Marjalaki Kiss Lajos: Történeti tanulmányok (Miskolc, 1987)

Marjalaki Kiss Lajos tudományos tevékenysége: - 6. Gondolatok a magyar nép eredetéről

Anonymusnak ezt az értesítését a román politikusok és történetírók természetesen felkapták, mert szerintük ez a híradás a dákoromán leszármazás elméletének egyik láncszeme. No, de amit az ő történettudósaik tanítottak, az nem annyira história, mint inkább hazafias költészet. Lapedatu nevű volt közoktatási miniszterük pl. ezeket írta 1922-ben a kolozsvári román történelmi intézet évkönyvében: »Daciaban ezer évi idegen uralom után ma ... a román nép azzal a joggal, melyet neki a történeti elsőség, a néprajzi fölény és a politikai jelentőség ad — gyakorolja a szuverenitást, amelyet eddig ... a magyar állam bitorolt ezeken a reszeken.« Én ehhez a megállapításhoz csak annyit fűzök hozzá, hogy Erdély meghódításában Traján római, valójában nemzetközi légiói mellett legnagyobb szerepe volt a jazig—szarmatáknak, a Nagy Alföld akkori lakóinak. De magoknak a dák alattvalóknak is bizonyára szarmata népség volt a zöme, különben nem róluk nevezték volna el Dácia fővárosát Sarmisegethusának. Persze akadt a román tudósok között is egy-kettő, aki óvatosan, a sorok között szelídebb húrokat pengetett, így pl. Puscariu S. egyik közleményében csodálkozik (!) azon, hogy Erdélyben egyetlen városnak sincs dákoromán neve. Még nagyobb bökkenő neki az, hogy egyetlen nagyobbacska folyónak sincs ősi roman névalakja. A tanulságot azonban nem merte levonni. A román »hazafias« elmélettel szemben a magyar történetírók és nyelvészek elutasító álláspontra helyezkedtek. Erdélyi László Árpád-kor c. munkájában pl. a római hódításnál rámutat arra, hogy az oláh nép nem lehet római és dák egybeolvadás ivadéka, amit nemcsak a római megszállás rövid ideje (Kr. u. 106—270), a dákok nagy elkeseredettsége s a dáciai macedón légió görög volta, a segédcohorsok sokféle nyelve, hanem az is bizonyít, hogy a dák nőkkel öszszeházasodott többféle idegen katonák ivadékai csak a dák anyanyelven olvadhattak volna össze, amikor tőlük délre a Balkán-félsziget és Kis-Ázsia sokkal hosszabb római megszállás után is görög maradt s Pannónia 400 év alatt sem lett román. Már pedig a román nyelvben nincs dák elem. A román nép története Thesszáliában, Albánia határán indul meg az V—VIIszázadban. Legvilágosabban összefoglalta az eredet kérdését Melich Jánosnak a Napkeletben megjelent tanulmánya. Ennek rövid summája az. hogy a román nép és nyelv a macedon-albán határos földön alakult ki a VII—IX. században. Az oláh pásztornép ezt a tájat, ahol cincár testvéreivel együtt élt, nyelvtörténeti okokból a VII. századnál előbb és a IX. századnál később el nem hagyhatta. Még ebben az őshazában vette föl a keresztény vallást is. Nemrégiben egy Brüske nevű tudós kimutatta, hogy Moldvában a rutén és román nép már 1100 körül érintkezett egymással. Moldova azonban messzebb van Macedóniától, mint Erdély, így oda valamivel később vándorolhattak be. A mai tudomány tehát ebben a kérdésben sem áll szöges ellentétben Anonymus értesítésével, aki elbeszéli, hogy Tuhutum magyar vezér hogyan foglalja el Gyeló