Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)

Elődök és (egykor volt) társak

viszont szakmai és társadalmi presztízst. Az 1960-as évek derekától ezek az intézmények a vidéki Magyarország művelődésének fellegvárai voltak. A vidéki múzeumok és közintézmények szakemberei - Szolnokon Kaposvári Gyula, Szabó István, Szabó László, Botka János és kiváló társaik - együtt lélegeztek a helyi közösségi művelődés igényeivel. Ez a világ volt Szabó László valódi életeleme.

A másik dolog a nyitottsága, a fiatal tanítványok „nevelése”, s a személyes példa és hatás kérdése. Számosán megfogalmazták már: Szabó László a 40-es éveiben is „tanár úr” volt. Rendkívüli módon tudott kapcsolatot teremteni: a falusi kocsmák egyszerű beszélgetőtársa éppen úgy partnere volt, mint a tudós kutató.

* * *

A méltatlanul kevéssé ismert kiváló költő, Kormos István így fogalmaz elgondolkodtató versében (Utánunk, 1967):

„Utánunk igazabbak jönnek,

Hazugság máltai lovagjai, színlelés bohócruháiba-bújtak, eszméktől örök nyavalyatörősek, az ingujjból pikkászt varázsolok, s velük a búzaföld-dézsmáló varjak, végezetül a rókák is kivesznek.

Jöhetsz, aranykor, mi már nem leszünk.

Fényhomlokú fiúkkal s nevetőkezű-lábú lányokkal elgyere!

Ok a szavak első jelentését mondják, és rendbe raknak mindent majd utánunk. ”

Nem tudom, csak remélem, hogy valóban olyanok jönnek! Jó lenne egyszer erről még beszélgetni Lacival! Ahogyan arról a politikai „pamfletról” is, amiben két éve a „nemzeti együttműködés” általa remélt aktualitását és esélyeit fogalmazta meg. Hátha egyszer megadatik! Számomra bizonyos, hogy közvetlenül a nemzedékem előtt számos nagy formátumú, példaadó ember járt. Szabó László feltétlenül közéjük tartozott.

(Ethnica, XIV. [2012] 4. szám, 69-70.)

198