Műemlékek B.-A.-Z. megyében (Miskolc, 1988)

Népi és ipari műemlékek - Balassa M. Iván

A homlokzat ilyen megoldását nem kell feltétlenül csak az ágasfás-szelemenes tetőszerkezet velejárójának tekintenünk. Eddig viszonylag kevés figyelmet kapott, hogy az ország keleti felét észak-déli irányban egy több-kevesebb határozottsággal megállapítható vonal szeli ketté. Ettől nyugatra egyenes oromzatúak, keletre különféleképpen (teljesen, vagy csak részben) kontyoltak a házak. Már Györffy István fölhívta a figyelmet ennek a határvonalnak a déli részére, mely megállapítása szerint Békéscsaba—Békés—Mezőberény—Füzesgyarmat-Biharnagybajom-Bihar(Sárrét)udvari -Püspökladány-Nádudvar-Tiszafüred. Ez folytatódik tovább a Tisza mentén északra, majd a Hejő folyása — Miskolc - és több-kevesebb következetességgel a Bódvát követően északra. Dél-Borsodban az épületek túlnyomórészt náddal fedettek (41-42. kép). A XIX. században azonban még a Tisza melletti falvakban is épült zsúptetős ház (Igrici, Tiszatarján). Mezőkövesden pedig a nád és a szalma mellett sás és káka is viszonylag szélesebb körben használt tetőfedő anyag volt. A XIX. század végén - elsősorban a tehetősebbek - lakó és gazdasági építményeit Bükkzsércen, vagy Felsőtárkányon bányászott terméspalával fedték. A megye déli részéről készült, képekkel illusztrált összefoglalókban, ismertetésekben szereplő íves-oszlopos tornácú házak viszonylag újak (41. kép). Mindössze a Hejő-Sajó közötti részeken mutatható ki a XIX. század első feléből a tornác, egész Dél-Borsodra jellemzővé csak a XIX. század második felében vált. Nem tekinthető véletlennek, hogy legszebb és legrégibb példányai az olyan jelentős nemesi lakosságú településről mutatható ki, mint amilyen Mezőcsát. Széles körű paraszti használata a múlt században kezdődött. A Bükkalja falvaiban jól hasznosították a hegyekből lefutó patakok vizét. A malmok és az egyéb vízi erővel meghajtott szerkezetek egykor majdnem minden faluban ott sorakoztak a patakokból leágazó malomárkok partjain. Napjainkat legépebben a Kacs belterületén álló érte meg, ehhez egy ma már teljesen összedőlt kendertörő, és az 1 970-es évek elején még működőképes fűrészmalom csatlakozott (40. kép). Dél-Zemplén. Három kistáj, a Taktaköz, a Harangod és a Bodrogköz népi műemlékeit mutatjuk be a következőkben. A Harangod és a Taktaköz nyugati felének néhány települése szálláskertes volt. A Bodrogközben ennek nincs nyoma, ott a falvak egy része a mocsárból kiemelkedő homokhátakon húzódott meg, s nem ritka a rendelkezésre álló terület szűkössége miatti halmazosodás. Dél-Zemplén népi műemlékei is erőteljesen alföldi jellegűek, de van néhány olyan jelenség, mely ennek egy más variációját mutatja, mint amilyen Dél-Borsodban tapasztalható, és az észak felé mutató vonások is különböznek. A jelenlegi épületállomány már nem utal rá, de a Bodrogközben a történeti ada-