Marjalaki Kiss Lajos: Történeti tanulmányok (Miskolc, 1987)

Marjalaki Kiss Lajos tudományos tevékenysége: - 5. Anonymus és a magyarság eredete

István és utódai által birtokokh >z juttatott jövevények német és szláv hangzású neveket viselnek. De Ugyanekkor ugy a várszolgák, mint az egyházak jobbágyi vagy szolga* rendű népségei ha nem bibliai, akkor többnyire tiszta magyar neVÜek. íme néhány paraszti név: ÍM -ban Arad megyében az Er. Sáron. Hölgyes, Fok, Hódos. Kengyel és Körös magyar nevü vizek melletti falvakban : Ország, Hereseg. Leső, Seres, Negyed. Farkas.,Együ I, Sonkoly, Tompa, Sered. Nánás, Tok, Madaras. Fényén Rágod, Boka, Fan csaL Várad. Váró, Némely. Zaránf'li. Rigó. Halálos, Figed. Szemző, Bános. Viadal, Rados. Kökös. Erdő, Mondó. Tagadó. Magd. Beké, Szónok. Unoka. Nemfi, Inos. Verebjly, Tárkáud, Erdős. Szőlend. Szatymaz. Szopós, Éles. Magcs, Vasad. Sós, Legény, Egyebes. Som. Torda, Vendég, Tata, Monas. Ravazdi. Uras, KakocY, Békés. Sámodi. Barcsa, Népedi. Aladár. Csompos. Péntek, Marósd. Tétös. Látomás. Ago*. Arad. Pata stb. Ezeket egyetlen oklevélből irtani ki, de ennél jóval korábbi c»s még több szolga rendű magyar nevet tartalmazó oklevelünk is van. A Z >1cai—Szamota Okievélszótárban ezrével vannak a paraszti népség magyar nevek de a birtokos osztályhoz tartozók gyéren szerepelnek. Anonymus és az oláh beköltözés Anonymus majd minden adatát (annyiszor megrostálgatlák • nnár, hogy a rosta likán talán minden adata átbujt. Ott aztán ki a búzás zsákba' jutott, ki az o_csu közé került. Aki mérgesen rángatta a rostát, annak az ocsuja szaporodott feL aki szelídebben riszálta, annak a tiszta búzája Jett több. De bárhogyan forgatták is a rostát, csak azért is benne maradt egy jókora kődarab. Ez pedig: Gycló vezér oláhja; Erdélyben. Ez a kő való baii Anonymus hitelességének a próbaköve. Anoiiymusnak ezt az értesítését az oláh politikusok ós történetirek természetesen felkapták, mert szerintük ez a híradás a, dákoromán leszármazás elméletének egyik láncszeme. No de amit az ő történettudósaik tanítanak- az nem annyira bistória, mint inkább hazafias költészet. Lapedalu nevü volt közoktatási miniszterük pl. ezeket irta 1922ben a kolozsvári román történelmi intézet évkönyvében: „Dáciáiban ezer évi idegen uralom után ma... a román nép azzal a joggal, melyet neki a történeti elsőség, a néprajzi fölény és a politikai jelentőség ad — gyakorolja a szuverenitást, amelyet eddig... a magyar állam bitorolt ezeken a részeken. (Bisset) u s közlése a Magyarság ban.) Én ehhez a megállapításhoz csak annyit fűzök hozzá, hogy Erdély meghódításában Traján római, valójában nemzetközi légiói mellett legnagyobb szerepe volt a jazig—szarmatáknak a Nagy Alföld akkori lakóinak. De magok nak a dák alattvalóknak is bizonyára szarmata népség volt a zöme, különben nem róluk nevezték vidua el Dácia fővárosát Sarmiscfiethusának. Persze akad az oláh tudósok között is ma már egy-kettő, aki óvatosan, à sorok között szelídebb húrokat penget. Igy pl. Puscariu S. egyik közleményében csodálkozik (!) azom hogy Erdélyben egyetlen városnak sincs dákoromán neve. Még nagyobb bökkenő neki az, hoüy egyetlen nagyobbacska folyónak sincs ősi oláh ncv«l<\kj«. A