Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)
Néprajzi előadások és írások
ben. Pácin népe - haszonvételük között - azt vallotta, hogy Újhelyben szemes életét is jó pénzen eladhatja”, akinek van mit eladni. Ám a károk sorában már így fogalmaztak: „Igaz ugyan, hogy Újhely várossának jó piaca vagyon, ahol ha kinek eladó naturáléja van, mindennek keleti lehet. Mindazáltal ezen helység lakossainak, ámbár valami módocskájok történne is, hogy házi aprólékos tenyészettyekbül, ha szinte házi szükségére egyik vagy másik gazdaasszony az ú jhelyi piacon egy-két garast prosperálhatna, olly alkalmatlan hellyen laknak, hogy őszi s tavaszi napokban, sárnak, víznek ideje lévén, felette nehéz a szegényember/eknek/ a fertős helyrül kimenetelek, kivált az asszonyemberek/ne/k. Sokszor pedig éppen mind gyalog, mind szekeren inpracticabilis, mikor az árvíz kiterjed, annak felette pedig járások s kelések kőttséges. Háromféle vámot is kéntelenitetnek fizetni, mind a Bodrog révén, mind Újhelyben a híd és piaci vámokon.” Vajdácska: „Városi piacok legközelebb másfél órányira fekvő Patak várossá, ahol akármi néven nevezendő naturáléjokat, ami tehetségektül eladásra kitelhető volna, minden nap illendő áron eladhattyák, és szükségekre valót is bészerezhetnek.” Több falu népe említette azt is, hogy aprómarháikat a helyben lakó vagy a közelben élő földesuruknak pénzért is eladhatták. Vagyis a komolyabb értéket és értékesítési lehetőséget a nagyállatok, illetve a sertés jelentette, ám a szerencsésebb adottságú falvakban - hasonlóan a piacozás recens adatokkal leírt formájához - csekély pénzért, illetve a portio megfizetéséhez szükséges összegért a mezővárosi népességnek adták el felesleges javaikat. A tanulmány bevezetője és adatai felmentenek az összegzés feladata alól. Úgy vélem, az úrbéri bevallások igazolják, hogy elsősorban az - állandó és a változó - földrajzi feltételekhez alkalmazkodva, a bodrogközi falvak népe a földművelő gazdálkodás révén biztosította önellátását. Az üzemszervezet és a gazdasági célkitűzések éppen úgy igazolják a termelőgazdálkodás jelentőségét, mint a történeti táj népének településük hátrányos helyzetére vonatkozó bevallásai. (Tisicum. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve XVIII. 375-385. Szolnok) 172
