Wolf Mária: A borsodi földvár. Egy államalapítás kori megyeszékhelyünk kutatása - Borsod-Abaúj-Zemplén megye régészeti emlékei 10. (Budapest - Miskolc - Szeged, 2019)
VI. Összefoglalás
331 konszenzusra jutottak abban, hogy a Kárpát-medencébe érkező magyarság a letelepedés útjára lépett, félnomád népesség lehetett, amelynek egyes csoportjai nagyállattartással, mások viszont földműveléssel foglalkozhattak. Az írásos források, és a nyelvészeti adatok kiegészítésére és igazolására azonban egészen a közelmúltig igen kevés régészeti lelettel rendelkeztünk. A mezőgazdasági eszközök túlnyomó többsége szórványlelet volt, nem hiteles feltárásból származott, ezért csekély datáló és bizonyító erővel rendelkezett. Nem csoda hát, ha a korszak kiváló ismerője, Kristó Gyula visszatért a kezdetekhez, és utolsó írásaiban erős hittel, heves meggyőződéssel a magyarság teljes nomád voltát hirdette. A mezőgazdasági eszközök kutatásában változást részben az újabb temetőfeltárások hoztak, amelyek során több sarlót, ásóvasalást, sőt ekevasat is leltek. A borsodi ásatáson első ízben sikerült hiteles körülmények között feltárnunk biztosan a 10. századra keltezhető magleleteket és mezőgazdasági eszközöket. Mint láttuk, az sem lehet kétséges, hogy ezek a leletek egy magyar közösség hagyatékának tekinthetők. Mint említettük, a leégett házakban mindenütt nagymennyiségű elszenesedett gabonamagot találtunk. Öszszesen 45 helyről tudtunk mintát venni, ebből csaknem 9 kilónyi tiszta maganyagot lehetett megvizsgálni. A természetes növénytakaró maradványának nagy számából jelentős kiterjedésű szántóföldekre és kertekre, vízparti területekre, illetve az azokat övező ligeterdőkre, erdei tisztásokra, sőt irtásterületekre lehet következtetni. Néhány, ugyancsak a természetes növénytakaróhoz tartozó termés-, illetve maglelet pedig a korabeli gazdálkodást kiegészítő, tudatos gyűjtögetésre utal. A termesztett növények közül leggyakoribb a közönséges búza és a rozs volt. A közöttük előforduló gyomnövények egyértelműen őszi vetésre és alacsony betakarítási módra engednek következtetni. A településen kiemelkedő mennyiségben napvilágot kendermag alapján feltételezhető, hogy valamiféle készlettel állunk szemben. A borsodi magleletek között legnagyobb mennyiségben kétségtelenül köles látott napvilágot. Az általánosan ismert vélekedéssel szemben azonban itt ezt nem gondolhatjuk a „nomád földművelés” bizonyítékának. Amint ugyanis a fentebb felsorolt növényekből is láthattuk, a borsodi falu népe sokféle növény termesztésével foglalkozott, amelyek nem nomád, hanem helyhez kötött, letelepült életmódot feltételeznek. Ilyen már maga az őszi vetés is, de ilyenek a kerti vetemények, amelyek a nomádok körében ismeretlenek. A gabonapótló növények mellett tehát fontos szerepet játszottak az egyéb, például kerti növények is, amelyek sokrétű és magas szintű növénytermesztésre mutatnak. A természeti környezetre utaló leletek egy része viszont részben erdőirtásokról származott. A kölest és a Borsodon ugyancsak jelentős mennyiségben lelt olaszmuhart pedig gyakran használták irtásterületek első vetéseként is. Mindebből tehát éppen nem a borsodiak nomád földművelésére, hanem sokkal inkább arra következtethetünk, hogy a falu népe irtásos földművelést folytatott, erdőirtással is növelte szántóföldjeinek területét. A településről előkerült gyümölcsmagok elsősorban gyűjtögetésből származtak. Ez összhangban áll a korabeli Európa más területeiről megismert adatokkal. A gyümölcskertészet ebben az időben sehol sem játszott vezető szerepet. Hasonlóképpen letelepült életmódra utalnak az állatcsontleletek is. Az ekevasak előkerülése eleve feltételezi, hogy a borsodi telepen szarvasmarhát is tenyésztettek, hiszen a szarvasmarha ebben az időben a földművelés igásállata volt. És valóban, a település állatcsontjainak vizsgálata egyértelműen azt mutatja, hogy a szarvasmarhacsontok száma kiemelkedően a legmagasabb a leletek között. Egyértelműen bizonyítható volt az is, hogy a szarvasmarhánál jóval kisebb arányban tartott lovak hátas állatok voltak, igavonásra még nem használták őket. A szarvasmarha után legnagyobb számban sertést tenyésztettek a borsodiak, amely ugyancsak letelepült életmódra utal. A Borsodon hiteles körülmények között napvilágot látott mezőgazdasági eszközök vitathatatlanná teszik, hogy a honfoglaló magyarság ismerte és használta az ekevasat, sarlót, rövid kaszát, birkanyíró ollót stb. Nagyon valószínű, hogy az általunk lelt tárgyak nem jelentik a falu teljes eszközkészletét. Erre már csak abból is következtethetünk, hogy a különféle eszközöket másmás házban találtuk meg. Könnyen elképzelhető, hogy a tűzvész során a vastárgyak egy részét kimenekítették, illetve utána az éppen maradt darabokat összegyűjtötték. Egyedül a 7. házból előkerült tárgyakról (két ekevas, rövid kasza, kolomp) gyaníthatjuk, hogy csaknem a teljes eszközkészlet ránk maradt. Ennek az összetétele megegyezik a szaltovói kultúra, illetve a nyugati szláv területek eszközkészletével. A borsodi ekevasak és említett párhuzamaik a Barta Antal által tipologizált szaltovói ekék közepes és könnyű változatai közé tartoznak. Alapvetően túróekék, amelyek mellett nem leltünk csoroszlyákat. A csoroszlya nélküli túróekék pedig az égetéses földművelés tipikus eszközei. Ez összhangban áll a gabonamagvak és a gyomnövények vizsgálatából levonható következtetéssel, amelyek egyértelműen irtásos területekre utalnak. Mint láttuk, az előkerült sarlónk fogazatlan. Ez a gyomnövények fajtáival együtt arra mutat, hogy alacsony betakarítási módot használtak, azaz a földfelszínhez közel vágták el a gabona szárát. A gyomnövények kétség kívül az őszi vetés, az ásóvasalás, valamint a borsó-, a lencse-, a vöröshagyma- és a petrezselyemmagok pedig a kertkultúrára meglétét bizonyítják. A rövid kaszák egyértelműen takarmánygazdálkodásra, a kolomp és a birkanyíró olló pedig fejlett állattartásra engednek következtetni.
