Wolf Mária: A borsodi földvár. Egy államalapítás kori megyeszékhelyünk kutatása - Borsod-Abaúj-Zemplén megye régészeti emlékei 10. (Budapest - Miskolc - Szeged, 2019)
II. Az ispáni várat megelőző falu
220 A földművelés mellett intenzív vadászatot is folytattak a falu lakói, erre utalnak a húsvadak, vaddisznó-, gímszarvas- és őzcsontok. Különleges zsákmány lehetett a bölény, valamint a bamamedve, amelyeknek maradványaira ugyancsak sikerült rábukkannunk. Az előkerült leletek azt mutatják, hogy a halászat egyáltalán nem játszott szerepet a falu életében, noha a Bódva folyó alig karnyújtásnyira folyik tőle. Az 5. házból előkerült vasbucák, valamint a további vastárgyak alapján feltételezhetjük, hogy a település közelében kovácsműhely állhatott. Magában a faluban azonban sem vasmüvességre, sem más kézművességre utaló leletet nem találtunk. Amint az edények vizsgálatából kitűnt, a fazekasság háziiparszerű lehetett, kereskedelemből származó kerámiatárgyak nem kerültek elő. Nem kétséges azonban, hogy a település gazdálkodásában bizonyos kereskedelemmel számolhatunk. Mint láttuk ugyanis a malomkövek egy része a Tokaji-hegységből, másik része viszont a Kárpátokból származik. Ugyancsak innen szállithatták a fenőkövek alapanyagát is. S bár a vizsgálatoknak nem sikerült kimutatniuk a páncél alapanyag-összetevőit, feltehető, hogy az is kereskedelmi úton került Borsodra. A gabonamagvakon és mezőgazdasági eszközökön kívül a 10. századi élet- és táplálkozásmód igen ritka, becses emlékei kerültek elő több házunkból is. Az elszenesedett ételmaradékokra az 5. és a 8. házban sikerült rábukkanunk. Az 5. házban, mint láttuk, kétféle egytálétel maradványait leltük meg. A 8. házban a kemence mellett egy eldőlt cserépfazekat leltünk, amelyet színültig kitöltött a benne főtt, elszenesedett étel (116. kép). Az ételmaradványt összetétele alapján - hús, hagyma, zöldség, liszt - az „ősgulyáslevesnek” tarthatjuk, és joggal tekintetjük a gasztronómiatörténet mérföldkövének. Nem kevésbé kuriózum ugyanennek a háznak egy másik lelete sem, amely egy erdei gyümölcsökből, főként kökényből, vadalmából, vadkörtéből, vadrózsából, somból készült lekvárféleség lehetett. A főzést feltehetően azért hagyták abban, mert kitört a tűzvész, amelynek következtében a falu leégett, összedőltek a házak, maguk alá temetve teljes felszerelésüket a fövő étellel együtt. Ugyancsak a korabeli táplálkozási szokásokra vet világot a mag-, illetve az állatcsontleletek egy-egy csoportja. Előkerült ugyanis több olyan növény magja, amelynek zsenge leveleit salátaként vagy főzeléknek gyakran fogyasztották a régiek. Feltehető, hogy eképpen hasznosították ezeket a 10. századi Borsodon is. A csontokon fellelhető vágási és hasítási nyomok pedig egyértelműen arra mutatnak, hogy a lovakat nemcsak hátas állatnak használták, hanem ették is ebben az időben. A széthasított haszonállat-koponyák pedig az agyvelő elfogyasztását bizonyítják. Nem annyira a táplálkozási szokásokkal, mint inkább a hiedelemvilággal állhat kapcsolatban a 6. házban lelt lókoponya. Lehetséges, hogy itt az Árpád-kor későbbi időszakaiból is ismert szokás emlékét figyelhettük meg.919 Mind a honfoglaláskorból, mind a későbbi időszakokból jól ismert a juhsarokcsonttal (asztragalosz) folytatott játék.920 Egy, a településről szórványként előkerült, félig kész darab arra utal, hogy a borsodiak körében is kedvelt lehetett ez a játék. Összefoglalóan megállapíthatjuk tehát, hogy a borsodi 10. századi magyar falu lakói letelepült, földművelő életmódot folytattak. Széles körű mezőgazdasági ismeretekkel rendelkeztek, és fő megélhetési forrásuk az irtásos földművelés volt. Mezőgazdasági termékeiket gyűjtögetésből származó gyümölcsökkel és salátafélékkel egészítették ki. Nagyon valószínűnek látszik, hogy tudatosan gyűjtötték a gyógynövényeket is. A földművelés mellett intezív vadászatot is folytattak a településen. A legnagyobb számban lelt kerámiatárgyakat nagy valószínűséggel háziiparszerüen készítették. Az előkerült vasbucák és vastárgyak kovácsműhelyre engednek következtetni. Letelepült, földművelő életmódra vallanak a kézimalmok is, amelyeken az életmaradványok tanúságai szerint a borsodiak darát, lisztet készíthettek. A malomkövek a fenőkövekkel és a páncéllal együtt a település kereskedelmi kapcsolatait is bizonyítják. Hogy ez az élet- és gazdálkodásmód mennyire volt jellemző a korabeli magyarságra, adatok híján egyelőre eldönthetetlen. Annyi azonban bizonyos, az itteni mezőgazdasági eszköz- és magleletek kizárttá teszik, hogy a honfoglaló magyarság egészét nomádnak tekintsük.921 Bár hazai leleteink között egyelőre kevés az összehasonlító anyag, a közép-és kelet-európai területek feltárásai bőséges lehetőséget kínálnak erre. A nyugati szlávok nyeles faekét használtak, amely a németek megérkezéséig használatban maradt. Ezt a Röpersdorfban előkerült, vízben talált öt faeke is bizonyítja. A gabonát fele magasságban, sarlóval, a füvet pedig rövid kaszával vágták le, a hosszú kaszát nem ismerték. Valószínűleg minden házban volt kézimalom a gabonaőrlésre. A gabonát körte alakú vermekben tárolták, a csűr ismeretlen volt. A legfontosabb gabona a rozs, mellette a köles, a vetőbúza (triticum aestivum), az árpa és a zab játszott komolyabb szerepet. A hüvelyesek közül termesztették a borsót, a lencsét és a lóbabot. Az olaj- és rostnövények közül a lent és a kendert kell megemlíteni, bár ezeknek főleg a kézműiparban lehetett szerepe. A zabtermelés az első ezredforduló után kezdett emelkedni, párhuzamosan a ló fogatolásával. 919 A ló koponyájának mágikus szerepet tulajdonítottak az Árpád-korban. Rontás, bajelhárítás céljából különféle építmények homlokzatára tűzték ki. Vö.: Méri 1964a. 920 Kovács 1989. Korábbi irodalommal. 921 Kristó Gyula szerint a 10. századi magyarság teljes egészében nomád volt, földművelést nem folytatott. Növényi élelmiszerigényét a Kárpát-medencében élő, döntően szláv földművesektől adó formájában szerezte be. Véleménye szerint az élelmiszer-ellátásban szerepe volt a kalandozó hadjáratoknak is. Vö.: Kristó 1995a, 205-206, Kristó 1999, 13.
