Népi építészet a Kárpát-medence északkeleti térségében (Miskolc, 1989)

Dám László: Építészeti régiók a Kárpát-medence északkeleti térségében

5. kép. Jellegzetes délnyírségi ház. Nyírábrány, Szabolcs megye. Dám L. felv. ben, ahol a néprajzi adatokból tudjuk, hogy a füsttelenítés nélküli lakóházak még a századfordulón is általánosan elterjedtek voltak. A kémény elterjedése a magyar nyelvterület északkeleti hegyvidéki területein bizonyíthatóan csak a 19. század folyamán játszódik le, s nem lehet jóval korábbi a kabolás füstelvezetés sem. A Sajó és a Hernád, valamint a Szamos és Kraszna torkolatvidéke által határolt nagy terület az a már említett átmeneti sáv, ahol a három nagy házvidék találkozik. Az átmeneti terület déli határa a Nyírség és a Bihari síkság, valamint az Érmeilék találkozásvonala, délnyugat felé pedig a Hajdúság és a Nyíri-Mezőség. Ha a bihari falvakból észak felé a Nyírségbe utazunk, nagyjából a Debrecen-Vámospércs vonaltól északra, szinte egyik pillanatról a másikra nemcsak a természeti táj, de a kultúrtáj is megváltozik. Ez kifejezésre jut az építmények külső megjelenésében, valamint a tüzelőberendezések formáiban és elhelyezésében egyaránt. Ez az a terület, ahol a favázas sárfalak közül a fecskerakással párosult karóvázas sárfal a legelterjedtebb a sövény és kisebb mértékben a földfalak társaságában. Ezt a falféleséget mereglyés falnak, paticsfalnak nevezik. Mivel mindkét terminus általánosan használt, pusztán az elnevezés alapján a faltípusokat elkülöníteni nem lehet.

22 Míg a Nyírséggel határos alföldi tájakon a tapasztott nádpadlás az uralkodó födémforma, itt a deszkamennyezet csaknem kizárólagosnak tekinthető. Jellemző, hogy a túlnyomórészt kontyolt tető az átlagos alföldinél meredekebb, magasabb, s igen jelentős a zsúp és a szalmatető aránya (5. kép). 22. Vö. PÁLL István 1987. 15.