Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)
Elődök és (egykor volt) társak
azzal kapcsolatos településfejlődésnek éppen úgy folyamatrajzát adta, mint az építőkultúrának és lakáskultúrának, s további kutatási feladatokat is kijelölt: pl. a település - általa „részleges kertességnek” nevezett - funkcionális megosztottságának vizsgálatát. Meggyőződésem, hogy a kiemelt három munka időtállóan őrzi a néprajztudományban Szalontai Barnabás emlékét. Különösen az építkezésről szóló kötet kiadását tartom fontos feladatnak, mivel a megjelenését követő negyedszázad alatt nemcsak egy új nemzedék nőtt fel, de megváltozott Nyírbátor korábbi arculata is. Az előttem szóló Ujváry professzor úr egy sokoldalú, mindenre nyitott, igazi múzeumi embert, a tudomány és a közművelődés elkötelezettjét, s több területén rendkívül eredményes formálóját idézte meg Szalontai Barnabás személyében. Szándékaim szerint ezt a portrét kívántam tovább árnyalni, egy olyan emberre emlékezve, aki számos vonatkozásban lehet példa az újabb nemzedékek számára, s aki mindenképpen megérdemli, hogy az emlékét az egymást váltó generációk megőrizzék. (Előadásként elhangzott a Szalontai Barnabás születésének 90. évfordulóján, Nyírbátorban rendezett emlékülésen, 2009. január 8-án.) 190