Gyulai Iván - Szakáll Sándor szerk.: Natura Borsodiensis I. (Miskolc, 1986)

CZÁJLIK PÉTER: Adalékok egy természettudós munkásságához

1928. II. 23-tól XII. 2o-lg sikerült agy pocok törzopár után Báron nemzedéket feinereLnie: összesen 2557 db-ot, 1597 hímet ás 960 nőstényt. Ezzel s kísérlettel magyarázatot adott arra, hogy megfelelő időjárás esetén hogyan alakulhatnak kl a robbanásszerű pocokinváziók, A kísérlettel egyidőben a szabadban figyelte meg a pocokinvázió hírtelen összeomlását, aminek a pocoktifusz megjelenése volt az okozója. Tökélő— tes, korszerű, a mai követelményeknek is megfelelő tenyésztési higienSéjának köszönhette, hogy kísérleti tenyészanyaga fertőzésmentes maradt. Dolgozatát ismét ÉHIK mutatja be 1929. márciusában. Ha eddig nem, akkor legalább most kellett volna odafigyelnie a tudományos életnek VÁSÁRHELYI munkásságára, hiszen a kísérletek folytatásával talán megoldódhatott volna a mezei pocok - azóta is gyakran bekövetkező - hatalmas kártételének megelőzése. Dolgozatát azonban hűvös közöny fogadta, a tudományos folyóiratban a kísérlet német nyelvű ismertetése még egy kis oldalt sem tett ki. /Állattani Közlemények, 1929. XXVI. köt. 9o.p./ Pedig a külföldi kutatók figyelmére is igencsak érdemes kutatási eredményről volt szó. Az akkor már létező mezőgazdasági növényvédelemnek érdeke lett volna VÁSÁRHELYI munkáját támogatni, a további kutatásokhoz lehetőséget biztosítani. Ehelyett azonban: "Ez érdekes kísérleteket és megfigyeléseket tovább nem folytathattam, mert 1929. január 1-én állás és kenyér nélkül maradva, élő állatokat nem tarthatok." /Állattani Közlemények, 1929. XXVI. köt. 87. p./ Ugyancsak a felsőmérai évek alatt sikerült tisztáznia azt a kérdést, amelyet a német szakirodalomból tévesen vett át a magyar tudomány a vakondok föld alatti fészkeléséről. A tudományos, az ismeretterjesztő irodalomban, továbbá minden tankönyvben vakond-várról olvashatunk ma is. Ezt a tévhitet VÁSÁRHELYI cáfolja meg bizonyítókaival. "Husz év gazdasági gyakorlatom alatt folyton kerestem, kutattam a vakondvárat... Kerestem az Alföldön, Dunántúlon, Erdélyben, Felvidéken, Szlavóniában, sőt a háború alatt Prága környékén is, de a vakondok várát sehol sem találtam." /Álattani Közlemények 193o. XXVII. köt. 173. p./ Végre 1927-ben rájön a rejtélyre. Felsőméra környékén feltűnik neki, hogy a laposabb és vízjárta helyeken mindenütt nagyméretű kupacok vannak a szántókon, a kaszálókon és a réteken egyaránt. Felbontva a vakondvárnak leírt domborulatokat, járatrendszert talál. 1927. július 24-én az egyik építményben megtalálja az "építőt" is: a kósza pockot. 1928. V. 7-én és VI. 28-án feltárja a valódi vakond fészkeket is. További vizsgálatokkal tisztázza, hogy a kósza pocok ezt a várszerű épít-