Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)

Kiállítások elé

Torockó (Murvai György felv.)

természet zöldjében feloldódó soktomyú, sokszögű formájában, az épülő ortodox templom transzcendensbe ágaskodó gyufaszál tornyában, mindezek mögött a vihar előtti ég misztikus felhő-sötétjeivel. Vagy a hegy ölelésében fekvő, másik oldalán a lekopott tájban kapaszkodó téli tó sokszínű jegén, aminek partján nem csak az ember piciny és törékeny, de az épített ház-menedékei is. Akár a Gyilkostó vizének szelíd kékjében a benne fürdő kopasz sziklával, vagy a téli Csorbatóban, partján a szállodával, ami nem egyszerűen tükröződik a hideg víz szürkéjében, hanem szinte belecsúszni készül abba a hófoltos hegyoldalról. Erősnek érzem Murvai Györgynek ezeket a képeit, amelyeken hol a tevékeny, táj formáló ember munkájának nyomát fedezhetjük fel, hol pedig a kultúrában élő ember sokgenerációs tevékenységét, de mindig a túlélő, a tengeröbleiben vagy lekopott hegyeiben is öröknek tűnő természet hangsúlyával, amihez képest illékony maga az ember és a műve. A természetképeken - ha egyáltalán van ember - csak egy-egy személy, de legfeljebb néhány jelenik meg, inkább csak az arányokat kifejezve. Első pillanatra talán a turista rácsodálkozásának tűnik olykor a kompozíció, de sorra nézve a képeket egyértelmű a fotós felismerése: a természet és az ember egymást váltó generációinak organikus viszonya, a településeket övező hegyek és vizek teljességében reprodukálhatatlan aránya és formája. Még azokon a képeken is szembetűnő mindez, amelyeken a várost építő ember látszik hangsúlyosnak: például a Rovinj-kikötő, ahol a szűk tengeröbölbe szorult kikötő házai úgy kapaszkodnak egymásba, mint a partifecskék telepei.

243