Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)

Néprajzi előadások és írások

sározó szekereikkel leginkább eljártak. Ott szerezte be az élelmét Gömör számos iparos- és bányásztelepülésének népe, az alföldi falvak sokaságába pedig onnan jutottak el a különböző kézműves és manufakturális termékek, fémszerszámok. Vásárai a gabona- és az állatforgalom jeles helyszínei voltak, de országos hírnek a méz, a viasz és a gyolcs kereskedelmében is. A Torna megyei falvak egy csoportja termékfeleslegét, főleg gyümölcsét értékesítette haszonnal Rozsnyón, más részük Szikszó, Sajószentpéter és Miskolc gabonapiacain töltötte meg szekerét, s adta el haszonnal a gömöri városban. De szerepet vállaltak a tornaiak a szepesi bányavárosok élelmiszerekkel - gabona, szalonna, bor, vágóállat - történő ellátásában is. Valószínű, hogy a maguk készítette háziipari termékek mellett, gömöri iparcikkeket vitték le az említett piacokra és vásárokra, s az azokért szerzett gabonával szekereztek fel Gömörbe, illetve a Magas-Felföld területére. Rozsnyón kívül elfuvarozták a borsodi gabonát Mecenzéf Szepsi, Jászó, Szomolnok, Svedlér, Stósz és Igló irányába is. Mecenzéfe n, Tornán és Szép síben fa-, termény- és borkereskedők tevékenykedtek, akiket Bódva-völgyi fogatos gazdák szolgáltak ki fuvarral. Paládi-Kovács Attila hívta fel a figyelmet arra, hogy a Bódva felső és középső szakaszán élő nép az alaptevékenysége mellett évszázadokon át vándormunkával és az árucsere változatos formáival kapcsolódott bele a tájak közötti munkamegosztásba. Mozgékonysága meghaladta az átlagos parasztit, egyebek mellett a folyó alsó szakaszának népéét, akik minderre kevésbé voltak rászorulva. A tornaiak már említett közvetítőszerepét hangsúlyozza az is, hogy településeik többségéről több -5,6, alkalmanként 7, 8 - vásárt látogattak, tehát rendszeres résztvevői voltak az áruforgalomnak. A gabonából szükséget szenvedő tornaiak kepésaratóként, nyomtató- és cséplőbandák munkásaiként szerezték meg a kenyémekvalót. A megyén belül is létezett szezonális vándormunka, ám a többség a borsodi uradalmakban, Edelény és Szirák vidékén jutott kenyérhez. Eljártak azonban a tornai vándomyomtatók a Tisza mellékére, sőt, a Tiszántúlra is (Nyírség, Hajdúság).7

A többirányú kapcsolatok és a társadalom jelentős részének horizontális mobilitása természetesen erőteljesen hatott a tornaiak műveltségének mindenkori állapotára, s leginkább annak összetettségét és differenciáltságát eredményezte. A kis kiterjedésű, kevés települést számláló vármegye - köszönhetően adminisztratív intézkedéseknek is - jószerével feloldódott a szomszédos, karakteres közigazgatási egységekben, és a térség műveltségének szerkezetében csak beható történeti-etnográfiai elemzésekkel mutathatók ki sajátos vonásai.8

(Bárth M. János-Hajdú Mihály-Tóth Almos (szert): Karszt, történelem, helynevek. Köszöntők és tanulmányok a 88 éves Dénes György tiszteletére, 267-270. Meteor Természetbarátok Turista Egyesülete. Budapest)

7 Összegzőén: Takács-Udvari 1989c. 56., Paládi-Kovács 1996. 203-204. Az utóbbi összegezően ír a tornaiak régi vasiparáról és a Csermosnya-völgyi magyarok erdei, háziipari tevékenységéről, illetve annak belső forgalmáról is. Vő. még: Paládi-Kovács 1999. 343-347.

8 Paládi-Kovács 2002.

130