Marjalaki Kiss Lajos: Történeti tanulmányok (Miskolc, 1987)

Marjalaki Kiss Lajos tudományos tevékenysége: - 5. Anonymus és a magyarság eredete

finnugor ősnépnek is kellett lennie ..." Sirelius finn tudós már ebben az ösnyelvben is indogermán jövevényszavakat mutat ki, amiből arra az eredményre jut, hogy a finnugor egységes ősnép Kr. e. 2500 táján még meg volt. (Sirelius: Die Herkunft der Finnen. 1924.) Méhely a mai magyarság faji összetételéről ezeket állapítja meg: A mai magyarságban jelentékeny mennyiségű török vér van, még pedig főképen a földbirtokos nemesség utódaiban, s ez az osztály alkotja a magyarság egyik faji rétegét. A törökös magyart szerinte jellemzi a sötétebb szinü bőr. szem és haj, a sasorr, a rövid, magas, de lecsapott koponya. Sok tekintetben az örményekre emlékeztet. Ezzel szemben az ugoros magyart jellemzi az alacsonyabb arc. mely csaknem négyszögű, a rövid orr, nagy és világos szinü szem. Az ugoros fajta szeme mongolos állású ugyan, de nincs rajta mongolredő. A haja világosabb, amit a közmondás igy fejez ki: Se nem szőke, se nem barna, az az igaz magyar fajta . .'. Az is jellemző tulajdonsága, hogy a szakáll világosabb, mint a haj, a bajusza még világosabb, szinte szalmaszinü. Méhely előtt Winkl er finn tudós is behatóan tanulmányozta az Alföl d népét és arra az eredményre jutott, hogy a magyaroknak a keieti finnekhez való tartozása etimológiai és anthropológiai tekintetben még világosabb, mint nyelvészetileg. Hasonló eredményre jutott Vikár liéia is. aki az orosz hadifogolytáborokban tanulnianyozla a magyarok keleti rokonait. Szerinte a keleti vér annyira kiütközik a magyarság egyes rétegein, hogyahunavar-bolgár-(turk)-magyar nép népazonosságának hagyománya reális valóságokon nyugszik. Összegezés. Fejtegetésem végére értem. A kép, melyet a Zaj ti val reménykedő turáni magyarok számára hamar jában készítettem, nem is kép. hanem csak vázlat. A benne érintett gondolatok azonban nem hirtelen kipattant, nem múló ötletek. Nénimért hiszen másfél évtizedes olvasás, tapasztalás és gondolkodás eredményei. A magyarság eredetéről kialakult felfogásom már mintegy öt éves. Még a mezőnyéki népvándorláskori sirmezö feltárása alkalmával formálódott ki nagyjából. S azóta az országban oly nagyszámú leletanyag és a népvándorlás korára vonatkozó régészeti irodalom bővebb tanulmányozgatása folytán lett olyanná, mint az előző fejezetekben kifejtettem. Már tavaly, 1928-ban lényegében ugyanígy foglaltam össze most kifejtett véleményemet: Néhány Árpád-kori helynevünk e. dolgozatomban. Ott ezt irtam: Ugy gondolom, hogy a mai tősgyökeres magyarság zöme nem Árpáddal jött be, sőt már az avarok, hunok előtt is itt élt és magyarul beszélt. Felfogásom szerint ez a magyarul beszélő pórnép nem más, mint a Kr. e. évezredben szkitha, később szarmata gyűjtő néven említett néptörzsek maradéka. A szkithákról a hagyományon kivül a sírleletek, a szarmatákról a Kr. u. 1—IV. századból a római történetírók és Alföldi András szerint a Duna mentén talált feliratos kövek sok adatot (latrunculi) megőriztek. E népek az V. században