Kalicz Nándor - Koós Judit: Mezőkövesd-Mosolyás. A neolitikus Szatmár-csoport (AVK I) települése és temetője a kr. e. 6. évezred második feléből - Borsod-Abaúj-Zemplén megye régészeti emlékei 9. (Miskolc, 2014)
A temetkezések
68 Kalicz Nándor-Koós Judit 24. sír (383. objektum, 35. szelvény): rossz megtartású, jobb oldalán fekvő, erős zsugorítású gyermek csontváza. Alkarok az arc előtt. Tájolás: K-Ny (113. tábla). Leletei: vörösvasérc darab (hematit?) a medence előtt. 5 db Spondylus gyöngy a koponya és a felsőtest körül szétszórva (115. tábla 14). 25. sir (448. objektum, 42. szelvény): jó megtartású, erőteljes testfelépítésű, baloldalán fekvő, erősen zsugorított helyzetű felnőtt (férfi?) csontváza. Alkarok az arc előtt. Tájolása: DK-ÉNy (113. tábla). Ovális sírgödör. Lelet nélkül. A Mezőkövesd-Mocsolyáson feltárt 25 sír mindeddig a legnagyobb sírszám, amelyet Magyarországon a Szatmár-csoport időszakából ismerünk. Jóllehet a sírokat sokszor erősen megbolygatták, általuk mégis fontos információkat nyerhetünk a rítusra vonatkozóan. A neolitikus temetkezések egységesen gyenge megtartással és zsugorított testhelyzetükkel hívták fel magukra a figyelmet. K. Zoffmann Zsuzsanna antropológus az ásatáson megfigyeltekhez képest (21. sír) további kettős temetkezésekre bukkant: a 6/170, a 23/365, valamint a 24/383. számú sírok 2-2 egyén csontmaradványait rejtették. így négyre nőtt a kettős sírok száma (6, 21,23. és 24. sírok). A település gödreiből is előkerültek embercsontok (2,43, 70, 110, 227. és 437. objektumok), azonban csak az utóbbi kettő (227. és 437. objektum) esetében valószínűsíthető, hogy a Szatmár-csoport népességéhez tartozhattak (ld. erről lentebb K. Zoffmann Zsuzsanna feldolgozását). Vörös István paleozoológus az elfogyasztott állatok csontjai között talált 4 emberi csontmaradványt (ld. Vörös István feldolgozását), amelyek minden valószínűség szerint további elpusztított neolitikus sírokra utalnak. Ezek a csontok egyértelműen neolitikus objektumokhoz köthetők (2. ház, 104, 130. és 288. objektumok). A Szatmár (II) vagy AVK I fázisú temető számozott és betűjeles sírjaiból, valamint a 6 gödörből és a házból származó, lényegében töredékes embercsont anyaggal együtt tehát legalább 36-ra tehető az eltemetett és/vagy később elpusztított temetkezések száma. Közöttük sok volt az újszülött és az inf. 1—II korú gyermek. Számuk a láthatatlan pusztításokat is feltételezve elérhette az eredetileg eltemetettek 40%-át is. A legutóbbi kutatások során a temetkezésekből nyert mintákat stroncium izotóp vizsgálatnak vetették alá, amelyből kiderült, hogy a Mezőkövesd-Mocsolyáson elhunyt egyedek helyben születtek (Whittle, A. et. al. 2013, 59-63). A Szatmár-csoport temetkezéseit eddig négy lelőhelyről ismerjük. Legelsőként feltárt sírjai arról a már említett tiszalúci lelőhelyről származnak, ahol a hosszú éveken át folytatott rézkori telepásatás során a Szatmár- csoport 9 temetkezését találta meg Patay Pál és Orvecz Hargita. A nagykiterjedésű, több mint 1 hektáros feltárás újkőkori települési objektumai között azonban csak hulladékgödrökre leltek. Az objektumok és temetkezések közötti kapcsolatra, továbbá a temetkezési rítusra vonatkozó információkra Oravecz publikációja derített fényt (Oravecz 1996,51-62). Anégy sírban részint mészkőből, részben Spondylusból csiszolt gyöngyöket és egy másodlagosan átfúrt Spondylus karperec három töredékét tárták fel. Ugyancsak négy sírban találtak a mocsolyásiakhoz hasonló öt, csaknem miniatűr edénykét, melyekből az egyik vörös festéket tartalmazott. Egy sírból csiszolt kőbalta töredéke is napvilágra került. A leletanyag közlője úgy véli, hogy a sírok a település lakatlan részén alkottak kis csoportokat (Oravecz 1996, 57). A másik lelőhely az ugyancsak az autópálya nyomvonalában fekvő Fiizesabony-Gubakút. Feltárására 1995-ben került sor (Domboróczki 1997, 19-27). Leletei megegyeznek a Mocsolyáson találtakkal. A meglepő itt az volt, hogy 13 sír is előkerült, melyeket a nagyméretű, oszlopszerkezetű házak sorai mentén, a házak sarkainál találtak (Domboróczki 1997, 22, 26-27, 3. kép). 7 sírból Spondylus ékszerek és egy edénymelléklet is napvilágra került. A harmadik lelőhely, ahol a csoport fent ismertetett sírjai előkerültek, Mezőkövesd-Mocsolyás (Kalicz-Koós 1997a, 28-33; 1997b, 123-135; 2000a, 45-76; 2002, 46-57). A negyedik lelőhely Polgár-Ferenci-hát a Polgárszigeten, ahol 6 sírról számolnak be az ásatók (Raczky— Anders 2009, 34-36). A neolitikumnak ebből a korai időszakából Magyar- országon eddig egyetlen olyan temetőt sem ismerünk, amelyik elkülönülne a teleptől. Jóllehet a sírok a lelőhelyen belül voltak, mégis felfedezhetünk sírcsoportokra utaló jeleket és feltehető, hogy a halottak helye egykor a települési célokra nem használatos részen volt. Egy csecsemő és egy kisgyermek temetkezés kivételével minden halottat a házak körzetén kívül helyeztek el, amelyek kelet-délkelet-dél felől szinte félkörívben vették körül a település központját, azaz a házak csoportját. Hasonlót figyelt meg Oravecz Hargita a tiszalúci feltárással kapcsolatban (Oravecz 1996, 57). Lényegében a kisgyermekek eltemetése a házakon belül sem véletlen, hanem sokkal inkább egy jól ismert világképet testesít meg. Néhány esetben a sírok csoportosulásait is meg lehetett állapítani. Úgy tűnik, hogy a 8-12. sírok alkottak kisebb temetkezési csoportot egy viszonylag nagyobb csoporton belül, melyhez még a 6, 13-17, 23-24. sírokat is hozzávehet- jük, vagyis összesen 13 sírt. További kisebb csoporthoz tartoztak az 1, 19-22. sírok, tehát öt sír, melyek a házaktól délre helyezkedtek el. Feltehetően egy-egy családi közösség tagjai tartoztak egy sírcsoporthoz. Mindössze három olyan temetkezést találtunk a feltárt terület nyugati részen, amelyek kissé távolabbi tagjai voltak a házakat övező, kis sírcsoportokból álló nagy temetkezési csoportnak. A rítus fő jellegzetességét hangsúlyozza, hogy a temetkezések három kivétellel a DK-ENy-i főirányban
