Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)
Kiállítások elé
- többnyire rövid életű - tudományos intézetek keretein, nem igen lehetett ezt a diszciplínát politikamentesen művelni. Frisnyák Sándor munkáiban az 1970-es évek második felében bontakozott ki a történeti-földrajzi szemlélet, kezdetben főként a Felső-Tisza-vidék, a Nyírség és a Zempléni-hegyvidék 18-19. századi földrajzának vizsgálatában. Az 1980-as években kiterjesztette kutatásait a Kárpát-medencére, beépítve annak eredményeit oktatói tevékenységébe is. Frisnyák professzor jelentős érdeme, hogy 1990- ben olyan időszakban jelentette meg Magyarország történeti földrajza című tankönyvét, amikor egy megváltozó politikai szituáció megnyitotta a zsilipeket a tudomány korábbi mélyáramlatai előtt. Kétségtelen, hogy ekkorra már felpuhult a földrajztudományt az 1950-60-as években jellemző ideológiai meghatározottság, ezzel együtt is, rendkívül nagy jelentősége volt annak, hogy a felsőoktatás számára készült tankönyv egyértelműen összekapcsolta a földrajzi feltételeket és a társadalom változásának történeti folyamatait. Frisnyák tanár úr az irányításával szervezett konferenciákon, az általa szerkesztett tanulmánykötetekben közös platformot tudott biztosítani azoknak, akik mindannyian művelték, de nem feltétlenül ugyanúgy gondolkodtak a történeti földrajz módszeréről és feladatairól: a két háború közötti magyar emberföldrajz művelőinek újraértékelőitől a legfrissebbnek tűnő angolszász történeti földrajz magyarországi meghonosítóiig, nem utolsósorban, a társadalom és kultúrakutatás másfajta diszciplínáinak művelőiig. Frisnyák professzor nagyon jókor vitt be a geográfiába egyfajta társadalomtörténeti szemléletet, amivel nem csupán a maga tudományos reputációját erősítette meg, de karakteres arculatú tudományos műhely rangot biztosított az általa vezetett nyíregyházi tanszéknek is. Frisnyák Sándor 1990-ben megfogalmazta, hogy a történeti földrajznak két, tartalmában és módszerében eltérő iránya alakult ki: a topográfiai rekonstrukció és az önálló, az ok-okozati összefüggéseket feltáró, szintetizáló történeti földrajz. Az utóbbi hazánkban korábban csak viszonylag szerény eredményekkel dicsekedhetett, szervezetében pedig - itt Fodor Ferenc korábbi megállapítására utal - mint önálló tudományszak nem állhatott egyedül, hanem inkább fejezete lehetett valamely táj leíró földrajzának. Azt hiszem, hogy Frisnyák professzornak jelentős, közvetlen és közvetett szerepe volt (és van) abban, hogy ez a helyzet az elmúlt emberöltő alatt jelentősen megváltozott, olyan módon is, hogy a történeti földrajz mai fiatal művelői - akár földrajzi tanszékeken és intézetekben, akár társadalomtörténeti vagy antropológiai műhelyekben tevékenykedve - jelentős nemzetközi tájékozottsággal és tapasztalattal reflexív módon fordulnak a tudományszak korábbi hazai eredményei felé. Idehaza is mind erőteljesebb a tudományszak beágyazottsága, eredményei pedig mindinkább komplex formákban jelennek meg, át- meg átszőve a társadalomföldrajz és a társadalomtörténet újfajta feladatkijelöléseivel és értelmezéseivel. Érdeklődőként kívülről szemlélve, számomra nem kétséges, hogy pl. Beluszky Pál, Csüllög Gábor, Győri Róbert és Ilyés Zoltán és más kiváló társaik - hogy ne csak Frisnyák-tanítványokat említ-239
