Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)
Néprajzi előadások és írások
vagy - a 19. század első harmadától - a vásárokon megjelenő nyomtatványok irodalomtörténeti és folklorisztikai kérdései sem.28 29 Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a vásárokra a parasztok kimozdultak a falvaikból, s nem egyszerűen más tájak népével, annak javaival, nyelvével, gesztusaival, szokásaival találkozhattak, hanem az úton létnek, a megszokott közösségből való időszakos kiszakadás élményével is. Még csak nem is feltétlenül a parasztcsalád gazdasági eredménye, boldogulása van felfüggesztve az árucsere sikerére: elmennek akkor is, ha nem adnak el, vagy nem vesznek. Felmérik az esélyeiket, a fiatalok „tanulják” a kereskedés mesterségét csakúgy, mint az idegenekkel való találkozást, a világlátást. Érdemes volt tudni, hogy hol, mikor, milyen javak a kelendők, meg kellett tanulni alkut kötni, tájékozódni, biztonsággal eligazodni a javak cseréjének világában csakúgy, mint az idegen emberekében. Mindez persze - áttételesen - mégis összefüggött a parasztüzemek szervezetével, gazdálkodásával is. Mindezeknek a folyamatoknak persze ugyancsak történeti ívük van. Ha a középkor végi állatvásárokra, az extenzív nagyállattartás pásztorainak, állathajtóinak vásárokon való megjelenésére gondolunk, akkor joggal jut eszünkbe a frontier.19 Mindez a 19. század végére már egyre inkább polgárosult formát ölt, s a vásárok rendjében is évszázadok többgenerációs, rendezett tapasztalata összegződik. Az árucsere szervezett alkalmai, tehát a piacok és vásárok összefonódtak az időszakos vándorlás problematikájával. Mellettük azonban a 20. század elejéig megmaradtak a javak cseréjének - ebben az értelemben - szervezetlen formái, s azok a vándorok és közvetítők, akik mindezeket bonyolították. Ha a vásárok a földesúri majorok és a parasztok állatállományának és termelvényeinek, a kézműiparok nyersanyagainak és a kézművesek termelvényeinek kereskedelmén alapultak, akkor a vándorkereskedelem a speciális természeti javakon és a háziipar portékáin. A vándorkereskedők tevékenysége olykor nem választható el sem a peremvidékek háziiparától, sem Köztes-Európa service nomádjainak szerepétől.30 Bár a történeti Magyarország vándorkereskedelme nem azonosítható csupán a felföldi szlovákság (Árva, Turóc, Liptó, Szepes, Sáros, Zólyom és Gömör vármegye) tevékenységével, kétségtelen, hogy a gyenge megtartó erejű, relatíve túlnépesedett térség népcsoportjai abban századokon át meghatározó és jellegadó szerepet kaptak. (Pl. a 19. század elején Turóc megye 45 000 lakosából 2000 vándorkereskedő és -iparos rendelkezett útlevéllel tevékenysége folytatásához.) Tevékenységük virágkora a 18-19. század volt, ám egyes ágazatai lényegesen nagyobb múltra tekinthetnek vissza. A Felföld vármegyéiben - a gyapjúfeldolgozás mellett - már a 16. században is virágzott a lenfeldolgozó háziipar, s hamar kialakult a vászonnal vándorlók 28 Összefoglalóan: Dankó 1991. 29 den Hollander 1975. 30 Gunda 1983. 9. 18
