Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)
Néprajzi előadások és írások
Megjegyzések Borsod megye népi kereskedelmének térszerkezetéhez és a Bükkalja népének táji kapcsolataihoz A néprajz az elmúlt évtizedekben - beleértve a magyar néprajztudomány legújabb szintézisét is - egyre árnyaltabban fogalmazta meg a táj és ember viszonyát, a földrajzi környezet és a kultúrában élő ember kapcsolatát, ezek kapcsán a táji kapcsolatok rendszerét. Egyre inkább elfogadott az a vélemény, hogy az indusztrializáció előtti gazdaságban a tradicionális parasztüzem alapvetően autarkiára törekedett, de a természeti feltételek nem mindenhol biztosították a paraszti gazdaságok önellátását. Ugyanakkor a földrajzi adottságok számos helyen olyan speciális feltételeket teremtettek, amelyek - specializálódott tevékenységek, elsősorban a háziipar révén - felesleg termelését és annak piaci úton való cseréjét vagy értékesítését tették lehetővé. A szakosított piacra termelés, a más falvak és tájak népével való rendszeres kapcsolat felmentette a népesség egy részét az alól, hogy mindent maga állítson elő. A termelés és az értékesítés formái - tájanként és tájak között - rendszerbe szerveződtek a táji munkamegosztás kereteiben, a fejlődő társadalmi kapcsolatok működése a paraszti életmód történeti folyamatában változott. Egészében kihatott azonban a paraszti életforma alakulására: befolyásolta a polgárosodás folyamatát, hierarchizálta annak résztvevőit - tájakat, településeket és egyéneket egyaránt.1 Bár a dolog számos részletében - különösen regionális változataiban - kidolgozásra vár, azt megfogalmazhatjuk, hogy egy-egy népcsoport műveltségének jellegét alapvetően befolyásolta a javak cseréjében való részvétel, s változásainak meghajtói között is kiemelt szerep jutott a más tájak népével alakított gazdasági kapcsolatoknak. Az északi hegyvidék a magyar Alföld között hidat képező Borsod vármegye középkor végi, kora újkori gazdaságtörténetében meghatározó szerep jutott a vásároknak, az árucsere szervezett formáinak, amelyek a településfejlődésben és települési hierarchiában is meghatározó erővel bírtak, ugyanakkor a néprajzi kutatás jószerével a második világháborúig - bizonyos összefüggésekben egészen az 1960-as évekig - tudja adatolni a különféle javakkal házalók, vándorlók, vagyis a tájak közötti spontán csereformák szerepét is. A vármegye központja, Miskolc maga is dinamikus térségben fejlődött, helyi és helyzeti energiái révén tájszervező szerepe a középkor végétől domináns volt: vásártartási joga 1580-tól dokumentálható. A település kereskedelmi szerepkörének erősödését jelzi, hogy a 16. századi két országos vására (Orbánnap: május 21., Szent Lukács-nap: október 18.) a 17. században két újabbal (Szent Julianna-nap: február 16., Sámuel-nap: augusztus 21.), majd 1901-ben 1 Szilágyi 2000a. 840-841. 131
