Marjalaki Kiss Lajos: Történeti tanulmányok (Miskolc, 1987)

Marjalaki Kiss Lajos tudományos tevékenysége: - 6. Gondolatok a magyar nép eredetéről

hetünk. Az ősi magyar betűrím: Vak vezet világtalant . . . Hátán háza. kebelén kenyere, stb. — tőrül metszett mása az ősgermán Edda-daloknak. Ugyanígy a finn Kalevala alliterációja. A német ősköltészet fennmaradt összes emlékei kivétel nélkül aiiiterációs versek. Ilyen a X. században lejegyzett, de a keresztény szellemtől teljesen érintetlen két varázsige, az ú. n. merseburgc varázsigék. Ezek aiiiterációs hosszú sorokban (Stabrc m) vannak irva. Ugyanilyen verseiésú az i. u. 800 körül iejegvzett Hüdebrand-ének és a Muspilli. A német irodalomtörténet megállapítása .érint a német ősi verselés az aiiiterációt csak a 9. századig használta, amikor azután áttértek a végrímekre. Kétségtelen ezek szerint, hogy a betűrím még vogánykori kölcsönhatás a magyar-finn és germán népek között, mivel a németeknél a VIII—IX. század után a keresztény egyházi költészet hatása folytán megszűnik. Nálunk tehát éppen úgy, mint a finneknél, a IX. század előtti germán és finn magyar szomszédság figyelemreméltó bizonvítéka. III. Az újabb évtizedek tudományos álláspontja Mit mondtak tudósaink? Azok a gondolatok, amelyeket a régészet. Anonymus és a folyónevek tanúskodása alapján kifejtettem, bármilyen újszerűnek, vagy merésznek tűnnek is fel. csak látszólag állanak . ellentétben kiváló szakembereink egész sorának erről a nagy kérdésről vallott felfogásával. A magyar nép két főelemének, az ugor és török rétegeknek összeolvadását talán kivétel nélkül vallják, de az összeolvadás helyét a Kárpátokon túlra, a Volga—Ural tájára viszik. Ezzel szemben én az összeolvadás helyének a Duna— Tisza táját gondolom. A másik eltérés ott van, hogy — szerintem — tudósaink nagyobbik része a magyar vérben, úgyszinte a magyar szókincsben és földrajzi nevekben — mint ahogy régebben a szláv — most a török elemek súlyát kissé kiélezték. Hogy csak egy néhányra mutassak rá: Melich János a honfoglaláskori folyónevekben, Rásonyi a török eredetű helynevekben, Bátky az Árpád-kori helynevek névcsoportjában, Gombocz. Zichy, Hóman, Németh Gyula, Pais stb. a honfoglaló törzsek és törzsfők neveiből levont következtetéseikben. — Györffy a gazdálkodásban és pásztorkodásban s általában az alföldi életmódban helyenkint látható turáni (kun) maradványok, Bartucz a népvándorláskori mongolos koponyák, Fettich a népvándorláskori művészet keleti szálainak s egyező stíluselemeinek hatása alatt: mindannyian súlyosabbnak látták a magyarságban a turáni »turk« ágat, mint ahogyan a politikailag ugyan súlytalan, de a mindenkori alapanyagot nyújtó »ugor*< paraszti elem kellő figyelembevétele mellett — értékelni lehetne. Nem lehet azonban említés nélkül hagynom, hogy a Hunfalvy nvomdokain haladó Szinnvei Jó-