Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)
Néprajzi előadások és írások
A fentiek alapján az igazoltnak tűnik, hogy évszázadokon át milyen csatornákon áramlottak be a különféle nyersanyagok és háziipari termékek Tokaj- Hegyalja településeire, annak megítélése azonban nehezebb, hogy a gyakran céhekbe tömörült kézművesek mellett - akik jellemzően maguk sem szakadtak el teljesen a mezőgazdaságtól, illetve a szőlőműveléstől -, a mezővárosi népesség különböző csoportjai maguk is részt vettek-e a háziipari tevékenységben. Ezt a mezővárosok társadalmi szerkezete nem zárta ki: a „nemtelen” jobbágyparasztok csakúgy, mint a kapások, napszámosok, szakmányosok - az esztendő egy részében - kiegészíthették keresetüket tárgyalkotó tevékenységgel.46 Rendelkezésre álltak ehhez a különféle nyersanyagok is: mind a jellemzően komplex gazdálkodást folytató településeik határában, a mezővárosok egy részének erdeiben, a vizek mentén vagy a szomszédos tájakon.47 A háziipari termékek előállítását a hegyaljai mezővárosok népessége által magam egyáltalán nem gondolom általánosnak,48 mert kétséges, hogy ez a fajta tevékenység jövedelmezőbb lett volna a szőlő körül végzetteknél, vagy olyan szinten pótolhatta volna a Tisza túlpartján, Szabolcs vármegyében a kenyérgabonáért végzett kepés aratást, hogy érdemes lett volna versenyezni a portékáit bizonyára tömegesen kínáló tájak népével.49 A hegyaljai mezővárosok rendszeres vásárain, piacain, kereskedőinél, házaló árusainál vélhetően gazdaságosabb volt ezeket megvásárolni, mint az előállításukkal időt tölteni. A fából, vesszőből, nádból, gyékényből készült, jelentős részükben romlékony tárgyak rendszeres pótlásában szerepet kaphattak a Tokaj-Hegyalján munkát vállaló vándormunkások is. Mivel a különféle háziiparok által előállított tárgyak, eszközök egy része zömében régies technikákat, s jellemzően nehezen változó formákat őriz, ugyanakkor az egyes tárgygenerációik rövid életűek, ritkák a korai példányaik, s csak feltételezhetjük, hogy elterjedésük éppen úgy a térség, hangsúlyosan Zemplén vármegye és Tokaj-Hegy alj a áruforgalmát valamint táji-gazdasági kapcsolatait tükrözhette, mint a céhes kézművesek készítményei. Ez vélhetően azt is jelenti, hogy a háziipari termékek elsősorban nem egy-egy parasztüzem önmaga számára előállított termékeit körvonalazzák, hanem általában a jobbára helyben rendelkezésre álló, vagy könnyen beszerezhető anyagokból különösebb szakképesítés nélkül, technikai specializációk révén létrehozott javak egészét. Ugyanakkor ez III. Tokaj-Hegyalja háziiparáról 46 47 48 49 Bencsik 1993b. 284-331. Frisnyák 2004. 156-163. Vö. Veres 1995. 131. skk. Molnár András 1799-es leírását közli: Udvari 1992. A tokaji zsellércsaládok - bizonyára hasonlóan a többi hegyaljai mezőváros szegénysége - az Alföldön végeztek kepés aratást, úgy szerezték meg a kenyémekvalót századokon át. (A 18. század derekáig az aratórészt vámmentesen hozhatták át a Tisza-hídon.) Bizonyos, hogy az élelemhiány miatt a közvetlen csere, a terménnyel való fizetés a belső forgalomban is szerepet játszott. Bencsik 1993a. 7. 89
