Simon Zoltán: A füzéri vár a 16-17. században (Borsod-Abaúj-Zemplén megye régészeti emlékei 1. Miskolc, 2000)
A MINDENNAPI ÉLET EMLÉKEI
ventáriumokhoz nyúlnának, vagy Bónis Ferenc levelei között annak párját rekvirálják. 492 Kincsekről azonban már szó sincs. A Báthoriak és a Nádasdyak kincstára már nem Füzéren volt. Az 1665/68-as inventárium szerint már csak 500 forintot őriztek egy ládában a várban, de azt sem a tárházban. Holló Zsigmond 1670. június 27-én kelt jelentése szerint a vár elkobzásakor mindössze 12 új, „imperiális" tallért, 21 magyar forintot és 60 dénárt foglaltak le. 493 Mégis vannak arra utaló jelek, hogy a vár bizonyos értékvédelmi funkciókat még a 17. század végén is betölthetett. 1670-ben nem csak Bónisnak és feleségének egyes, tulajdonképpen még értékesnek is mondható ingóságait találták Füzéren (az ingóságok java részét a menekülő Bónis magával vitte, elfogatásakor fel is prédálták azokat), de még Bocskay István zempléni ispán is itt őriztette bizonyos javait. Az meglehet, hogy Bónis Füzéren tartotta - a Perényiekéhez semmiképpen sem mérhető - „kincstárát", de azért amikor szorulni kezdett körülötte a hurok, itthagyni már nem merte. Bocskay javai alighanem csak ideiglenesen, Bónis szívességéből lehettek a várban. Tulajdonképpen értékőrző funkciót jelent az is, hogy 1670-ig itt őrizték az uradalomból begyűjtött terményeket. Az itt bemutatott adatok alapján jól kiviláglik, hogy a várnak a 16. században még határozottan kimutatható értékőrző szerepe később érzékelhetően csökkent, de teljesen csak 1670 után szűnt meg. Talán ez magyarázza az egyébként nehezen érthető 17. századi erődítéseket is. A politikai funkció kérdése Vajon mennyiben szolgálta a vár a hatalom gyakorlását a 16-17. században? Erre nézve meglehetősen kevés adattal rendelkezünk. Mint alább látni fogjuk, a füzéri vár soha nem szolgált birtokosainak lakóhelyeként. Emiatt a birtokos hatalmát legtöbbször csak a birtoktömb élén álló képviselője által gyakorolhatta. Ez a Perényiek idején még egyértelműen a várnagy volt. A várnagyokat tárgyaló fejezetből azonban kiderülhetett, hogy a képviselő személye a 16. század végén megváltozott. A korábban várnagyot is jelentő „praefectus" (szó szerint: elöljáró) cím áttevődött a tiszttartó személyére, s ettől a pillanattól kezdve már nem a vár492 MOL E. 244. (Minutae Expeditiones camerales), 25. cs, 1670, október, 186. 493 MOL E. 244. (Minutae Expeditiones camerales), 24. cs, 1670, augusztus (!), 239, 240, nagy volt a birtokos képviselője (már nem ő volt az „elöljáró"), hanem a tiszttartó, aki ezzel a hatalom gyakorlásának jogát is megszerezte. Amíg a várnagy járt el a birtokos képében, addig a jogi aktusok, például a törvényszékek is a várban zajlottak. Jól tükrözi ezt az állítólagos Perényi Ferenc várbeli kihallgattatása, de végső soron még a várban rendezett hitvita is. Amint az uradalom élére a várnagy helyett a tiszttartó lépett, ez a funkció is kikerült a vár falai közül. A fennmaradt várnagyi utasítás jól bizonyítja, hogy a porkolábnak már igen kevés lehetősége maradt önálló jogi aktusok lebonyolítására. A megmaradt jogosítványok jószerével már csak a közvetlen beosztottak fenyítésének jogára korlátozódtak, minden egyéb döntés a tiszttartótól, vagy annak beleegyezésétől függött. A mégoly másodlagos hatáskörű törvénykezési hatalom elvesztése a várnagyot csupán a végrehajtó hatalom képviselőjévé (magyarul: legfeljebb börtönőrré, csendőrré, a tiszttartó által bevethető karhatalom vezetőjévé) degradálta. Kristálytisztán tetten érhető ez a korszakban a várnagyi tisztséget betöltő - korábban elemzett - személyek egyre jelentéktelenebb társadalmi súlyán. Mindezek alapján állítható, hogy a vár a 17. századra szinte minden politikai funkcióját elvesztette, ilyen szempontból már csak börtönnek, „csendőrlaktanyának" volt tekinthető. A gazdasági funkció kérdése Nézzük a vár által betöltött gazdasági funkciókat. Itt végső soron ugyanaz mondható el, mint a politikai funkció esetében. Amíg a várnagy volt az uradalom tényleges vezetője, a birtok gazdálkodását is a várból irányították. Abban a pillanatban azonban, hogy a hatalom a tiszttartó kezébe ment át, a vár ezt a funkcióját is jórészt elvesztette. Inkább csak a korábbi szisztéma emlékének tekinthető, hogy a majorságban dolgozó személyeket (majorosokat, kertészt, pásztorokat, béreseket) még a 17. században is a vár személyzetéhez számították. A vár nem maradt más, mint az uradalomban megtermelt javak felhalmozásának, tárolásának színtere, gyakorlatilag egy nagy raktár. Ezt a funkciót, mint a javak őrzésére leginkább alkalmas, védhető objektum, azonban csaknem mindvégig megőrizte. Ebből a szempontból a megmaradt gazdasági funkció a vár katonai szerepeinél tárgyalt értékőrző funkcióhoz közelít. Az, hogy a vár a 17. században leginkább raktárként működött, jól kiviláglik az inventáriumokból is. Különösen plasztikusan mutatja ezt, hogy az eredetileg lakótérnek épült termek is raktárként tűnnek elénk, már a 17.
