Wolf Mária: A borsodi földvár. Egy államalapítás kori megyeszékhelyünk kutatása - Borsod-Abaúj-Zemplén megye régészeti emlékei 10. (Budapest - Miskolc - Szeged, 2019)
VI. Összefoglalás
329 Az újabb kutatások tükrében körvonalazódik korai településeinknek egy olyan csoportja, amelyre a borsodihoz hasonló technikai színvonalú, forma kincsű, díszítésű edénykészlet jellemző, és amelynek leletei között nem találjuk meg a cserépbográcsokat. E településeket kerámialeleteik összetétele - a kézzel formált edények, a sütőharangok, valamint a korongolt bográcsok hiánya - mind a 8-9. századi késő avar kortól, mind pedig a 11-13. századi Árpád-kortól egyértelműen elválasztja. A borsodi edények természettudományos vizsgálata további érdekes eredményt is hozott. Láttuk, hogy a 10. századi falut tűzvész pusztította el. Ez az edények egy részén is nyomot hagyott. Az összerepedezett, felhólyagosodott, deformálódott edények nem rontott fazekastermékek, hanem a tűzvész következményei. A másodlagosan megégett edények szöveti képe azt bizonyítja, hogy magas, 900-1000 fok feletti hőhatás érte őket, majd a tűzvész hirtelen elcsitult, az edények pedig gyorsan lehűltek. Ebből következtethetünk a házak építőanyagára is. Ez csak olyan anyag lehetett, amely megygyulladván gyorsan nagy hőfokot képes elérni, de azután hirtelen el is hamvad. Ez az anyag nagy valószinűséggel a fa lehetett. Összhangban áll ez a település feltárása során kialakult képpel is. A borsodi falu földfelszínre épített borona-, illetve kőalapú faházakból állt. A házakban két ekevasat, két rövid kaszát, ásóvasalást, sarlót, malomköveket, birkanyíró ollót, kolompot is leltünk. Mindezek az eszközök egy letelepült, földműves közösség hagyatékához tartoznak. A kerámiatárgyakon és mezőgazdasági eszközökön kívül a leégett házakban, illetve a falu területén szétszórva néhány egyszerű ékszer, elkeskenyedő végű, kerek átmetszetü huzalkarperecek töredékei, deformálódott pödrött végű pántkarperec, elkeskenyedő végű, ovális átmetszetü, valamint rombusz átmetszetü, elkeskenyedő végű bronz karperec, amelyre egy bronzlapocskát hajlítottak, kis méretű, egyik végén elkeskenyedő, másik végén megvastagodó huzalkarperec, rajta pántgyűrű, bronz pántgyűrű, valamint S-végü, nyitott és kis méretű, körte alakú karikaékszer látott napvilágot. A 7. házban két félkész zablaoldalpálca is előkerült. Az agancsból készült zablaoldalpálcák egyikén az enyhén domdorú, csiszolt felületbe két palmettacsokorból álló mintát véstek. Zablánk legközelebbi párhuzama a Sály-Latorban, ugyancsak településen előkerült 10. századi palmettadíszes zablaoldalpálca. A borsodi kerámialeletek nagy részének jó párhuzamát találhatjuk a 10. századi sírokból előkerült edények között. E mellett a cserépedények formája és díszítése erős szaltovói hagyományokat mutat. Borsodon szép számmal napvilágot láttak bordásnyakú edények, illetve ezek töredékei is, amelyek jelenlegi tudásunk szerint a honfoglaló magyarsággal jelentek meg a Kárpát-medencében. A mezőgazdasági eszközök datálása nehezebb, hiszen nagyrészt hosszan élő típusokhoz tartoznak. Ezért csak tágabb időhatárok, a 9-11. század közé keltezetjük őket. Ennek ellenére valamennyi Borsodon lelt mezőgazdasági eszköz párhuzamát megtaláljuk a 10-11. századi sírleleteink között. Az ékszereket a 10. század második felére keltezhetjük. A fentiek alapján úgy véljük, a borsodi település a 10. század negyedik negyedében, a 970-80-es években pusztulhatott el. Ezt a keltezést a C14-es vizsgálatok eredményei is megerősítik. A falu lakóinak etnikai hovatartozását minden kétséget kizáróan bizonyítja a 7. házban lelt palmettamintával díszített, faragott csont zablaoldalpálca. Az ismétlődő palmettacsokor a honfoglaló magyarság régészeti emlékeinek legjellegzetesebb és legkönnyebben felismerhető díszítése, amely leginkább a fémből készült tárgyakon maradt meg. Borsodon a két félkész zablaoldalpálca, amelyek közül az egyiket épp hogy csak kinagyolták, díszítését még el sem kezdték kidolgozni, egy olyan házból került elő, amelyben gabona, ekevasak, rövid kasza, kolomp, fejsze és edények is napvilágot láttak. Vagyis a ház semmiben sem tért el a falu többi házától, lakójában pedig a közösség egyszerű, földműves tagját sejthetjük. Valószínű, hogy a zablák helyben készültek, a házban élők közül faraghatta valaki. És nyilvánvalóan azzal a mintával díszítette, amelyet ismert, amely a sajátja volt. A falu keletkezési idejére nincs adatunk. A kialakult településszerkezet és gazdálkodásmód azonban valószínűvé teszi, hogy pusztulását megelőzően néhány évtizeddel korábban a magyarság egy csoportja már megtelepedett ezen a vidéken. A borsodi faluban kétféle háztípust találtunk. Mindkettő földfelszínen állt. A házak többsége kőalapú faház lehetett. Vastag, égett agyagomladékuk azt mutatja, hogy az alapozás köveit agyagba rakták, esetleg a fentebbi szinteket is kitapasztották. Ezek mellett azonban egy fatuskókra állított boronaházat is leltünk. A házak padlója tapasztott volt, és több esetben megtaláltuk a tetőzet megégett, lehullott maradványait is. A házak kis méretű kemencéje kőből készült. Két esetben leltünk a kemencéhez kapcsolódó szirafogót, amely a faházak füsttelenítését szolgálta. Három esetben tudtuk megfigyelni, hogy a házaknak padlása is volt. Árpád-kori faluásatásainkon mind nagyobb számban kerülnek elő faházak maradványai. Feltehető tehát, hogy a faházak a legkorábbi időktől fogva szerves részei voltak a magyar falvaknak, a faépítészetnek pedig sokkal nagyobb szerepe lehetett a korszakban, mint azt korábban gondolták. Borsod mellett több olyan 10. századi falut ismerünk, amelyre nem a földbe mélyített házak elsöprő többsége jellemző. Világi rendeltetésű, részben, vagy egészben kőből készült épületre vonatkozó adatunk az egész Árpád-korból kevés akad. A megfigyelések jó része nem egyszerű falusi házakra, hanem rangosabb személyek, papok, birtokosok lakóhelyeire vonatkozik. Valószínű az is, hogy a Borsodon feltárt kőépület a település vezetőjének ott
