Kalicz Nándor - Koós Judit: Mezőkövesd-Mosolyás. A neolitikus Szatmár-csoport (AVK I) települése és temetője a kr. e. 6. évezred második feléből - Borsod-Abaúj-Zemplén megye régészeti emlékei 9. (Miskolc, 2014)
A Mezőkövesd-Mocsolyáson felszínre került agyagtárgyak vizsgálata
Mezőkövesd-Mocsolyás 55 borította az edények felületét (107. tábla 10-14; 31. tábla 19; 52. tábla 1-3, 9, 12; 56. tábla 3; 66. tábla 3-4 stb.). A csípett díszítés és a kisebb, hegyes dudorok együttes alkalmazása a mocsolyási leletek között rendkívül ritka, mindössze egy edény felszínén figyeltük meg (31. tábla 18). Nem túl gyakran, mint fentebb is többször említettük, a közepes méretű edény külsejét vékony fűszálak kötegével húzták át (79. tábla 11; 80. tábla 8-10 stb.). Ez nem biztosít annyira durva felszínt, mint az elsőként ismertetett felületi megmunkálás. Előfordul a nagyobb edényeken az egyszerűen érdes, durva felület is. Nem derül ki azonban, hogy ez az eredeti, szándékosan így kialakított felület-e, vagy a talaj által erodált. Viszonylag ritkán figyelhető meg a nagy fazekaknál a peremek bevagdalása, illetve kicsipkézése (107. tábla 16; 68. tábla 11; 82. tábla 8 stb.) Az öblös hasú, nagy edények tartozéka a hengeres nyakat és a vállat elválasztó, ujj benyomással tagolt borda. Nem igazán gyakori még töredékekben sem (107. tábla 15; 64. tábla 2; 66. tábla 5). Ugyancsak a nagyobb és néhány közepes méretű, „durva” edényen találhatóak a perem alatti, korong alakú és közepesen benyomott dudorok, az öblön párosán elhelyezett kisebb, félgömbös bütykök, vagy a nagyobb edények öblén a nagyobb, félbevágott bütykök. Mindezek már a Körös-kultúra idején megjelentek (50. tábla 1,4, 7; 63. tábla 1, 5; 83. tábla 3, 5; 81. tábla 12 stb.), de megvannak a Méhtelek-csoport edényein is. A nagyméretű amforák hengeres nyakának belsején tűnt fel többször is a lapos bütyköknek az a különös alkalmazása, amikor a váll és a nyak találkozásánál egymással szemben ülő vízszintes, lapos bütyköt helyeztek el (51. tábla 2-3, 7 stb.). Ezek rendeltetése egyelőre ismeretlen. Egyes elképzelések szerint az alattuk elhelyezett fa talán az edény szállítását segítette, esetleg a fedő megtartására szolgált, vagy egyszerűen csak erjesztőedény szerepét tölthette be. Egyelőre ezek egyike sem bizonyítható, a jövő kutatásának feladata lesz ennek a funkciónak a kiderítése. Azonban tény, hogy az ilyen típusú edények használata az AVK további fázisaiba is átöröklődött (pl. Kalicz-Makkay 1977, Taf. 167, 1-12, Taf. 169-170: Szatmár, klasszikus AVK). Külön kell megemlíteni két nagyméretű amfora problémáját, amelyeknek csak a felső része került felszínre. A 217. objektumból származó töredék fala vastag, felszíne jól kidolgozott, finoman elsimított. A nyakán széles, karcolt hullámvonal fut körbe, míg a megmaradt felső részen ugyancsak karcolt meandroid vonal nyomai észlelhetők. Ez a lelőhelyen talált legnagyobb edény volt, amelynek felületi kialakítása a „finom” kerámiára jellemző. Egy természetes eredetű technikai különösség is megfigyelhető rajta. Az összeillő részek felületi megjelenése kétféle színű. A törésvonal mentén, jobbra egészen világosbarna, majdnem sárga, míg a másik oldalon balról csatlakozó töredék sötét színű, csaknem fekete (11. tábla 9). Ez a rendkívül nagy színbeli különbség csakis az objektum betöltésében lévő, különböző szerves anyagok hatásaként értelmezhető. Ilyen különbségek más neolitikus helyeken is előfordulnak. Jó példa arra, hogy a talaj megváltoztathatja az edény eredeti színét. A másik töredék a 310. objektum lelete (11. tábla 9). Alakja hasonló az előbbihez. Ugyanakkor díszítésbeli különbségek is jellemzik. Feltehető, hogy arcos edény volt, és csak a nyak hátsó része került felszínre. Egyszerű geometrikus karcolt dísze nemcsak a nyakát, hanem az öbléig megmaradt testét is borítja. Ennek az edénynek az egyik jellegzetessége, hogy a karcolás vékonyabb vonalú, mint ahogy ez a lelőhely többi kerámiáján megszokott. A másik, hogy a karcolással keletkezett kitüremlést nem simították el, ami pedig a Szatmár-csoport edényeinél ritka. Mivel Mocsolyáson szórványosan a késő AVK kerámia leletei is felszínre kerültek, felmerült az a gyanúnk, hogy ez a nagy, öblös amfora a késői időszakot képviseli. CSONTESZKÖZÖK („CSONTKANALAK”) Az ásatás során összesen 137 db háztartási csonteszköz került felszínre, amelyek közül 51 példányt mutatunk be. Az eszközök túlnyomó többsége a szarvasmarha bordájából csiszolt ún. „kanalat”, illetve ezek töredékeit képviseli (60. kép). Összesen 75 darabot tártunk fel, közülük 34 példányt, ill. töredéket tárgyalunk az alábbiakban. Az épségben előkerült eszközök hossza 12 cm és 18 cm között váltakozik, de akad közöttük 22 cm-es is (108. tábla 1-18; 109. tábla 1-33; 110. tábla 4-15), (Kalicz-Koós 1997a, 32, Kát. Nr. 59-63, 69-72; Kalicz-Koós 2000a, 67-68, 11. kép 4-15; Kalicz-Koós 2002, 74, Abb. 16,4- 15). Hasonló leletek Ftizesabony-Gubakút (Domboróczki 1997,24, Kát. Nr. 5-12; 2001b, 211) ésTiszavalk-Négyes lelőhelyekről is ismertek (Raczky 1988, 27, 21. kép 3-5; Nagy 1998, 80. 25. t. 3-5). Makkay János Tiszacsegén Kalicz Nándorral és Raczky Pállal együtt tárt fel a homokbánya profiljában egy gödörrészletet 1969-1972 között, majd Makkay János közölte az ott talált fiatalabb (2. fázisú) „csontkanalakat" is (Makkay 2007, Fig. 140, 5-7; Makkay-Starnini 2008). Nem gondolhatjuk azonban, hogy ezek az egyszerű eszközök valódi étkezési kanalak lettek volna. Ennek a feltevésnek ugyanis ellentmond teljesen lapos alakjuk és törékenységük. A „kanál” megnevezést a Körös-kultúra hasonló tárgyaitól kapta. (A „kanálrészt” inkább lapátnak nevezhetnénk.) A lényeges különbség azonban abban áll, hogy a Körös-kultúra „kanalai” mindig a marha (vagy őstulok) nagy szilárdságú középláb csontjából (metapodium) készültek, ami jóval erősebb alapanyagnak bizonyult. A korai neolitikus darabok jellegzetessége a kultúra egész elterjedési területén a V-alakú kivágás a nyél és lapát között. A macedóniai Anza korai neolitikus II. (vagy I.) rétegéből került felszínre egy, az említett technikával előállított példány (Smoor 1976, 11.1. a-b). Néhány balkáni leletnél megfigyelhető
