Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)
Néprajzi előadások és írások
talpfa) és hordódongát faragtak a Fux-birtok erdejéből, de a gazdálkodás és a háztartás fatárgyaiból a vidék behozatalra szorult. A bodrogközi falvakban ma már nincs nyoma számottevő faiparnak. 5. A zsákmányoló életmód hagyományos formái A zsákmányolótevékenység a táj és az ember komplex módon összetett viszonyrendszerének megvalósulási formája, ami részben gazdasági kényszerűséget, részben az egymást váltó generációk kulturális örökségét, tudását tükrözi. A Bodrogköz elmúlt századaiban is többféle cél szolgálatában állt: a vegetáció egészének mindenkori állapotától, a mezőgazdálkodás lehetőségeitől, a kistáji keretektől, nem utolsósorban az egyes társadalmi rétegek szociális állapotától függött, hogy a zsákmányolótechnikák komplementer módon jelentek meg a termelőtevékenységek mellett, esetleg - ínséges időben - rákényszerültek az emberek a gazdag növény- és állatvilág gyűjtögetett javainak fogyasztására, vagy közönségesen beépültek azok a táplálkozási kultúrába. Más gyűjtögetett anyagok pedig nyersanyagként vagy feldolgozott formájukban a szomszédos tájakkal való cserében is megjelentek. Ugyanazok a növényfajok, amelyeket jellemzően állati takarmányként hasznosítottak, az ember ínségeledeleként is felbukkanhattak. Bizonyos, hogy a régi Bodrogköz élővilága sokféle zsákmányolótechnikára alkalmat adott, amelyek jelentősége a vízrendezés után jelentősen csökkent. Ez utóbbival is összefügg, hogy a régi vízi-világ emléke, önmagát a mostoha körülmények között fenntartó közösségek öröksége beépült a helyi kulturális önképbe, a vízjárta Bodrogköz kulturális toposzába is. A pákász alakja önmagában, vagy például a nagy mennyiségben összegyűjtött vízimadártojások kérdése a néprajzban ma is diszkusszió tárgya, s igazolni látszik, hogy a „régi vízi világ” máig sok, nehezen igazolható, olykor romantikus képet őriz a vízrendezést megelőző időszak lápi életmódjáról.24 A bodrogközi halászat — hasonlóan más tájak tradíciójához - két fő eljárásmódot követett, s azok eszközkészletével rendelkezett. Az egyik az élővizek zsákmányolása, amibe beletartozott a - természetes vagy ásott csatornákkal, fokokkal táplált - halászó tavak {piscina) halfogása is. A Felső-Tisza-vidéken a középkor századaiban ismert nagy kerítőháló (gyalom) használata a vélhetően jobbára hivatásos nagyhalászok tevékenységéhez kapcsolódott.25 Ugyanakkor a közelmúltig élt az emléke a Bodrog és a Latorca mente falvaiban a rekesztés gyakorlatának: az áradás után a mederbe visszahúzódó vizet a hajlatoknál vesszőből font kerítéseken (gereggye) engedték át, aminek a szabadon hagyott kapujában emelőhálóval ejtették el a halat.26 Ez utóbbi eszköz a kishalászok - halászatot csak kiegészítő tevékenységként folytatók - kelléktárának része volt, együtt a 24 A madártojások kérdéséről összegzőén: Szilágyi 1997. 92-103. 25 Összegzőén: Szilágyi 1995. 26 D. Varga 2004. 157
