Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)
Kiállítások elé
Megnyitó Megvetés és önbecsülés. Igaz történet üstfoltozóról, drótostótról és teknőscigányról Hálás vagyok Kemecsi főigazgató úrnak, hogy én nyithatom meg a Néprajzi Múzeum szakmailag fontos, és az érdeklődő közönség számára érdekes és tanulságos kiállítását. Mivel a kiállítás tárgyai és szövegei valamint katalógusa rendkívül bőséges információval szolgál, engedjék meg, hogy bevezetőmet egy általánosabb háttér felvázolására és némi kitekintésre használjam fel! I. A téma iránt érdeklődő kutató számára a kiállítás anyaga a 18-20. századi Magyarország társadalmi és területi munkamegosztásának valamint a gazdasági kapcsolatoknak számos problémáját veti fel, amiben a társadalom szerkezete tükröződik. Egyebek mellett az, hogy a 20. század első harmadáig létszámában domináns paraszti társadalom és műveltség miként tagolódott, és milyen viszonyban volt a nem paraszti, valamint a paraszti társadalomba önálló kulturális arculatú rétegként tagozódó társadalmi csoportokkal. Ez egyebek mellett a centrális mezőgazdálkodó zóna és a körülötte gyűrűszerűén húzódó domb- és hegyvidék eltérő létformában élő csoportjainak történeti viszonyát és kapcsolatát is jelenti. A Kárpát-medence eltérő adottságú térségei között évszázadokon át erőteljes vándorlás biztosította a gazdasági kiegyenlítődést. Ennek egy része a gyenge megtartó erővel rendelkező, a 18-19. századra relatíve túlnépesedett peremterületek munkaerőfeleslegének rendszeres időszakos vándorlása volt a földművelő vidékekre: főként a gabona betakarításának idején, de a mezőgazdaság más, nagy munkaerőt igénylő feladatainak - pl. a szőlőművelés - elvégzésére is. Balassa Iván és L’ubica Falt’anova számításai szerint a 18. század elején a peremterületekről évente 200 000 részes arató kelt útra a síkvidékre a nyár folyamán, hogy megszerezze a családja éves fenntartására szolgáló kenyérgabonát. Nem a Kárpát-medence sajátossága volt az eltérő adottságú tájak népének munkamegosztása, a főként a mezőgazdaság ciklusai által vezényelt gazdasági összeműködése. A nagy francia történész, Fernand Braudel a gabonatermelő és állattartó vidékek mezőgazdálkodásának szervezete és szokásrendje kapcsán így fogalmazott: „Minden a maga helyén van benne, növény, állat, ember. Csakugyan semmi sem képzelhető el benne a parasztok, az ekét vonó állatok, az aratási és csépelési idénymunkások nélkül, az aratás és a cséplés ugyanis kézi erővel történik. A termékeny mélyföldek megnyílnak a szegény - gyakran zord, hegyes - vidékek napszámosai előtt, és társulás jön közöttük létre, amelyről számtalan példa (a Jura déli tájai, Dombes, Francia-középhegység, Languedoc...) bizonyítja, hogy hatalmas erejű életszabály. Ezer meg ezer alkalommal vagyunk tanúi e tömegek lefelé özönlésének.” 234
