Viga Gyula: Miscellanea Museologica III. - Officina Musei 24. (Miskolc, 2017)

Néprajzi előadások és írások

mázott. A zemplénihez hasonló folyamat zajlott le például a Fertő mente nagy hagyományú gyékénymunkájában is.17 1772-ben a Bodrogköz, a Rétköz és a Tisza mente falvai közül többen vallották {Báj, Berkesz, Tiszadob, Tiszaeszlár, Gáva), hogy a levágott fűzvesszőt a lakosok vagy maguk dolgozzák fel, vagy kévébe kötve hordják eladni Hegyaljára, Nyíregyházára vagy le az Alföldre, hogy ott szekérkast, kerítést, sövényt, kapukat, kosarakat fonjanak belőle.18 A Nógrád megyei Várkút (Hradistya) úrbéri bevallásában ez szerepelt: „Hasznunk főként abból van, hogy ugyan vásároljuk a kerekek és szekerek készítéséhez a fát, mely kerekeket és szekereket, melyet a vett fából készítünk, az Alföldre visszük, ahol a megélhetésünkhöz szükséges gabonaneműt és pénzt kapunk a leszállított dolgokért.”19 Fazekaszsaluzsány (Hmciarske Zaluzany - Kishont vm.) bevallásában: A lakosok általában mindannyian a fazekas mesterségből élnek. Bár határuk nagy, a fazekaikkal az Alföldre járnak, ahonnan - termékeikért cserébe - gabonát hoznak fel. Fazekas mesterségükhöz szükséges agyag nincs a határukban, így azt vásárolniuk kell.20 Maga a tűzálló agyag is adásvétel tárgya volt: pl. Mezőtúr fazekasai szállították az agyag nyersanyagot Gömörből, ahonnan a 19. században évente még mintegy 50 000 mázsa agyag került hasonló módon más tájak fazekasműhelyeibe. A Hont, illetve Nógrád megyei Nagyfalu és Poltár agyagának egy részét is más vidékek korongjain formálták cserépedényekké.21 A kézművesek kezén akár ugyanaz a fafajta is másként viselkedik, ha különböző élőhelyről származik. Az erdőbényei bodnárok a hegyen nőtt tölgyfát tartják a legjobb szerkezetűnek, bodrogközi kádár adatközlőm pedig egyenesen alkalmatlannak tartja a mocsári tölgyet a hordókészítéshez: Komlóskán, a közbirtokosságtól szerezte be a legjobbnak tartott „hegyi” tölgyfa alapanyagot.22

17 Pl. Sarród (Sopron vm.) gyékény háziipara az első világháború előtt évente 10 000 kéve nyersanyagot is feldolgozott, amit kereskedőik Szombathely, Győr, Sopron, Bécs, Bécsújhely térségében értékesítettek. A szövésre alkalmas alapanyagot (Fertő)Fehéregyháza, Feketeváros és a Zala megyei Csöngő határában aratták le, a két háború közötti időszakban pedig Fertőrákoson és a Balaton mentén szerezték be. Bár a gyékény jobbára csak a szegénységnek biztosított szerén} kenyeret, de együtt a bajor, német és franciaországi kereskedőkkel is kapcsolatba került nádkereskedelemmel, jelentős jövedelmet biztosított a településnek. Az utóbbinak a faluba települt nádfeldolgozó üzem vetett véget. Bősárkány (Sopron vm.) népének élete hasonlóan összenőtt a gyékénymunkával: a Fertő és a Hanság gyékényeseinek zsugorodása őket is rákényszerítette, hogy a Balatonnál és más gyékénytermő vidékeken szerezzék meg munkájuk nyersanyagát. Az értékesítés nehézségét háziipari szövetkezet létrehozásával hidalták át, és a második világháború előtt a 2500 lelket számláló község évente 130-140 ezer pengő bruttó termelési értéket termelt meg a gyékényből. Vő. Élő 1937. 24., 103-104., Soproni 1940. 154— 157.

18 Takács-Udvari 1989a. 218.

19 Takács-Udvari 1991a. 66-67.

20 Udvari-Viga 1998b. 69.

21 Kresz 1960. 369.

22 Térjék József, Cigánd (szül. 1942.)

114