Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)

Néprajzi előadások és írások

mindent családi üzemük vagy településük keretei között állítsanak elő.12 A17-18. századtól már az írásos adatok is az úton levő parasztok tömegéről szólnak, nincs okunk tehát feltételezni a jobbágyparaszt önellátását és - azzal is összefüggő - helyhezkötöttségét. Megítélésem szerint, a különféle feltételek között, más-más módon megtermelt javak kicserélésének igénye természetes része a tradicionális paraszti kultúrának, az eltérő adottságú régiók, nagy- és kistájak népességének életmódjához elválaszthatatlanul hozzátartozik a tájakon belüli csere és munkamegosztás, illetve a szomszédos, gyakran távoli vidékekkel való kapcsolattartás. A megtermelt - de nem ritkán a természetben megtalálható - javak minősége, a gazdaságban és a műveltség egész működésében elfoglalt helye és szerepe, nem utolsósorban pedig a földrajzi távolságok természetesen alapvetően befolyásolták az árucsere lehetőségeit és jellegét. Amíg az egymástól távolabb élők általában csak a legszükségesebbekre korlátozzák a cserét, s annak lebonyolításában csak kevesen vesznek részt, addig a változatos adottságú tájakon belül az árucsere állandóvá, rendszeressé válhat, s az valóságos mozgalomként jelenhetett meg a népesség egyes csoportjainak életmódjában.13

Itt azonban vissza kell utalnunk az előbbi kérdésre is. Miközben a szakirodalom zömmel az eltérő adottságú tájak, munkakultúrák közötti kapcsolatok mibenlétét részletezi, Andrásfalvy Bertalan úgy véli, hogy a nagytájai éppen a szakosodott falvak egymást kiegészítő regionális kerete körvonalazza.14 Megítélésem szerint, többféle regionális változat is létezhetett. Akár egy időben is, de még valószínűbb az, hogy a feudális szolgáltatások rendszere egy-egy táj, térség falvai, csoportjai „szakosodásainak” komplexitása, komplementer jellege felé hatott, a török kiűzését követően, a 18. századtól, majd különösen a 19. század elejétől a szakosodott csoportok javai széttörik a korábbi határokat. Vagyis a földrajzi adottságok, feltételek mellett egyre inkább érvényesülnek a gazdaság, a társadalmi munkamegosztás és a pénzgazdálkodás szempontjai is. A folyamat kiteljesedése a 19. század első harmadától kezdődik, s a jobbágyfelszabadítás, illetve a kapitalista piaci viszonyok között teljesedik ki: az egyes települések, falucsoportok igyekeznek karakteres gazdasági tevékenységgel bekapcsolódni a regionális piacba. Ez a folyamat a lassú, ellentmondásos és nagy táji differenciákkal zajló paraszti polgárosodás része.15 Sokféle tevékenységre szakosodott település és településcsoport jön létre, de érdemes itt külön is utalni Erdély (Kelet-Magyarország, 1920-tól Románia) népeinek szakosodására, amit Kós Károly tanulmányából részletezően ismerünk. Az árutermelésben és árucserében elfoglalt szerepük szerint az erdélyi falvak között mintegy 700 volt népi ipari

12 Viga 1990. 249., Szilágyi 2000. 842.

13 Kós 1972. 9., Viga 1990. 9.

14 Andrásfalvy 1978. 240.

15 Kosa 1990.

13