Wolf Mária: A borsodi földvár. Egy államalapítás kori megyeszékhelyünk kutatása - Borsod-Abaúj-Zemplén megye régészeti emlékei 10. (Budapest - Miskolc - Szeged, 2019)

II. Az ispáni várat megelőző falu

220 A földművelés mellett intenzív vadászatot is foly­tattak a falu lakói, erre utalnak a húsvadak, vaddisznó-, gímszarvas- és őzcsontok. Különleges zsákmány lehetett a bölény, valamint a bamamedve, amelyeknek maradvá­nyaira ugyancsak sikerült rábukkannunk. Az előkerült leletek azt mutatják, hogy a halászat egyáltalán nem ját­szott szerepet a falu életében, noha a Bódva folyó alig karnyújtásnyira folyik tőle. Az 5. házból előkerült vasbucák, valamint a továb­bi vastárgyak alapján feltételezhetjük, hogy a település közelében kovácsműhely állhatott. Magában a faluban azonban sem vasmüvességre, sem más kézművességre utaló leletet nem találtunk. Amint az edények vizsgála­tából kitűnt, a fazekasság háziiparszerű lehetett, keres­kedelemből származó kerámiatárgyak nem kerültek elő. Nem kétséges azonban, hogy a település gazdálko­dásában bizonyos kereskedelemmel számolhatunk. Mint láttuk ugyanis a malomkövek egy része a Tokaji-hegy­ségből, másik része viszont a Kárpátokból származik. Ugyancsak innen szállithatták a fenőkövek alapanya­gát is. S bár a vizsgálatoknak nem sikerült kimutatniuk a páncél alapanyag-összetevőit, feltehető, hogy az is ke­reskedelmi úton került Borsodra. A gabonamagvakon és mezőgazdasági eszközökön kívül a 10. századi élet- és táplálkozásmód igen ritka, becses emlékei kerültek elő több házunkból is. Az elsze­nesedett ételmaradékokra az 5. és a 8. házban sikerült rá­bukkanunk. Az 5. házban, mint láttuk, kétféle egytálétel maradványait leltük meg. A 8. házban a kemence mellett egy eldőlt cserépfaze­kat leltünk, amelyet színültig kitöltött a benne főtt, elsze­nesedett étel (116. kép). Az ételmaradványt összetétele alapján - hús, hagyma, zöldség, liszt - az „ősgulyásle­vesnek” tarthatjuk, és joggal tekintetjük a gasztronómia­történet mérföldkövének. Nem kevésbé kuriózum ugyanennek a háznak egy másik lelete sem, amely egy erdei gyümölcsökből, fő­ként kökényből, vadalmából, vadkörtéből, vadrózsából, somból készült lekvárféleség lehetett. A főzést feltehető­en azért hagyták abban, mert kitört a tűzvész, amelynek következtében a falu leégett, összedőltek a házak, maguk alá temetve teljes felszerelésüket a fövő étellel együtt. Ugyancsak a korabeli táplálkozási szokásokra vet világot a mag-, illetve az állatcsontleletek egy-egy cso­portja. Előkerült ugyanis több olyan növény magja, amelynek zsenge leveleit salátaként vagy főzeléknek gyakran fogyasztották a régiek. Feltehető, hogy ekép­­pen hasznosították ezeket a 10. századi Borsodon is. A csontokon fellelhető vágási és hasítási nyomok pedig egyértelműen arra mutatnak, hogy a lovakat nemcsak há­tas állatnak használták, hanem ették is ebben az időben. A széthasított haszonállat-koponyák pedig az agyvelő el­fogyasztását bizonyítják. Nem annyira a táplálkozási szokásokkal, mint inkább a hiedelemvilággal állhat kapcsolatban a 6. házban lelt lóko­ponya. Lehetséges, hogy itt az Árpád-kor későbbi idősza­kaiból is ismert szokás emlékét figyelhettük meg.919 Mind a honfoglaláskorból, mind a későbbi idősza­kokból jól ismert a juhsarokcsonttal (asztragalosz) foly­tatott játék.920 Egy, a településről szórványként előkerült, félig kész darab arra utal, hogy a borsodiak körében is kedvelt lehetett ez a játék. Összefoglalóan megállapíthatjuk tehát, hogy a borso­di 10. századi magyar falu lakói letelepült, földművelő életmódot folytattak. Széles körű mezőgazdasági ismere­tekkel rendelkeztek, és fő megélhetési forrásuk az irtásos földművelés volt. Mezőgazdasági termékeiket gyűjtöge­tésből származó gyümölcsökkel és salátafélékkel egészí­tették ki. Nagyon valószínűnek látszik, hogy tudatosan gyűjtötték a gyógynövényeket is. A földművelés mellett intezív vadászatot is folytattak a településen. A legna­gyobb számban lelt kerámiatárgyakat nagy valószínűség­gel háziiparszerüen készítették. Az előkerült vasbucák és vastárgyak kovácsműhelyre engednek következtetni. Letelepült, földművelő életmódra vallanak a kézimal­mok is, amelyeken az életmaradványok tanúságai szerint a borsodiak darát, lisztet készíthettek. A malomkövek a fenőkövekkel és a páncéllal együtt a település kereske­delmi kapcsolatait is bizonyítják. Hogy ez az élet- és gazdálkodásmód mennyire volt jellemző a korabeli magyarságra, adatok híján egyelőre eldönthetetlen. Annyi azonban bizonyos, az itteni mező­­gazdasági eszköz- és magleletek kizárttá teszik, hogy a honfoglaló magyarság egészét nomádnak tekintsük.921 Bár hazai leleteink között egyelőre kevés az összeha­sonlító anyag, a közép-és kelet-európai területek feltárá­sai bőséges lehetőséget kínálnak erre. A nyugati szlávok nyeles faekét használtak, amely a németek megérkezéséig használatban maradt. Ezt a Röpersdorfban előkerült, víz­ben talált öt faeke is bizonyítja. A gabonát fele magasság­ban, sarlóval, a füvet pedig rövid kaszával vágták le, a hosszú kaszát nem ismerték. Valószínűleg minden házban volt kézimalom a gabonaőrlésre. A gabonát körte alakú vermekben tárolták, a csűr ismeretlen volt. A legfonto­sabb gabona a rozs, mellette a köles, a vetőbúza (triticum aestivum), az árpa és a zab játszott komolyabb szerepet. A hüvelyesek közül termesztették a borsót, a lencsét és a lóbabot. Az olaj- és rostnövények közül a lent és a ken­dert kell megemlíteni, bár ezeknek főleg a kézműiparban lehetett szerepe. A zabtermelés az első ezredforduló után kezdett emelkedni, párhuzamosan a ló fogatolásával. 919 A ló koponyájának mágikus szerepet tulajdonítottak az Árpád-kor­ban. Rontás, bajelhárítás céljából különféle építmények homlokza­tára tűzték ki. Vö.: Méri 1964a. 920 Kovács 1989. Korábbi irodalommal. 921 Kristó Gyula szerint a 10. századi magyarság teljes egészében no­mád volt, földművelést nem folytatott. Növényi élelmiszerigényét a Kárpát-medencében élő, döntően szláv földművesektől adó formá­jában szerezte be. Véleménye szerint az élelmiszer-ellátásban sze­repe volt a kalandozó hadjáratoknak is. Vö.: Kristó 1995a, 205-206, Kristó 1999, 13.

Next

/
Thumbnails
Contents