Simon Zoltán: A füzéri vár a 16-17. században (Borsod-Abaúj-Zemplén megye régészeti emlékei 1. Miskolc, 2000)

A VÁR TÖRTÉNETE

36. kép. Tufafal elfalazott ajtóval az északkeleti épületszárny korábbi délnyugati sarka és a kert között 37. kép. Téglaburkolat a „Deákház" nyugati egységében felé nézett. Az innen nyíló árnyékszéket ( 5/b. ) már 1620-ban megemlítették. A szoba fűtőberendezését 1644 után átrakhatták, mert 1620-ban és 1623-ban zöld színű kályhát említenek benne, ezt 1644-ben réginek és kívül fűtőnek nevezik. 1654-ben semmi­féle fütőalkalmatosságot sem, 1665-ben viszont „kő kemencét" találtak itt. Mindvégig a vár egyik legkényelmesebb, jól berendezett, egyértelműen használatban álló helyisége volt, melyben azonban 1668-ban tűz ütött ki. 148 Ugy tűnik, hogy nem hoz­jéből kerültek elő, mely legjobb esetben is 1623 után épült, s ha ezek a kövek is ilyenek volnának, azok az épületen végre­hajtott igen késői átépítésre utalnának, melynek feltételezésére viszont semmi okunk nincsen. Mivel eddigi tapasztalataink arra utalnak, hogy az alsó szintek helyiségeinek nyílásaiban tagozat nélküli kőkeretek álltak, a szóban forgó kerettöredé­keknek a „Deákház" feletti szoba ablakához kellett tartozniuk. 148 Nádasdy Ferenc írja Bónis Ferencnek 1668. április 21-én: „Az Varban eset tüz miat való szerencsétlensége értiük czudalkozunk Balintffy Ur anny ideigh oly gondviseletlenül hattá es megh nem tisztíttattva az kamorájokat." (Balintffy fü­zéri számtartó volt.) ták rendbe, mert 1670-ben csak egy pár rézdobot találtak itt. 1665/68-ban említenek egy „boltocskát", mely e szobából nyílott. Ez nemigen lehet más, mint az a ma is meglévő, az archív fotók szerint valóban boltozott kis beugró ( 28.) , mely a föld­szinti árnyékszékfúlke felett nyílik. 149 A szobából semmi sem maradt fenn napjaink­ra, így vajmi kevés az, ami az írott forrásokon túl is megtudható róla. Keresztosztós ablakának töredé­kei (23. ábra) a „Deákház" előtti udvarszakaszon előkerültek, tehát az ablak dél felé nézett. Ajtajának csak egy kis darabja (egy szemöldökpárkány­töredék) került elő, ez - mivel az előtte húzódó fo­lyosóra valószínűleg a konyhában emelkedő lép­csőn lehetett feljutni 50 - alighanem a keleti oldalon állt. A folyosó minden bizonnyal végighúzódott a déli homlokzat előtt, majd ráfordult a nyugati ol­dalra is, hiszen csak így volt biztosítható a gyilok­járó kert feletti szakaszának megközelítése. Az árnyékszéképítmény csodával határos mó­don szinte épségben fennmaradt (38. kép). Az ár­nyékszék téglalap alaprajzú építmény, mely két, párhuzamos, négyzetes alaprajzú aknát zár magába. A bal oldali akna szolgált a földszinti árnyékszék­hez (5/Ö.), a jobb oldali az emeletre (5/b. ). Mindkét fülkét két-két keskeny ablak világította meg. A földszinti fülke északi ablakának megmaradt a kő­kerete, ez egyszerű, tagozat nélküli, belső oldalán tokhoronnyal ellátott kőkeret. A földszinti fülkében az ülőkének csak a lenyomatai láthatóak, míg az emeleti fülkében „in situ" állapotban megvan az azt alátámasztó vízszintes tölgygerenda is. A megma­radt vakolt felületek alapján mind a földszinti, mind pedig az emeleti helyiség fehérre volt me­szelve. A keleti aknába kívülről lehet bejutni egy szűk búvónyíláson át (39. kép). A két aknát a tisz­títhatóság érdekében egy másik, szabálytalan for­májú búvónyílással összeköttetésbe hozták egy­mással. Az aknákból szűk kifolyók nyílnak a sza­badba. MOL P.63. (Bónis cs. lt.-a), 3. cs. 32/13. 149 Feld-Cabello, 1980. 76., 47., 48. képek. 150 Lektorunk véleménye szerint elviekben nem zárható ki, hogy a szóban forgó folyosóra külön lépcső is vezetett, te­hát nem a konyhánál említett, egyébként a gyilokjáróra vivő lépcsőt használták az emelet megközelítésére, ám ebben az esetben még egy, a „Deákház" emeletes épülettömbjétől nyu­gatra eső, már a kertből induló, harmadik lépcsőt is fel kellene tételeznünk, hiszen gyilokjáró itt is volt. Ennek ellentmond egyrészt az, hogy a források nemhogy három, de még csak két lépcsőt sem említenek, másrészt sok értelme nem volna három (vagy akár csak két) külön lépcsőt építeni akkor, ha egyetlen lépcsővel is betölthető ugyanaz a feladat.

Next

/
Thumbnails
Contents