Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)

Néprajzi előadások és írások

dékére is. Mint jelzi, ezek előállítása a lakosságnak inkább mellék-, mint rendes foglalkozása, s ezek a cikkek csak a téli hónapokban, más munka hiányában készültek.60

Tokaj-Hegyalja volt a felvevőterülete a Zempléni-hegység kiterjedt erdőségeire települt fafeldolgozó iparnak is. Az elsődlegesen megmunkált fa egy részét a hegyaljai mezővárosokban dolgozták fel. A faipar telephelyei szakosodtak: pl. Göncön és Erdőbényén a hordókészítés, Tokajban a bárka-, csónak- és szekérgyártás, Sárospatakon és Sátoraljaújhelyben a bútorgyártás, a szőlőművelő falvakban pedig a karóhasítás volt a jellegadó ágazat.61 A feudális korban több település szolgálatai közé tartozott, hogy szőlőkarót adott a földesurának.62 A hegyközi Hutákban, Kovácsvágáson, Pusztafaluban és Pálházán eladásra faragtak különféle mezőgazdasági eszközöket, szőlőkarókat, hordódongákat, keréktalpakat, küllőket és zsindelyt, amelyek legfőbb vásárlója Tokaj-Hegyalja népessége volt.63 Zemplén vármegye erdővidékeinek faanyaga és fatermékei mellett Tokaj és Hegyalja más felföldi vármegyék faanyagát és háziipari termékeit is befogadta: a Tiszán jelentős forgalom zajlott például Máramaros, Ung és Bereg fenyőzsindelyével is.64

A feudális kor adatai és azok értelmezése egyértelműen jelzi, hogy a hegyaljai borászat meghatározó eszközei, a különféle hordók - és vélhetően az egyéb, különböző funkciójú boros faedények - készítője, a bodnár státusa a korábbi századokban lényegében nem vált el a földesúri szolgáltatásként vagy árutermelőként hordót készítő jobbágyparasztokétól. A fa nyersanyagbázis rendelkezésre állt, s a bodnár iparosok társadalmi felemelkedésének okát elsősorban az eszközkészlet bővülésében és a Tokaj-Hegyalját is elérő német kézműves expanzióban kell keresnünk.65 A bodnár mesterség önálló iparrá válása azonban vélhetően nem jelentette a „tanulatlan” borkötők és más famüvesek gazdasági szerepének megszűnését.

Román János és Balassa Iván meggyőzően igazolta, hogy Tokaj-Hegyalja borászatát a hivatásos bodnár - újabban és ritkábban kádár - mesterek mellett a kontárok, illetve a falusi jobbágyok látták el hordókkal és dongás faedényekkel. Túl azon a fontos történeti problémán, hogy a faiparosok jogállása különböző volt, és sokféle gyakorlata élt századokon át egymás mellett az e munkához szükséges faanyag tulajdonlásának, felhasználásának és a vele kapcsolatos szolgáltatásoknak is,66 ezen a helyen elsősorban azt hangsúlyozom, hogy a történeti borvidék

60 Hunfalvy 1867a. 309-312.

61 Frisnyák 1985. 102-104.

62 Tokaj-Hegyalja 1614. évi szőlőrendtartása megszabta a forgalomba hozható szőlőkarók méretét, minőségét, és limitálta azok árát. Petercsák 1986b. 234.

63 Petercsák 1981. 53., Petercsák 1982. 390-391.

64 Lehoczky Tivadar monográfiáját idézi: Cseri 1986. 207.

65 Összegzőén: Balassa 1991. 531-537. Lásd még: Román 1965. 50-53.

66 Román 1966. 50. skk., Balassa 1991. 531-550.

92