Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)

Elődök és (egykor volt) társak

Balassa Iván, a sokoldalú néprajztudós

Bár tíz év telt már el a halála óta, nekem ma is nagyon hiányzik Balassa Iván. Néhány hete feleségemmel sétáltam a budai Fő utcán a Batthyány tér felé, és a Batthyány utcán végigtekintve felidéződtek bennem a nála tett látogatások: az 1990-es években számos alkalommal élvezhettem a vendégszeretetét. Főként a Néprajzi Látóhatár aktuális kötete volt a téma, de sok egyéb is szóba került. Mindig felkészülten várt, apró jegyzetpapíron előre számba véve, hogy mi mindenről kell beszélnünk. Mindez persze nem jelentette, hogy az elmaradhatatlan - akár többször is hallott - adomák ne fértek volna bele az időbe, de az összeszedett praktikusság, a feladatok megfogalmazása és megoldása számára mindennél fontosabb volt. Rendszeresen jöttek a levelei: soha nem maradt adós a válasszal. Rendkívül ügyesen mozgatta a fiatalabb kollégákat, mindig tele volt ötletekkel, tervekkel, mindenkit munkára inspirált. Bár csak rövid ideig volt lehetősége egyetemen oktatni, mégis, egy sor fiatal pályatárs ma is a mesterei között említi Balassa Iván nevét. Ma is sok dolga lenne a múzeum ügy, az etnográfia és a tudományos közélet területén. Úgy gondolom, hogy a fiatalabb generációk számára időről időre fel kell idéznünk jeles elődünk és pályatársunk jelentőségét, remélve, hogy az utánunk jövők sem feledik majd el.

A 20. század második fele néprajztudományának meghatározó személyisége, az agráretnográfia nagy hatású művelője a bihari Bárándon született 1917. október 5-én.1 A Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában érettségizett, 1936-1940 között a Magyar Királyi Tisza István Tudományegyetemen tanult, s kapott magyar-német szakos diplomát, majd magyar és finnugor nyelvészetből doktori címet (1940).1 2 1938-1939-ben a debreceni egyetemen gyakornok, 1940- ben Kolozsváron a Ferenc József Tudományegyetem Magyar Nyelvtudományi Intézetének tanársegédje, 1941-1944 között pedig a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum múzeumőre volt. 1944—1956 között Budapesten a Néprajzi Múzeum munkatársa: 1950-ig osztályvezetőként, majd 1956-ig az intézmény főigazgatójaként tevékenykedett. 1956-ban a sárospataki Rákóczi Múzeum igazgatójává nevezték ki. A pataki várban formálódó múzeum, a reformátusság egyik központjának számító kisváros szellemisége, a Zempléni-hegység és környékének gazdag kulturális öröksége, nem utolsósorban néhány kitűnő személyiség barátsága gazdag muníciót jelentett Balassa Iván számára a pataki évek utánra is.

1 Balassa Iván életrajzához: Balogh Margit (szerk.): Ki kicsoda a magyar mezőgazdaságban? A századvég magyarsága, 4. Szekszárd, 1997., Csorna Zsigmondi Balassa Iván. Bodó Sándor- Viga Gyula (főszerk.): Magyar múzeumi arcképcsarnok, 38-39. Budapest, 2002., Dankó Imre: Balassa Ivánra emlékezünk. Ethnographia, CXIII. (2002) 323-328. Lásd még: Dankó Imre: Balassa Iván és a szülőföld. Múzeumi Kurír, 67. szám, 5-8. Debrecen, 1995.

2 A debreceni cívis földművelésének munkamenete és műszókincse. Debrecen, 1940.

173