Műemlékek B.-A.-Z. megyében (Miskolc, 1988)
Műemléki templomok - Détshy Mihály
ben azonban „szentek gyönyörű képeit" látták. 1 750 táján fedték be újból, és tatarozása után igényes barokk berendezéssel látták el. Északi oldalához sekrestye és előtér épült, a tetőgerincre huszártornyot ültettek, így egészült ki mozgalmas, festői tömegegyüttese. A Rakaca-patak szomszédos völgyében Rakacaszend református temploma a XVIII. századi leírások szerint szintén kettős templom volt (96-98. kép). Itt azonban egy korai, talán XII. század elejei kis tégla templomocska déli oldalához toldottak a XIII. század elején késői román stílusban valamivel nagyobb, kőfalazatú templomot. A korábbi kis templomnak, amelyet 1820-ban bontottak le, patkóíves szentélye volt, amint a feltárt alapok mutatják. Déli oldalfala kis ablakaival és utóbb kibővített bejáratával a későbbi templom északi oldalfalaként fennmaradt. Ez utóbbinak a szentélye már négyszögletes alaprajzú. Egyenes záródásán és déli oldalán egy-egy keskeny román kori ablak nyílik, a hajó déli falán pedig három hasonló. 1 820-ban a hajó nyugati falát lebontották, és terét íves alaprajzú toldalékkal bővítették, a szentély zárófalán pedig új bejáratot törtek, és fölötte harangtornyocskát emeltek. A dongaboltozatos szentélyben és a hajóban XIV-XV. századi falfestmények bukkantak elő: gótikus keretbe foglalt apostol mellképek és egy püspök alakja. A templom egyik ékessége az 1657 évszámos feliratú, festett famennyezet, hosszanti deszkáin tárcsákba komponált levél- és virágmotívumokkal, amit 1821-ben a bővítés fölött hasonló díszítésű szakasszal egészítettek ki. A „kettőzött" templomok másik érdekes példája az abaúji Szárazvölgyben, Rásonysápberencsen az egykori Rásony református temploma. Korábbi nyugati része a XII. században épülhetett, embermagasságig gondosan négyszögűre faragott kövekből, följebb téglából rakott falakkal. Hajójához, amelyet sarkain enyhén kiugró falsávok tagolnak, egykor félkörös apszis kapcsolódott. A XIII. században ezt lebontották, és a hajót kelet felé törtkőből épült falakkal csaknem kétszeresére nyújtották meg és keskenyebb, még szintén félkörös apszissal zárták le. A déli oldalfal korábbi és későbbi szakaszában egyaránt három-három kis román ablak nyílik, a későbbiben utóbb befalazott bejáratot is kialakítottak. A templomot azért bővíthették az eddigiektől eltérően kelet felé, mert a korai templom nyugati vége fölött a homlokzatból alig kiugró torony állt, alján-később sajnos lefaragott —tagozott kőkeretelésű kapuval. Efölött formatéglákkal átfedett kis ikerablak látható az oromzatban. A toronynak csak a nyugati homlokzatba foglalt fala maradt meg az oromrézsűkig. A hajó fölötti falai, amelyek a karzat pillérein nyugodhattak, elpusztultak. A karzat, mint máshol is, a templom kegyurának kiemelt helye lehetett. Erre utal a hátfalába mélyedő könyöklős ülőfülke. Egyik legnagyobb ránk maradt román stílusú torony a tekintélyes méretű sajókazai református templom nyugati homlokzata előtt emelkedik. Kőből épült alja há-