Wolf Mária: A borsodi földvár. Egy államalapítás kori megyeszékhelyünk kutatása - Borsod-Abaúj-Zemplén megye régészeti emlékei 10. (Budapest - Miskolc - Szeged, 2019)
II. Az ispáni várat megelőző falu
218 Pulszky Ferenc megfogalmazása a jellemző, miszerint a magyarság hódító nép volt, nem iparos.901 A honfoglaló magyarság nomád voltát elsőként a nyelvészet kérdőjelezte meg, amely már igen korán megállapította, hogy nyelvünkben sok mezőgazdasággal és állattenyésztéssel kapcsolatos, honfoglalás előtti, elsősorban bolgár-török jövevényszó található.902 A nyelvészeti adatok ugyanis egyértelműen arra utaltak, hogy a magyarság már a Kárpát-medencén kívül megismerkedett az ekés földműveléssel, a kertkultúrával, valamint az állattartás nomádokétól eltérő formáival. De erre utaltak a keleti szállásaikon élő elődeinkről megemlékező arab források is.903 A nyelvészeti adatokkal kapcsolatban a történelemtudomány több képviselője úgy vélekedett, hogy a magyarság ismerhette ugyan a jövevényszavakból kikövetkeztethető letelepült életmódot, maga azonban nem így élt.904 A bogár-török jövevényszavak átvételéről Kristó Gyula megállapította, hogy az nem feltétlenül a Kárpát-medencén kívül, a honfoglalás előtt történt. A jövevényszavak átadói lehettek a 10. században a Kárpátmedencében a magyarsággal együtt élő kabarok is.905 Ezzel szemben Takács Lajos úgy vélte, hogy a délorosz sztyeppén feltűnő magyarság differenciált vágóeszközanyaggal ismerkedett meg. Elsőként az ívsarlóval, amelynek léte feltételezi a rövid kaszát is. Az ívsarló ismeretét a kazár leleteken kívül sarló szavunkból is gyaníthatjuk, amely minden bizonnyal honfoglalás előtti jövevényszó. A vágósarlóról az ívsarlóra való áttérés ugyanis olyan technikai változásokkal járt együtt, hogy azt többnyire az elnevezés változása is nyomon kísérte. Nyilván hasonló folyamat zajlott volna le a magyarságnál is, ha e sarlóval csak a Kárpát-medencében ismerkedett volna meg. Még a honfoglalás előtt kellett, hogy megismerkedjen a rövid kaszákkal is. A hazai darabok ugyanis formailag megegyeznek a dél-oroszországi területek kaszatípusaival.906 A hazánkban is meginduló településfeltárások, továbbá az írásos források elemzése azonban mind több kutatót indított arra, hogy a honfoglalók nomád voltát valló elképzeléseket elvesse. A témával foglalkozó szakemberek többé-kevésbé konszenzusra jutottak abban, hogy a Kárpát-medencébe érkező magyarság a letelepedés útjára lépett, félnomád népesség lehetett, amelynek egyes csoportjai nagyállattartással, mások viszont földműveléssel foglalkozhattak. Igen jellemző Balassa Iván 1994-ben megfogalmazott álláspontja, amely a maga és más jeles kutatók, például Györffy György vélekedését 901 Pulszky 1891, 1-21. 902 Bátky 1930, 7-8, 18. j., Bartha 1968, 86, 88, Bartha 1969, 15, Balassa 1973, 255, Fodor 1983b, 140, 146-147, Ligeti 1986,287, 293, 530-531, Bartha 1991, 99. 903 Ezekről Kristó Gyula úgy véli, nem a magyar etnikumra, hanem a magyarok uralma alatt álló területekre vonatkoznak. Vö.: Kristó 1995a, 192-194. 904 Bartha 1991,99. 905 Kristó 1995a, 194-198. 906 Takács 1970,203. összegezte: „Aligha lehet kétséges, hogy a honfoglaló magyarság egy csoportja, rétege bizonyos földművelési ismeretekkel rendelkezett. Ez azonban az állattartás mellett másodrendű szerepet játszhatott.”907 Az írásos források és a nyelvészeti adatok kiegészítésére és igazolására azonban egészen a közelmúltig igen kevés régészeti anyaggal rendelkeztünk. A mezőgazdasági eszközök túlnyomó többsége szórványlelet volt, nem hiteles feltárásból származott, ezért csekély datáló és bizonyító erővel rendelkezett. Nem csoda hát, ha a korszak kiváló ismerője, Kristó Gyula visszatért a kezdetekhez, és utolsó írásaiban erős hittel, heves meggyőződéssel a magyarság teljes nomád voltát hirdette.908 A borsodi ásatáson első Ízben sikerült hiteles körülmények között feltárnunk biztosan a 10. századra keltezhető magleleteket és mezőgazdasági eszközöket. Az sem lehet kétséges, hogy ezek a leletek egy magyar közösség hagyatékának tekinthetők. Mint említettük, a leégett házakban mindenütt nagy mennyiségű elszenesedett gabonamagot találtunk. Öszszesen 45 helyről tudtunk mintát venni, ebből csaknem 9 kilónyi tiszta maganyagot lehetett megvizsgálni. A természetes növénytakaró maradványának nagy számából jelentős kiterjedésű szántóföldekre és kertekre, vízparti területekre, illetve az azokat övező ligeterdőkre, erdei tisztásokra, sőt irtásterületekre lehet következtetni. Néhány, ugyancsak a természetes növénytakaróhoz tartozó termés- és maglelet pedig a korabeli gazdálkodást kiegészitő, tudatos gyűjtögetésre utal. A termesztett növények közül leggyakoribb a közönséges búza és a rozs volt. A közöttük előforduló gyomnövények egyértelműen őszi vetésre és alacsony betakarítási módra engednek következtetni. A településen kiemelkedő mennyiségben napvilágot látott kendermag alapján feltételezhető, hogy valamiféle készlettel909 állunk szemben. A borsodi magleletek között legnagyobb mennyiségben kétségtelenül kölest találtunk. Az általánosan ismert vélekedéssel szemben910 azonban itt ezt nem gondolhatjuk a „nomád földművelés” bizonyítékának. Amint ugyanis a fentebb felsorolt növényekből is láthattuk, a borsodi falu népe sokféle növény termesztésével foglalkozott, amelyek nem nomád, hanem helyhez kötött, letelepült életmódot feltételeznek. Ilyen már maga az őszi vetés is, de ilyenek a kerti vetemények, amelyek a nomádok körében ismeretlenek. A gabonapótló növények mellett tehát fontos szerepet játszottak az egyéb, példá-907 Balassa 1994, 245. 908 Kristó 1995a, 1995b, 1999. 909 Vagy a „készlet” kifejezés, vagy az „Edelény-Borsodi foldvár” megnevezés téveszthette meg Vékony Gábort, amikor Torma Andrea 2001-ben Tatabányán tartott előadásából azt szűrte le, „...hogy a gabonaneműek arányai nem a termelési mennyiségre, hanem a raktározásra utalnak...” Vagyis a 10. századi falu leleteit az ispáni várhoz kapcsolta. Vő.: Vékony 2002b, 286. 910 Kristó 1995a, 201
