Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)

Kiállítások elé

zából kevesen tudják, hogy a névről talán még ismerős városok melyik történeti vármegyében találhatók. Vonatkozik ez akár az 1949-ben létrehozott közigazgatási egység történeti vármegyéire is, hiszen Abaúj-Toma és Zemplén nagyobb része Trianon után Csehszlovákia része lett, az 1802-ben egyesült Gömör-Kishont vármegyének pedig csak 21 déli települése maradt az anyaországban. A fiatalabb nemzedékeknek már a tanulmányaiból is kikopott például az egykori Szepesség sajátos jogállású, korai németségének sajátos históriája és kulturális jellegének máig ható emléke. Az idősebbek még csak-csak ismerik a mai romániai, román, német, magyar, szerb lakosságú mezőváros, Nagyszentmiklós nevét, talán még az ott előkerült, nagy valószínűséggel az avarokhoz köthető aranykincs hírét is, de bizonyára kevesen tudják, hogy ott született a 20. század első felének muzsikus zsenije, Bartók Béla, az pedig vélhetően nagyon ritka, hogy valaki Torontál vármegyéhez tudja kötni ezt a települést. Vagyis úgy gondolom, hogy nagyon fontos ismeretterjesztő küldetése van ennek a kis kiállításnak, ha valaki figyelemmel, türelmesen végignézi a történeti Magyarország 54 vármegyéjét megidéző városképi lapokat. Ezért is köszönöm meg ezen a helyen Fazekasné Majoros Judit és szerencsi munkatársai, valamint a kiállítást itt közreadó mezőkövesdi kolleginák fáradozását.

Rég az enyészeté lett már az az emberpár, amelyik - vagy szerencsiként, vagy vendégként - jó szívvel gondolt valakire az új esztendő küszöbén. Éppen úgy rég elfelejtődtek, ahogyan a képeslap címzettjei. A mai képeslapok ázsiója leáldozóban van: a személytelen internet, az sms, mms veszi át a szerepét, amelyek nyomtalanul eltűnő információk hordozói. A régi képeslapok iránti érdeklődés viszont rendkívüli módon megnőtt: a gyűjtők több ezer, akár több tízezer forintot adnak egy-egy ritka régi darabért.

Mint tudják, gyakori volt, hogy a feladó a lap képes oldalára is írt, rajta hagyva keze nyomát. De egyfajta személyességet, emberi közelséget közvetít a lapokra fényképezett, egykor élt emberek pillantása is, mint például a meghívón szereplő, ünneplő viseletben a templomból jövő matyó lányoké. Én úgy gondolom, hogy e régi nyomtatványok értékét csak növeli az egykor volt, az utód generációk számára ismeretlen ember parányi nyoma. A mai utód némi empátiával képes áthidalni teret és időt, s egyfajta melegséggel olvassa, mintha neki is szólna az egykori ember rövidke üzenete: Boldog új évet kíván, Józsi, Jolány.

{Mezőkövesd, Matyó Múzeum, 2009. november 14.)

211