Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)
Kiállítások elé
Világaink Murvai György fotográfiái elé Februárban lesz tíz esztendeje, hogy ugyanezen a helyen megnyithattam Murvai György és fia, Murvai Ervin Szabolcs Tövisháti képek című kiállítását. Az könynyű és hálás feladat volt egy etnográfus számára: többnyire egy eltűnő életforma dokumentálására vállalkoztak akkor az alkotók - nem feladva persze fotóművészi elképzeléseiket -, ráadásul egy idehaza alig ismert szilágysági kistáj, a Tövishát vizuális megismertetésére. Most talán bonyolultabb lenne a feladatom, ha a fotóművész Murvai György fotós világáról szólnék, ám én erre nem vállaikozhatom, mivel nem értek a fotográfiának az elmúlt emberöltő alatt különösen szétágazott, jószerével önálló művészeti tudománnyá emelt problematikájához. Amire örömmel vállalkozom: jó emberi kapcsolatunk, mondhatom barátságunk okán ajánlhatom a jelenlevők figyelmébe Murvai György képeit. De azért egészen nem megkerülve a dolgot, megpróbálom néhány összefüggésében megmutatni Önöknek Murvai György világát, vagy, hogy pontos legyek: világait. Az ő világát, habitusát, ami a képeiben megnyilatkozik, s ahogyan ő a világ különböző pontjait és jelenségeit - különös figyelemmel a többi ember világára - láttatni igyekszik. Örömmel vállalkozom e kiállítás ajánlására azért is, mert Murvai György november 23-án ünnepelte 75. születésnapját - nem véletlen természetesen, hogy 75 kép szerepel a tárlaton -, s így erről a helyről kívánhatok neki a magam és a jelenlevők nevében is nagyon jó egészséget és töretlen alkotókedvet! Murvai György 1940-ben egy többnemzetiségű máramarosi településen, Felsővisón született. Elemi és középiskolai tanulmányait Nagykárolyban végezte, 1961-ben Nagybányán szerzett elektrotechnikusi oklevelet. Az 1960-as, 1970-es évek fordulóján kezdett fényképezni. Tudását kezdetben a nagykárolyi fotóklubban csiszolta, 1975-ben volt az első kiállítása a Városi Múzeumban. 2001-ben települtek át Magyarországra, tagja a Diósgyőri Vasas Fotóművészeti Kör alkotó közösségének. 60 egyéni kiállítása volt Romániában, Magyarországon és Szlovákiában, képeit 100-nál több romániai és nemzetközi kiállítás anyagába válogatták be, s számos díjat nyert több kontinens városaiban. Több fotóalbuma jelent meg, számos könyvet illusztrált, munkái néhány közgyűjteményben és magángyűjteményekben is fellelhetők. Ahogy Önök is teszik majd, kerestem Murvai György képeiben a különféle látványelemekkel szemben álló fotóst: az embert, s azt a helyet, ahol ő állhatott a kamerájával, a látószöget és a pillanatot, ami leginkább rá lehet jellemző. Meg persze azokra is, akiknek hasonlót üzen a táj, s akik fel tudják mutatni a természetben az embert és annak mibenlétét akár a személyes jelenléte nélkül. Például a Székely-kő alatt fehérlő Torockó utcaképében, a máramarosi kolostoroknak a 242