építészeti régiót alkot.

24 Ezt a megállapításomat azóta Páll István kutatásai is megerősítették.

25 Az egész szamosi házterületre jellemző függőlegesen fonott sövényfal mellett figyelmet érdemel a favázas sárfalaknak az a változata, amelynél a vázszerkezet közeit a sövényfalhoz hasonlóan szintén függőlegesen, vastag hasított karókkal töltik ki, s amely mintegy átmenetet képez a karóvázas sárfal (mereglyés fal) és a sövényfal között. A technika közvetlen párhuzamai az Erdőháton és a Tiszaháton mutathatók ki, Szatmár és Szilágy megye dombvidéki területein pedig az egyik domináló falféleségnek számít.

26 A táj uralkodó tetőformája a kontyolt és csonka kontyos tető, amelyet a felvert zsúp és zsindely mellett gyakran teregetett-taposott szalmahéjazattal fedtek. A szatmári tájakhoz hasonlóan itt is nagyon gazdag fornáckultúrát találunk, gyakori, hogy az oromfalakat gazdagon díszítik faragott és fűrészelt motívumokkal, illetve színes meszeléssel. A lakóház tüzelőberendezésében szinkronikusan éltek egymás mellett mind az alföldi, mind a szamosi házvidék jellegzetes tűzhelyei. Míg a füsttelenítés szabadkéménnyel történik, addig az egyik esetben a szobában boglyakemence állt, a konyhában pedig nyílt tűzhelynek is használt oldalpadkák, de a középpadka itt sem ismert.

27 A másik esetben a szobába kandallói építettek, a konyhában viszont hasáb alakú kemence állott (7. kép), amely azonban nem volt kapcsolatban a szobai kandallóval.

28 Úgy tűnik, hogy ezen a területen a 18. század végétől fokozatosan, de egyre nagyobb mértékben elterjedt az alföldi ház tüzelőberendezésének használata, amely a múlt század folyamán kiszorította a szobai kandallót, a konyhai kemence azonban hosszú ideig fentmaradt. A közelmúltban Szabolcs-Szatmár megye műemlékeiről megjelent összefoglalás minden település esetében szól a népi építészetről is. Sajnos adatainak jó része igen felületes kutatásról tanúskodik, s ennek megfelelően tévesek a megállapítások, következtetések is. Ebben a munkában minden esetben azt olvashatjuk, hogy 23. DÁM László 1982. 97-98.; DÁM László 1984/a. 151-152. 24. DÁM László 1984/a. 153. 25. PÁLL István 1988. 60-61. 26. VUIA, Romulus 1937. 408. és 6. térkép; KÓS Károly 1974. 14. 27. DÁM László 1974/a. 153. 28. DÁM László 1982. 85.; PÁLL István 1988. 60-61.