Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)

Néprajzi előadások és írások

meszes szekereket borító gyékénytakarókat is.12 A cigándiak gyakran a Rétköz falvaiban szerezték be a háziipari munkájukhoz szükséges gyékényt. A különféle takaróknak használt gyékény lapok, ágyelők, fal védők szövetei éppen úgy eljutottak a szomszédos tájakra, mint a gyékényszakajtók, méhkasok, lábtörlők, szatyrok, kanalasok, kenyértartók, lisztes és tojásos-kosárkák. A gyékénytakarókat szekerekre és vásározásra, gabonaszárításra és gyümölcsaszalásra is alkalmazták.13 Bencsik János egy tanulmányában 18. század végi tokaji számadásokból idéz, adatai egyebek mellett a cigándiak gyékénnyel való hegyaljai kereskedelmét igazolják.14 Intenzív forgalom zajlott a gyékényből készített eszközökkel a hegyaljai piacokon és sokadalmakban a 18. század 70-es éveiben a Tisza túlpartjáról, Szabolcs vármegyéből is. A berencsi gyékényponyva még a 20. század elején is keresett cikk volt Tokaj, Tállya és Keresztúr vásáraiban. Fontos megjegyezni, hogy a berencsiek nem a saját határukon vágható gyékényből szőttek ponyvát, hanem Demecserben, Gégényben és Tiszakanyáron szerezték be a hozzávalót. Az utóbbi nyersanyagbázisa volt a cigándiak gyékénymunkájának is.15

Azt nem tudjuk, hogy a vízrendezés előtt elegendő volt-e a nagyobb létszámú, gyékény háziiparral foglalkozó „központok” nyersanyagbázisa a feldolgozómunkához, vagy a gyékényes területek a vízrendezés előtt is vándorlásra késztették a feldolgozókat, tekintettel arra is, hogy nem minden gyékényfajta egyformán alkalmas a fonásra/szövésre. A fentiek azt igazolják, hogy a háziipari tevékenység akár több generáción át jelentős gazdasági tényező maradhatott egy táj népének életében. Az, hogy a vízjárta tájak - esetünkben a Bodrogköz mellett a szomszédos Rétközre is gondolhatunk - a nyersanyagbázis szempontjából hasonló adottságú, és többé-kevésbé hasonlóan rossz társadalmi szerkezetű települései közül csak egyesek szakosodnak a gyékénymunkára, nem magyarázható egyszerűen a paraszti társadalom egészségtelen birtokstruktúrájával. A főként női munkában konzerválódó tradíciót bizonyára az értékesítés lehetőségei tartották életben, különös tekintettel arra, hogy mind a Bodrogköz, mind a Rétköz gazdasági szimbiózisban létezett az eltérő adottságú Tokaj-Hegyalja mezővárosi parasztpolgáraival és kézműveseivel. Bizonyára a második világháború utáni társadalmi változások és az értékesítési feltételek adnak magyarázatot arra, hogy a Bodrogközben az 1960-as években lényegében megszűnt a gyékénymunka, és a korábbi háziipari központokban nem szerveződnek meg a háziipari szövetkezetek.16

Utalnom kell arra is, hogy nem csupán a sajátos élőhelyhez kötött gyékény esetében, és nem csak a vizsgált térségben fordult elő, hogy a lokális feldolgozóipar nem helyben fellelhető, hanem más tájon beszerzett nyersanyagot alkal-12 Viga 1996. 141.

13 Gönvey 1929. 109-112., Páll 1986a. 161. Vö. Kiss 1961. 121., 176., 300., 355., 370.

14 Bencsik 1988. 187. 13. jegyzet

15 Páll 1988. 65. Vö. Kiss 1961. 330., 370.

16 Juhász 1991.475. A cigándiak gyékénymunkájához vö. még: Kántor 1929. 113.

113