Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)

Néprajzi előadások és írások

A görögdinnye (Colocynthis lanatus) és a sárgadinnye (Cucumis melo) termesztése a 16. századig vezethető vissza Magyarországon, de a szélesebb körű elterjedésével összefüggő gyümölcskereskedelem csak a 18. századtól adatolható kellő biztonsággal. A 18-19. században már kirajzolódnak a dinnyetermesztő körzetek is, amelyeket a piacok tartanak el. A 18-19. századi statisztikák nem tesznek ugyan említést a Bodrogköz dinnyéjéről, de a vidéket leíró Molnár András 1799-ben megfogalmazta, hogy a Bodrogközön a dinnyét „erősen termesztik”, s külön is kiemeli Karost, mely falut híresnek tartja a dinnyéjéről.23

Forrásunk ritkán említi a dinnye termesztését, s nem árulkodik arról, hogy a másodlagos gazdasági hasznot adó újvilági kultúrnövény az irtványokon vagy a kertekben termett. Karos: „...valami kevés dinnyét is szoktak vetni, melybül mikor ideje van, az gazdasszony házi szükségére egy-két garastfordíthat". Pácin\ „Mikor ideje szolgál, kevés dinnyét szoktak vetni, melybül néha egynéhány garaskát kapnak." Hasonlóan csekély gazdasági jelentőségét említi a dinnyének Szomotor és Karcsa bevallása. Bizonyos, hogy ennek az újvilági kultúrnövénynek a bodrogközi felvirágzása a vízrendezés után következik be, a homokos partok aljának elfoglalásával.

Tanulságos végül egy pillantást vetni az úrbéri bevallások IV. kérdéskörének 3. pontjára, amiben az adott település kereskedelmével, vásározási-piacozási lehetőségeivel kapcsolatos információk lelhetők. A bodrogközi falvak zöme a szarvasmarhák és a sertések értékesítésének lehetőségét említi, amit el sem mindig kell hajtani a - zempléni, helmeci, leleszi, újhelyi, ungvári, gálszécsi, kisvárdai, bodrogkeresztúri - sokadalmakba, gyakran helyben is felvásárolták azokat a kereskedők vagy a mészárosok. Pácin bevallása meg is jelöli, hogy - Gálszécs marhavására mellett - „a Bodrogközben Helmecen és Zemlényben Szent András, Luca és Újesztendő napján jó sertésvásárok esnek, melyben kinek hízott sertése van, jó áron eladhattya”. Ezeknél sokkal összetettebb a naturálék értékesítésével kapcsolatos lehetőségek képe. A falvak egy részében azt vallották, hogy a naturálék értékesítésére lehetőségük volna, amennyiben lenne mit eladniuk. Hasonlót fogalmaztak meg élettyek értékesítési lehetőségét illetően is. Voltak azonban települések, amelyek „aprólékos házi takarmányaik” (Pácin), „magok naturáléjok” (Kisújlak) piacra hordásáról és pénzre fordításáról számoltak be. Főleg Újhely - heti két piac -, Sárospatak, s a többi hegyaljai mezőváros piacait, gyalogvásárait, hetivásárait jelölik meg az értékesítés helyeként. A történeti táj északi részén, a Latorcához közel fekvő falvak bevallásában az észak-zempléni Varannó, Sztropkó, Hanusfalva és Homonna mezővárosát, ill. Ungvárt említik piacukként. Szerdahely bevallása például részletezi, hogy mik voltak a piacra vitt naturálék: lencse, borsó, fű káposzta, „úgy gyenge, mint ért kukurica estijében", csirke, tojás, tyúk, s mindenféle szárnyas állatokat hetivásárokban, sőt mindennap is eladhattak. Szinyérben csirke, tyúk, tojás és vaj szerepelt ezen javak köré-23 Molnár András leírását közli: Udvari 1992. 80., 84.

171