György László: A Baden-kultúra telepe Mezőkövesd-Nagy-Fertőn (Borsod-Abaúj-Zemplén megye régészeti emlékei 7. Miskolc, 2008)

Az állattemetkezések

Lengyelország területéről is vannak utalások állattemetkezésekre a Baden-kultúra időszakából. Wyciaze lelőhelyen például egy férfit egy lóval együtt temettek el. A közlemények nem adnak mindig pontos információkat az állatfajokról és a feltárt csontvázakról. Több esetben úgy vélik, hogy egyszerűen csak elhullott állatok tetemeiről van szó. Másrészt vannak olyan bizonyítékok, melyek azt mutatják, hogy ezen a területen is felhasználták a háziállatokat áldozati célra.

372 A külföldi kutatók közül először O. F. Gandert foglalta össze röviden Közép-Európa neolitikus szarvasmarha melléklettel ellátott temetkezéseit, illetve az önálló szarvasmarha temetkezéseket. Ezek a jelenségek elsősorban a TRB-kultúrára és az ezzel rokon művelődésekre jellemzőek. Példaként néhány németországi, illetve ausztriai lelőhelyet mutat be (pl.: Alt-Töplitz, Jordansmühl, GroßHöflein). Összesen 25 teljes szarvasmarhavázról és több mint 20 szarvasmarha koponyáról van tudomása KözépEurópából. Feltételezése szerint ezeknél a jelenségeknél fontos szerepe volt az anya és gyermeke, illetve a nő és szarvasmarha közti kapcsolatnak. Továbbá női jellegű lehetett az az istenség is, amelynek az állat- és emberáldozatokat bemutatták.

373 A téma egyik legjelentősebb kutatója volt H. Behrens. Egy rövidebb tanulmányban külön foglalkozott a Badenkultúra szarvasmarha temetkezéseivel is. A Banner J. által közölt leletek közül a sírokban előforduló szarvasmarhavázakat szintén mellékletként értelmezi, míg az önálló szarvasmarha temetkezéseket áldozati szertartások nyomainak véli. Hódmezővásrhely-Bodzáspart lelőhely egyik, tűzhely alá temetett szarvasmarhavázáról feltételezi, hogy építési áldozat lehetett. A szarvasmarha temetkezések kapcsán kiemeli a DK-i hatások jelentőségét, bár megemlíti, hogy nincs bizonyíték a közvetlen kapcsolatra. Ezzel összefüggésben néhány olyan szarvasmarha temetkezést vizsgált, melyeknél az állatokat ékszerekkel látták el (Brzesc Kujawski, Tangermünde). Hasonló jelenségek az uri királysírokban fordultak elő. A másik lehetséges kapcsolódási pont a kocsitemetkezés lehet. Bár megállapítja, hogy kocsimaradványok nem kerültek elő a közép-európai szarvasmarha temetkezéseknél, feltételezi a párosával eltemetett szarvasmarhák esetében az igavonó funkciót. így a kettős szarvasmarha temetkezéseket az elő-ázsiai kocsitemetkezésekre vezeti vissza.

374 Nagy, összefoglaló munkájában 268 állattemetkezést gyűjtött össze Európa, Egyiptom és Elő-Azsia területéről a neolitikum és a korai fémkorok időszakából. Ezek közül 200 esetben van valamilyen kapcsolat emberi temetkezésekkel (mellékletek, illetve a sírok közelében eltemetett állatok). A fennmaradó 68 önálló állattemetkezésként értelmezhető. Az állatfajok többsége háziállat (90%). Ezek között első helyen a kutya áll, második a szarvasmarha. Az állattemetkezések értelmezésénél a leletkörülményeket vizsgálta. Az emberrel együtt, sírba vagy sírok közelébe temetett állatok esetében mellékletekről, halotti ajándékokról beszél. A szarvasmarha esetében megemlíti, hogy gazdasági életben betöltött szerepe miatt használhatták a halottkultuszban. Az önállóan eltemetett állatok áldozati szertartások során kerültek földbe. Ezek között találunk építési áldozatokat is (házak, tűzhelyek, erődítések alá temetett állatok). Egyes esetekben - különösen a nagy pompával eltemetett állatoknál lehetségesnek tartja, hogy „szent állatokról" van szó.

375 A sírokba mellékletként helyezett állatok esetében három alapvető okot sorol fel: 1. társadalmi (magas rangú személyek sírmellékletei), 2. vallási (az állat, mint túlvilági kísérő), 3. érzelmi (a kedvenc állat eltemetése). Az önálló állattemetkezések esetében szintén három okot feltételez: 1. totemmisztikus (a totemállat eltemetése), 2. érzelmi (félt és tisztelt állatok), 3. vallási (isteneknek bemutatott áldozatok, építési áldozatok).

376 A közép-európai neolitikus szarvasmarha temetkezések értelmezési lehetőségeivel újabban A. Pollex is foglalkozott. A szarvasmarha temetkezés elnevezést félrevezetőnek tartja, mivel különbséget kell tenni a szarvasmarhák eltemetése, feláldozása és mellékletként való sírba helyezése között. Megfelelőbbnek tarja a „szarvasmarhák elhelyezéséről" beszélni („cattle deposition"). Az áldozat tényének megállapításához szükséges az eltemetett állat halálának okát meghatározni. Az általános elméletek szerint az áldozat azzal magyarázható, hogy az isteni hatalmaknak életet ajánlanak. Vagy, ha az istenségeknek nincs szüksége életre, magát az isteni hatalmat áldozzák fel. Az istenség halála elengedhetetlen a halál és újjászületés körforgásának lezárásához, és megölésével az emberek az istenséget utánozták. A szarvasmarha temetkezések magyarázatához háromféle megközelítést sorol fel. Az elsőben az ókori egyiptomi írásos emlékeket használják, a második egy gazdasági megközelítés, a harmadik pedig társadalmi magyarázatokkal szolgál. A szarvasmarha temetkezésekben a szarvasmarha tartás fejlődésének és fontosságának nyomát láthatjuk. Valószínű, hogy a neolitikumban a szarvasmarhák önmagukban és igavonó állatokként is fontosak voltak. Emellett áldozati állatként is értékesek lehettek (például az istenség megtestesítéseként). A Bronocicei edényről megállapítja, hogy azon olyan szimbólumok vannak (eső, víz, búza és a négykerekű kocsin egy napábrázolás), melyek a kocsi és a nap kapcsolatát és a kocsi szimbolikus jelentését hangsúlyozzák.

377 A kultikus állattemetkezések nem csupán a késő rézkor időszakára jellemzőek. A kora rézkori Tiszapolgárkultúra endrődi lelőhelyén egy gödörben két szarvasmarhacsontvázat és egy harmadik szarvasmarha többé372 Sochacki 1970, 325. old. 373 Gandert 1953 374 Behrens 1963 375 Behrens 1964, 81-82. old. 376 Behrens 1964, 63. old. 377 Pollex 1999